Az a bizonyos tíz százalék
dr. Tóth András
Az egész “régóta kapitalista” világban van egy általánosan elterjedt pénzügyi ajánlás, ami magánemberek, családok és cégek számára egyaránt érvényes: a nettó bevétel tíz százalékát célszerű tartalékalap képzésére félrerakni. Nálunk ez még forradalmi ötletnek számít - pedig ez a piciny tíz százalék jelenti a különbséget a stabil gazdagság és a küszködés közt.
Ez a tíz százalékkal kapcsolatban két probléma szokott felmerülni: egyrészt, hogy túl sok, másrészt, hogy túl kevés. Érdekes módon ez a két probléma egyszerre szokott felmerülni…
Nézzük sorjában: a tíz százalékról egyrészt az a vélemény, hogy túl sok. Mindig azt hallom: Ne haragudj András, de éppen hogy küszködve fenntartja magát családunk, cégünk, és te most azt akarod, hogy a bevétel (még csak nem is a nettó fennmaradó bevétel!) tíz százalékát félrerakjuk! Éhen halunk! Tönkremegyünk!
No akkor gondolkodjunk! Tegyük fel, hogy a család jövedelme valami folytán hirtelen stabilan tíz százalékkal megugrik. Azzal állít ilyenkor haza, hogy: Na asszony lecseréljük a Skodát Volvóra, mert tíz százalékkal többet hozok haza havonta! - Nem hinném. Őszintén szólva, egy tíz százalékos jövedelem többletet igazából észre sem fog venni a család - észrevétlenül fog elszivárogni. Általános vélekedés szerint kb. 30-50% bevétel emelkedés az, ami feltűnik. És ez igaz cégek esetében is. Ugyan így, bármilyen hihetetlenül hangzik is, ha a bevételek tíz százalékát elkülönítik egy tartalék alapba a család vagy cég, ezt nem is fogja észrevenni. Ezt érdekes módon senki sem szokta elhinni - ellentétben azt mindenki elhiszi, hogy a tíz százalékos bevétel növekedés észrevétlen marad. Tessék kipróbálni! Eddig még senki sem reklamált, aki megfogadta ezt a tanácsot és még egyetlen ügyfelemtől sem kaptam éhhalál miatt temetési meghívó…
A másik probléma a tíz százalékkal, hogy az általános vélekedés szerint kevés: Ugyan András, olyan kevés a jövedelmünk! Ha még félre is raknánk ezt a tíz százalékot, mire is mennénk vele… Kevés lesz az! Valóban, ha csak úgy belerakjuk a bankba - ami nagy valószínűség szerint az infláció körüli kamatot ad - akkor sokra nem megyünk. Csakhogy itt most hosszútávra tartalékolunk és ilyenkor bátran választhatunk olyan konstrukciót ami hosszútávra jelent stabil és biztonságos befektetési programot - meglehetősen magas reálhozammal.
Nézzünk egy reális példát! Vegyünk egy alsó középosztálybeli családot havi 250.000 Ft havi bevétellel. Rakjunk félre ebből a tíz százalékot, azaz évi 300.000Ft-ot. Mit lehet ebből kihozni? Nem részletezem, akit komolyan érdekel annak majd személyesen elmondom, csak a végét írom le: 20év alatt 23,5millió; 30 év alatt 78millió, 40 év alatt 250millió. Szerintem ennyiből már igazán telhet kellemes nyugdíjas évekre… De ha reálisan tekintjük, és menetközben a nagyobb célokra kiveszünk is, akkor is, ha kb. 25 éves korban elkezdünk egy ilyen programot, akkor is finanszírozható a gyerekeknek az egyetemi évek (igen magas szinten), és egy-egy kezdő lakás nekik és még mindig marad egy kb. 30millió a kellemes nyugdíjas évekre.
És akkor még nem is szóltam arról, hogy egy ilyen családi vagy céges alap micsoda nyugalmat és biztonságot adhat! Nehéz egy életet úgy végigélni, hogy egy-két komoly anyagi válság ne essen meg: munkahelyváltás, céges csőd, stb. Ha jó helyen van a tartalékalap, és jól van menedzselve, akkor az ilyen átmeneti válságok jól kezelhetők.
Járt mostanában Párizsban, Rómában, vagy bármelyik nagy nemzetközi turistacentrumban? Milyen korosztályból voltak az amerikai, meg a japán turistacsoportok? Nemde tipikusan a friss nyugdíjas korosztályból? És a magyar friss nyugdíjasok miért nem kószálnak tömegesen New York utcáin és miért nem másszák a Fudzsijamát? Lehet, hogy azért mert amit itt elmondtam, azt Japánban meg Amerikában már kamaszkorukban elmondták a helybélieknek az apjuk a konyhaasztal mellett? Nálunk ez a szocializmusban megőszült nemzedék nyilván nem mondhatta el ezt a mai fiataloknak és középkorúaknak - ezért most elmondtam, jobb híján, én.
Miben különbözik Magyarország az USA-tól? Az USA-ban a családok 65-70%-a rendelkezik hosszútávú értékpapír alapú megtakarításokkal. Nálunk ez az arány kb. 1%. És Ön kedves olvasó melyik részhez tartozik a 99%-hoz vagy az 1%-hoz? Esetleg nem kellene erről elbeszélgetnünk? Kérjen időpontot!


Kedves András! Az évi 300 E Ft félretételével hogy tudja megjósolni: a 20 év = 23,5 m Ft, a 30 év = 78 m Ft és a 40 év = 250 millió Ft hozamot, mi ennek a realitása? Üdv-tel Szakács János.
Igen Kedves András engem is érdekelne mi a garancia és ki tudja mi lesz 1o , 2o vagy 4o év múlva a világgal, amikor naponta történik valami olyan, aminek nem kellene.Bankok mennek tönkre és országok jelentenek hatalmas milliárdos
államháztartási hiányt, akkor miért hinné el az ember, hogy bízhat a hosszútávú befektetésekben. Én 5 évnél tovább nem merném sehol ott hagyni a pénzemet.Volt egy biztosítással kombinált 5 éves befektetésem, alig vártam a végét, hogy a pénzemet tényleg megkapom-e.Hát a beigért kamat alatta volt a mindenkori banki kamatoknak és ráadásul alig jutottam hozzá.Már csak az állam által szavatolt dolgokban hiszek, ha meghalok akkor is megkapja az örökösöm a befizetett pénzt, ha pedig tönkremegy a cég, akkor az állam térít valamit.Egyébként pedig a kézzel fogható tárgyakban hiszek, aminek az értéke megmarad, vagy egyre feljebb megy.
Kedves Béla!
) konzultáltál elötte független pénzügyi tanácsadóval? Na jó…
Legyek gonosz? Leszek! Hadd kérdezzek pár dolgot. Amikor a biztosítással kombinált befektetésed megkötötted (feltételezem, hogy egy két, három vagy négy betüs biztosítóval - akinek nem inge ne vegye magára
Nincs olyan hét amikor legalább két ilyen esettel ne találkoznék. Fogok is írni egy olyan cikket: A leghorrorabb biztosítós történeteim.
De ha az ember amikor elösször biciklire ül és jó nagyot zuhan akkor sem az a megoldás, hogy soha többet nem ül biciklire, hanem, hogy rendesen kitanulja. Esetleg megkér valakit, hogy tanítsa meg.
Nem tudom milyen országban élsz, hogy ezt mondod: csak az állam által szavatolt dolgokban hiszek. Hol élsz? Olvasol ujságot? Volt 3%-os lakáshiteled 1990-ben? 1993 ban? Te tényleg hiszel az államnak? Milyen kézzel fogható dolgokban hiszel? Nem tanultál 20.-ik századi történelmet? Nem hallottál az államosításról? Kisajátításról? 1977-es telekrendeletről?
A pénzügyekben az nem megoldás, hogy azért mert egyszer valaki bepalizott a párnád alatt tartod a pénzed. Az a megoldás, ha megtanulod, hogyan kell kezelni. Esetleg megkérsz valakit aki ért hozzá, hogy segítsen - és ez ne valamelyik bank vagy biztosító ügynöke legyen…
Kedves Szakács János!
Mi ennek a realitása a fenti hozamoknak - semmi. Ez ugyanis a hosszútávú konzervatív menedzselt befektetések átlagos hozamán alapszik. Tavaly nem ennyi volt, hanem ennek a 3-5 szerese idén eddig éves szintre vetítve ennek az 5-8 szorosa. De most jó évek vannak. A világon kb. 200millió család tartja ilyen típusú befektetésekben a pénzét. (Na erre persze mondhatja a régi mondást: Egyél lósz*rt, egymillió veréb nem tévedhet!:)) De ők a világ pénzügyileg legfelkészüljeibbjei!
Szóval szerintem igen is van realitása.
Kedves dr. Tóth András.Én úgy érzem az elkövetkezendő egy hónapban fogok komolyabban foglalkozni a pénzügyi tanácsadással, mivel összehozott a sors egyel, és az ön által leírtak még inkább bátorítottak ebben a dologban hogy érdemes belefognom,nem csak befektetés céljából hanem mint pénzügyi tanácsadó.Mert annak nincs értelme h várok vki-re vagy vmi-re h a gazadaságot majd rendbeteszik és akkor majd nekem is jó lesz egyszer vmikor talán.(18 éves vagyok)ha lehetőség van tenni a bíztosabb jövőért akkor tegyünk sztem.:)
Az elöttem szóloknak pedig annyit szeretnék csak: mindenki mondja magáról h ‘igeeeen én hallotam erről és semmi valóság alapja nincsen meg nem is annyi amennyi meg ez nem is így van ahogy’ kérdem én akkor ha ennyire tapasztaltak és tájékozottak az ilyen és ehez hasonló lehetőségekben akkor az ország nagy része miért éldegél minimál béren vagy él meg havi netto 120.000Ft-ból ???????????bár ha nekik ez jó akkor csinálják……
Üdv bacsó Krisztián
Azért él havi 120000-ből, kedves Krisztián, mert ha mindenki a tőzsdei befektetése hasznából szeretne (egész aktív életében) hawaii barbii módra élni akkor nem lenne aki a tőzsdei cégeknél dolgozzon…A “jól élek a befektetéseimből” addig érvényes míg a többség robotol. Ha a kisebbséghez fogsz tartozni (amit kívánok neked) ezt soha ne felejtsd. Külföldön az igazán gazdag tőzsdések kevesen vannak, a zöm egyszerű pár ezer-tízezer dolláros tőzsdés átlagpolgár, amiből nem lehet éveket, pláne nem évtizedeket jólétben lehúzni.
Azonkívül elég egy szeptember 11.-ei eset (három repülőgép) és a tőzsde világszerte leül néhány évre. Akkor a nyugdíjalapban lévő pénz is leül…Márpedig akkor nem árt ha “kézzelfogható” dolgokban van a vagyon, amire az előttem szóló is utalt, pl: műtárgy, arany, ingatlan,-ház,termőföld,egy jó helyen lévő üzlethelyiség-.
És még valami, amire egy tőzsdésnek figyelni kell: a fák nem nőnek az égig.
Kértem szíves elemzést, ill. tanácsot, hogy érdemes-e befektetni Zártkörű Ingatlanbefetketetési Értékpapírba, melyet a K&H Bank forgalmaz. Köszönöm EJ.
Izs! szept.11.után a new yorki tőzsde bezuhant de 4hónap után már a szept.11.i szinten volt.. előbb kicsit tájékozódjunk..
A honlapon mindenütt minden hozzászólás résznél vannak olyanok akik mindnet jobban tudnak (mert hallották vhonnan) és pesszimizmus jellemzi őket! Ahelyett h a leírtakon elgondolkoznának és azon h a fejlett pénzügyi piaccal rendelkező országokban biztos h csak azért élnek jobban mert jobb az életszínvonal vagy esetleg az emberek gondolkodásmódja is más?
A pénzügyekben nem jártas és pénzügyet nem tanult emberek miért érzik úgy h ők jobban tudják ezt is??
Tisztelt Tóth Úr!
Új topic… új hozzászólók stb.
Tetszik a 3. ill. 4. pontban a reakciója. :)))
“…2-3-4 betűs társaság/üzletkötői, de akinek nem inge, ne vegye…”
:)))
Valószínű Ön sem először kapja az ilyen tipusú hiperaggódó kérdést.
Azért a kedvencem:
-Mi van, ha ledobják az atombombát???
-…és mi van, ha visszapattan???
Többieknek:
Valóban, 2001. szept. 11. egy tragikus esemény volt…
Le is estek árfolyamok…
Óóóóóóóriási vásárlási pozicióóóó !!!
Kollegák mondják:
“…bár ott maradt kb. 3000 ember, de aki résen volt utána az év végig akkora hozamot tudott megélni, mint máskor egy átlagos egész év alatt…”
Kételkedőknek:
Amióta léteznek olyan tipusú pénzkezelési megoldások /sok évtizede/ az eddigi adatok, amik föntebb 20-30-40 év távlatában számítódtak, mondhatni tizedre pontosak.
Nem hiába, a tények makacs dolgok.
Olyanok mint a gravitáció.
Lehet hinni benne, vagy sem, attól az még működik… :)))
bizony ám, amíg a világ sopánkodott szept11 miatt, addíg nem egy, nem 2 ember MEGDUPLÁZTA TELJES VAGYONÁT az alatt a néhány nap alatt. Ez azonban nem azért volt “közel volt a tűzhöz” hanem mert megtanult látni, nem csak nézni.
még egy tény a tőzsdéről: 45 óta bármely tetszőleges 10 éves intervallumot nézzük, a tőzsde éves átlag 10%os hozammal dolgozott(a BUX 90ben 1000 pontról indult, most 21000 körül mozog…) …na ki járt jobban aki a bankban, vagy aki a tőzsdén tartotta pénzét és -nagyon fontos- hajlandó volt megtanulni, hogy HOGYAN MŰKÖDIK
“45 óta bármely tetszőleges 10 éves intervallumot nézzük, a tőzsde éves átlag 10%os hozammal dolgozott” azért ez nem így van de kétségkivül hosszútávon értékpapír a legjobb megoldás
“45 óta bármely tetszőleges 10 éves intervallumot nézzük, a tőzsdei befektetés magasabb hozamot termelt, mint a 10 éves (garantált) állampapír befektetés, tehát elméletileg van kockázat, de minimális, gyakorletilag semmi.
Tehát a piacon lévő cégek növekedése 10 éves periódusok összehasonlításáben mindíg felülmúlja az államot.
Még egy pár gondolt a tanulásról, amely szetintem nagyon fontos.
Ma Magyarországon minden olyan pénzügyi, pénzpiaci, befektetési és hitel TERMÉK megtalálható, amely az EU, vagy USA piacán, véleményem szerint a pénzügyi kultúra és a pénzügyi inteligencia nagy reformokra szorul és ezen csak a vásárlók azaz a lakosság változtathat, ha egyáltalán el tudja dönteni mit akar.
Nagyon sok ember kitűzi céljait már fiatalon, vagy gyermek korban, de ha ezért tenni is kell valamit, (vagy félre kell tenni 10%ot) azt már nem -majd lesz valahogy, eddig is megvoltunk- alapelv dominál.
Tanuljon mindenki sokat és legyen csúcsprofi befektető!
Sok sikert mindenkinek!
a tanulásban talán segíthet a BÉT a PM és az MNB készülő közös kiadványa illetve az iskolákba is bevezetendő pü-i alapismeretek oktatása.. emellett jópár pü-i tanácsadó és hasonló “munkakörben” dolgozó kötelességének érzi mindezekről beszélni.. lehet lassú folyamat lesz ezafajta gondolkodásmód váltás de nagyon nagy jelentősége van!
Én már 2 éve a tőzsdéből élek.
4 évig reggeltől estig dolgoztam és tanultam, hogy így legyen.
Most belekezdtem az édesség kereskedelmébe, hogy ne unatkozak.
Az tény, hogy az emberek többségének a tőzsde valami misztikus, megfoghatatlan dolog.
Sokan nem tudják, hogy már 1.000.000- tól havi 20.000-rel lehet gazdagabb.
Vagyis , ha az ember nem királyként akar élni, akor laza és boldog életre tehet szert, ha gondolkodik illetve enged más jó tanácsának.
Tóth úr jól számolt amikor azt írta, hogy 66 évesen lehet utazgatni külfödre(ha megéljük), de nem a magyar nyugdíjból, hanem a saját félretett pénzünkből!!!!
Kedves Mindenki!
Idézem a cikkből: “20év alatt 23,5millió; 30 év alatt 78millió, 40 év alatt 250millió”
Átlag 4%-os (szerintem optimista) inflációval mai reálértékre visszaszámítva a fenti összegek:
20 év múlva, 23.5 millió, mai értéken: 10.7M
30 év múlva, 78 millió, mai értéken: 24.0M
40 év múlva, 250 millió, mai értéken: 52.1M
Tehát nem kell annyira elszállni attól a 250M-tól.
Igazából csak az járhat jól, aki már az elején be tud tenni egy nagyobb összeget. Aki ennyire lassan gyűjtöget, annak 30 évnél rövidebb befektetésből nem lesz luxusnyugdíja. Magyarul ha elmúltál 35 éves, nincs jelentős vagyonod se hosszútávú befektetésed, akkor NAGY GÁZ VAN.
Viktor
ügyes számolásba akkor csúszik hiba ha megfeledkezünk arról h reálhozamokkal számolunk..akkor már nem kell a pénzromlást “levonni”..
A másik pedig szerintem sokan örülnének ha 40éves megtakarításaik most 52.1 millát érnének..És folytatnám az idézetet: “Szerintem ennyiből már igazán telhet kellemes nyugdíjas évekre… ” és ha “csak” 50M-t veszünk akkor is igaz.. főleg ha feltételezzük h nem 1x-re lesz elköltve. Hisz ilyen összegnél a 10%os hozam szép kis summa
Tisztelt Tóth Úr!
Nem tudom, szabad-e ezen a helyen konkrét ügyben kérdeznem. Ha nem válaszol (pl. üzleti megfontolásból), azt is megértem. De mégis: Mi a véleménye a “lakáskasszáról”? 30% állami támogatás + 3% (most már csak 1%) éves kamat. Nemrég fejeztem be egy 4 éves futamidőt, amiből 6 év lett, mert mindig kitaláltak valamit. A 6 év elteltével is alig kaptam meg a pénzem, egy visszamenőleges hatállyal módosított jogszabályra hivatkozva. “Már csak az állam által szavatolt dolgokban hiszek” - mondja Béla. Nos, számomra épp az állam lett a legmegbízhatatlanabb. Előbb bíznám a pénzem egy hazardírozóra, mint az államra. Pedig most nincs háború, sem terrorcselekmény, csak egy megbízhatatlan kormány. Köszönöm. Üdv.
Kedves Géza!
Ön keveri az államot és a kormányt. Ha fél, akkor olyan szerződést válasszon, amelyiket a nemzetközi jog is garantál!Ilyenek vannak.
Végleges döntés előtt pedig mindig konzultáljon egy függtelen szakértővel, akinek nem lehet beadni egyoldalúan kiemelt előnyöket!
macropolo
Kedves András!
Én szintén pénzügyi tanácsadással foglalkozom (allfinanz,független).
Gratulálni szeretnék munkájához, az oldalhoz, hogy ilyen széleskörű tájékoztatást nyújt az embereknek.
A legjobbakat!:)
Sok igazság van abban, amit András mond, egy apróságot viszont konzekvensen elhallgat, ez pedig az infláció, illetve a 40 év múlva kapott 250 millió jelenértéke. Ugye azt pedig már a kezdő pénzügyes kollégák is tudják, hogy csak az egy időpontra diszkontált pénzfolyamok hasonlithatók össze.
Mindenesetre a témához mindenkinek jó szívvel ajánlom a következő könyvet: Brealy,Meyers Modern vállalati pénzügyek.
A hosszútávú részvénybefektetésekről annyit, hogy az USA részvénypiacán az átlagos hozam kb 12-13% körül alakul, kb 21%-os szórással, a BUX esetén 19% kb 30%-os szórással, az elmúlt 10 év adatait figyelve…
pontosabban Myers.. hátha vki keresi.. Illetve hasonló könyv: Bodie-Kane-Marcus: Befektetések
Az elmúlt 10évet nézve usa-ban a (DowJonest)8.5% míg nálunk (BUX) 19,6% ,de 11évet nézve:
DJ 11,9% BUX 28.7%
múltbéli hozamok jövőre nézve… blabla..
Lesz (emiatt is) aki azt mondja h ez kockázatos és pfej.. jó nekem a folyószámla 3% mínusz kamatadó 2,4% is
%-ok mindvégig éves hozamot/kamatot jelentenek
és még egy magyar példa: Richter
12év alatt 32% mai értéken (májusban 35%)
Amúgy az a vicces mikor ilyen esetben mindenki inflációt is bele akarja számolni.. és h már pedig reálértéken számoljunk mert ez így nem annyi.. vajon a bankbetétnél is utánagondolunk ennek? Amikor kapunk 2,4%-ot és az infláció 7%-ot ostromolja..
A http://www.bux.hu-ról le lehet tölteni a bux adatait és egy egyszerű vonal diagramban ábrázolva vizuálisan is elég érdekes dolgokat lehet látni:
-98.01-hez képest 5 évvel később gyakorlatilag 0 a hozam, ami figyelembe véve 5 évnyi inflációt elég durva bukta…
-bármikor előfordulhat akár több évig tartóan is olyan időszak, amikor a befektetés nem gyarapszik, vagy csak alig-alig.
-lehet hogy pont az első 5-10 nyugdíjasévemben alig lesz értéke a befektetésnek épp egy rossz ciklus miatt…
-2003 óta 3 év erős növekedés volt, a tavalyi már elég gyengécske lett: jövőre elindulunk 3-4 évre visszafelé vagy stagnálásba?
„Extra Hungariam non est vita; si est vita non est ita.” („Magyarországon kívül nincs élet, és ha van élet, nem ilyen.”)
Tisztelt Anubis!
Javaslatok:
- diverzifikálás (ne csak magyar részvényt, Tóth úr megjegyzése erre vonatkozott)
- csökken az árfolyam? akkor vásárolni kell!
- szerintem egy részvényportfóliót nem egyszerre kell átváltani biztonságosabb pénzpiaci vagy kötvényalapba, hanem évek alatt kell “befékezni”. Mondjuk az utolsó öt évben minden évben 20-20%-ot kell átváltani és akkor biztos nem fog egy-két nap véletlen árfolyamától függni az összérték.
Kedves András és Mindenki!
Nekem is nagyon tetszik az oldal, sok hasznos infót, illetve okosságot tanulhat az ember, melyhez e fórum is hozzájárul. Bár, ha valaki valóban nem tudja, hogy mitévő legyen pénzügyi befektetései kapcsán és elolvassa a fenti hozzászólásokat, talán elbizonytalandohat egy kicsit, ahogy most én is, mivel mindkét oldalon van igazság, és a mai bizonytalan világban nem csoda, ha óvatos az ember. De aki nem mer, az valóban nem nyer. Volt egy olyan megjegyzés, hogy “egyik fa sem nől az égig”, ez így van, és a tőzsde is összedőlhet, bármi lehet, de ha pesszimisták vagyunk, mondhatjuk, hogy a világ is véget ér egyszer… Én azért mégis ajánlom mindenkinek, hogy legyen optimista, de ezzel együtt OKOS.
By by Gabcsilla
Először is gratulálok Tóth András úrnak! Nálam már meg is nyerte a “Magyarság pénzügyi kultúrájáért” nagydíjat! Ez a honlap és a tanulmányok kincset érnek!
Másodszor! Nekünk gazdasági szakembereknek, főleg az igazán felkészült közgazdászoknak, az a keresztünk, hogy a pénzügyileg “hülye” magyar társadalom nap, mint nap vitába száll velünk és kioktat bennünket, hogy is működik a gazdasági rendszer. A legjobban az fáj, mikor más (nem gazdasági) diplomások kezdenek gazdasági kérdésekben minket kioktatni. Nem tudom más hogy van ezzel, de én az atomfizikust nem szoktam kioktatni hogyan kell atomreaktort építeni, meg a gyógyszerészt, hogy hogyan készítsék az algopirint, meg a kúpot. Ezt az alázatot azt hiszem mi, gazdasági-pénzügyi szakemberek is elvárhatjuk, akár a vállalkozóktól is (hiszen ahogy a világ legjobb billiárd játékosa sem kell, hogy értse az atomfizika elméleteit, úgy a jó vállalkozók sem biztos, hogy értenek a gazdasági rendszer egészének működési elveihez).
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem érdemes, vagy lehetetlen tanulni az egyszerű földi halandók számára. Ellenkezőleg, nyissák meg agyukat, énjüket és szívják magukba azokat az alapvető tudásmorzsákat, amelyeket mi gazdasági szakértők nap, mint nap felkínálunk önöknek, hogy önök gazdagodhassanak. De nyitottság és egyfajta alázat ehhez bizony elngedhettlen.
Tisztelt hozzászólok! Kérem segítsetek dönteni a jelen helyzetemben. 10 éve kezdtem tözsdézni és azt mondhatom, hogy megelégedett voltam a tíz évvel, tudva azt, hogy nem tud az ember minimumon venni és maxon eladni. A válságokat is sikerült kikerülnöm. 2007. szept.-ben úgy ítéltem meg, hogy az utcai zavargások negatív hatással lesznek a tözsdére és ezért életemben először egy nap alatt eladtam a részvényeket és EUR-t vettem. 273Ft-ért. Havi lekötésű betétben van,mit csináljak vele? Kösz a véleményeket.
Az a baj, hogy én nem hiszek abban, hogy kiválasztok egy céget elkezdek neki fizetni és aggódhatok évtizedeken keresztül, hogy tönkremegy-e… Ha tönkremegy akkor én is tönkremegyek…
Kedves Ildi néni!
Pont az a lényeg, hogy nem egy cég részvényeibe teszi az ember a pénzét 20 évig, mert az tényleg lehet, hogy tönkremegy, hanem sok helyre. Ha az ember nem ért ehhez, akkor vagy rábizza ezt egy pénzügyi tanácsadóra, vagy berakja többféle befektetési alapba. Kb. ezt szürtem le eddig az oldalból.
Skati:
Akár évekig is lehet 250 körüli az árfolyam. Ha vár azzal kamatot veszít. Fektesse be valami euró alapú ázsiai alapba - most remek a vételi pozició.
Kedves András!
Érdeklődve olvastam a cikkét, és mintha csak rólunk írta volna! Tíz éve kezdtünk el “nyugdíj előtakarékoskodni” önkéntes nyugdíjpénztárban - azóta persze más is van. Ki is vettük a közel 3 MFt-nyi hozamot, melyből mindjárt vissza is fizettük a maximálisan érdemeset - a 30 %-os támogatás miatt. A maradékot a “holt tőkénk”-be, a lakásunkba fektettük: ablakcsere, hőszigetelés, kazáncsere, ilyesmi - nesze neked gázáremelés.
Való igaz, hogy nekünk, a szocializmusban megőszülteknek senki sem tanította pénzügyeket, de ha “érdeklődő típus” az ember, akkor sok mindenre ráeszmélhet. A gyerekeinknek ugyan nem a tíz százalékot javasoltuk, hanem az évi 1000 eurót, de szerintem ez sem rossz, egy autodidakta befektetőtől. És ami a lényeg, a gyerekeink el is fogadták huszonévesen ezt a javaslatunkat, aminek ma már látszik az eredménye. Ők talán már még okosabban csinálják.
Az emberek egyébként általában nem előrelátóak, a takarékos, feleslegesen nem költő embereket talán még le is nézik, hogy nem “csak a mának” élnek. Ugyan ezek természetesen a leg irígyebbek, mikor az eredmények már látszanak, mondván: honnan van ez neki. De velük nem foglalkozunk.
Kedves András˘!
Mit javasol, mibe érdemes fektetni 1milio ft-ot, a esteleg úgy h bármikor hoozáférhető legyen?
köszönettel
k
Olvasgatván a honlapot és a hozzászólásokat az az hozzáállás figyelhető meg, hogy a mind a jelenlegi befektetők és azok is akik még csak kacérkodnak a gondolattal a befektetésből megtérülő haszonra koncentrálnak. Ez érthető, hiszen a befektetés célja a profit. Azonban érdemes lenne más szempontokat is figyelembe venni egy befektetés során. A részvény(ek) megszerzésével quasi tulajdonossá válunk cégekben, mely indokolja(ná) a felelősségteljes gondolkodást a befektetésünk megválasztásakor. Gondoljunk bele, hogy a mi hasznunk olyan cégekben történő befetetésekből származik amelyeknek a működéséről mi semmit nem tudunk. Ezért befektetésünk lehet, hogy olyan cégekhez kerül amelyeket általánosságban esetleg elítélünk, de mint részvény-tulajdonosok valójában támogatunk. Pl: fegyvert gyártók, állatokon kísérletező kozmetikai cégek, nagy vállalatok melyek “kizsákmányolják” az olcsó munkaerőt Ázsiában vagy éppen Magyarországon folytatnak kedvezőtlen vállalati politikát stb.-a felsorolás folytatható az ember beállítodottságától függően. Másik lehetőség, hogy a befektetési alap, melyet mi bíztunk meg pénzünk kezelésével, olyan politikát folytat ahol a cél a minél gyorsabb haszonszerés. Ekkor előfordulhat, hogy rövid távú befektetésekben lesz érdekelt és ez kellemetlenül érinteheti azokat a cégeket amikbe az alap befektetett. Pl: tömeges létszámleépítések
Hozzászólássommal nem akarom az embereket a befektetési tevékenységtől elriasztani, hiszen a pénzmozgás szükségszerű, hogy a gazdaság jól és hatékonyan működjön. Pénzügyi kultúráról beszélve azonban szivesen látnék olyan befektetési portfóliókat, amelyekkel olyan cégeket lehetne támogatni amelyek “fair trade”-et folytatnak, a munkavállalóikat megfelelő standardok szerint kezelik stb. Fontos, hogy ne gondoljuk, hogy nincs a kezünkben megfelelő hatalom befolyásolni ezen ügyek folyását, mivel pontosan ez az a helyzet, amikor abban a pozicióban vagyunk, hogy diktáljunk. Amennyiben megfelelő kereslet van ilyen befektetésekre a kínálat ehhez fog igazodni.
Pocok
Nagyon aranyos volt amit írtál, tényleg. Bár szerintem az egyszerű ember ilyenekben nem gondolkodik. A tőzsdén egy csomó kisbefektető van, akik 10 millió Ft alatt forgatnak tőkéket és csak az él bennük, hogy profitot csináljanak minden áron és hogy ŐK jól járjanak. Szerintem az emberek többsége mindenhez, úgy áll, hogy azt nézi Ő hogy jár jól. Ennél tovább nem is nagyon lát, s ezért nem is tud maradandó dolgokat létrehozni. Amúgy hozzászólásodból kiindúlva ilyen alapon senki se vegyen MOL részvényt se, mert az a csúnya cég szennyezi a környezetet
Dehát jól muzsikál és a befektetőknek ez a lényeg.
“Az a baj, hogy én nem hiszek abban, hogy kiválasztok egy céget elkezdek neki fizetni és aggódhatok évtizedeken keresztül, hogy tönkremegy-e… Ha tönkremegy akkor én is tönkremegyek…”
Sajnos hinned kell abban amibe belevágsz!
Alapszabály h legalább 8-10 céget kell választani h
csökkencsd a rizikot.
Üdvözlettel
OF
Látom, előkerült egy tavalyi, hozzáteszek örökzöld téma. Nem is baj.
Elolvasva az edigi hozzászólásokat:
1. Vannak a pesszimisták. (óvatosak) Már valószínűleg jónéhányszor megégették magukat, tönkrement a vállalkozásuk, elvitte a vagyonukat egy válás, ellopták a kocsijukat, elúszott a pénzük az agrobankbotránykor, a világ fekete, nincs értelme élni se. Őket hallani panaszkodni úton-útfélen, és sajnos sokan vannak.
2. Vannak az optimisták. Már valószínűleg jónéhányszor megégették magukat, tönkrement a vállalkozásuk, elvitte a vagyonukat egy válás, ellopták a kocsijukat, elúszott a pénzük az agrobankbotránykor, de nem adják fel, mert tudják ezektől még a világ nem rossz, legfeljebb ők csinálnak valamit rosszul, de sebaj, ebből tanul az ember, majd eztán másképp…
3. Vannak a realisták. Igen, bejött az a bizonyos másképp. Kinek előbb, kinek később. Ők nem ezt a blogot olvasgatják, most valahol párizsban, vagy a fudijmán tengetik a hétvégéjüket.
A kérdés, hogy te melyik csoporthoz tartozol. Mit szeretnél igazán?
Tót úr!
Azért kell Öntől befektetési tanácsot kérni, hogy Ön gazdagabb legyen????? A nagypapim átélt 2 világháborút nagyon boldogan élt, pedig egy szar részvénye se volt, csak egy kertje, mégis boldog volt.
Én azóta vagyok kiegyensúlyozott,boldog ember, mióta elbuktam szinte minden befektetett pénzemet. Nincs gazdasági hírfüggőségem, nyugodtan alszom, önfeledten tudok úgy is szabadságon lenni, h nem kell a gazdasági hírek meg a tőzsdeindexek miatt frusztrálnom magam.
Megfizettem az árát, de már tudom mi a fontos az életben.
Nagyon érdekel a tőzsde mint mellékes jövedelem forrás szeretnék segitséget kérni tőzsdei pályafutásom elkezdéséhez.Első sorban könyvcímeket szeretnék kérni, hogy egy picit belelássak a tőzsde világába.Előre is köszönöm.
Tisztelt Horhe a talján mechikói és szettevette!
Nem áll szándékomban senkit megsérteni,de
1. ezelőtt kb. 20 évvel még megélt az ember a kis kertjéből, ma is vannak ilyen emberek, de ezek épphogy a hajléktalanok szintje felett élnek…én is úgy gondolom, hogy sajnálatos tény, hogy az ember nem tud megélni a kétkezű munkából.
2. a függőség az betegség, de a pénz csak eszköz! Nem ő , hanem mi irányitjuk!
3. aki úgy tud élni, hogy nem foglalkozik valamilyen szinten a pénze gyarapitásán, az vagy nagyon jól keres- vagy nagyon igénytelen, és itt nem a luxus dolgokra gondolok. (és akkor még fel sem hoztam az utod témát, mert azok emésztik csak fel igazán a pénzt!)
Valójában unom már, hogy emberek körülöttem meglepődnek és kérdezik, hogy nekem hogyan gyűlt össze ez a kis pénzem (mert még kevés: egy lakásra sem elegendő) Aztán jönnek azzal, hogy ők nem tudnak félretenni, végül kiderül, hogy hitelekből élnek. Többet fizetnek ki havonta, mint amennyit félre kellett volna tenniük. Pl. vesznek egy kocsit hitelre 5 évre!(félelmetes) fizetik 50 ezerrel, ha előre kiszámolták volna, akkor tudnák, hogy 3 év sima bankbetéttel ezt a kocsit kézpénzért megvehették volna! A hangsúly azon van, hogy mindezek után panaszkodnak, hogy milyen sokat fizetnek erre-arra (mert persze mindenre szükség van és rögtön).
William Blake-t idézném ezzel kapcsolatban:
A róka a csapdát okolja: nem magát.
Joker!
Nagyon korrekt véleményt írtál, ilyen felfogású emberek lesznek végül tehetősek! Meg kell tanulni, hogy amire nincs pénz arra nincs, és várni kell, hogy megvegyük, valamitn arra, hogy ne hülyeségekre költsük el a pénzünket! Ez a titka a jólétnek! Na meg hogy hazsnáljuk ki a lehetőségeinket!
SZerintem mindenkiben van valamijen talentum,egyik az üzlethez
ért a másik sokat bir rabszolgázni.Az András véleménye egy pozitiv gondolkodásra ösztönöz.Megközelitőleg igy cselekedtem,de kellett épitkezni a gyereket segiteni.Boldog
lennék ha a megmaradt pénzem hozna 10százalék netto kamatot
amivel a nyugdijamat kiegésziteném.
Remélem András számithat a tanácsaidra egy Rabszolgázó.
Matematikai abszurdum:
csak úgy neveltek, hogy több munka több pénz. Én meg elhittem. Most jelenleg 90 ezer a havi keresetem. Ebből min 20 ezret félre teszek, de van hogy 30 ezret is sikerül. Albérletben lakom. Évente kb: 5 ezer Fttal tudtam emelni azt az összeget amit félre tettem. Ha valaki utána számol, akkor max 1.5 milliót kap. Nem ennyi! Eddig csak bankbetétekbe raktam a pénzem és ennek a duplája az összeg. Ez a történet a hitetleneknek szól! A legjobb barátom sem értette, aki napról napra látta, hogy élek.
kb. 7 évvel ezelőtt biztonságőrként dolgoztam (hosszú lenne részleteznem, hogy előtti mikor-merre sodort az élet, ezért ezt most elhagynám). Havi keresetem!!! 25-28 ezer Ft volt!!! A szüleimmel éltem (ezt megint nem részletezném) nekik 5 ezret odaadtam minden hónapban. Elhatároztam, hogy minden hónapban 5 ezret félre teszek. (5×12=60 ezer, Egy lakás kb 6 millió. ez azt jelenti, hogy 100 év alatt össze is jön) Ennek ellenére mégsem keseredtem el. Szigorúan félretettem az összeget. Aztán következő évben banki biztonságőr lettem (karrier! legalábbis ezen a területen) Fizetésem felszaladt 35-40 ezer Ft-ra (2000-2001 év! ez még akkor is nagyon sz*r fizetésnek számitott) Ekkor félretettem havi 10 ezer Ft-t.
Majd találtam egy jobb állást. Estin leéretségiztem, mert hülye azért nem vagyok
Csak annyit üzennék még a hitetleneknek: a pénz nem ellenség, a pénz megváltoztat, a pénz határozottá tesz!
Engedtessék meg nekem, hogy cinikus is legyek: még nem láttam senkit mosolyogva éhen halni!
Bocsánat még annyit szetenék az előzőekhez hozzászólni, hogy egy MOST embernek ez egy lassú folyamatnak tűnhet, de egy logikus számoló ember tudja (én pedig egyre csak tapasztalom) hogy a pénz évről évre hatványozodik!
Üdv. a Fórumosoknak
Én csak egy könyvre, egy igazi kuriózumra hívnám fel a figyelmeteket.
Salamon Sándor: Mestert tartottak kebelekben
A mű a Zalaegerszeggel ma már összeépült Botfa általános vagy népiskolájának történetét, azon belül a huszadik század első felének Botfa két meghatározó iskolai tanítójának munkásságát tárja elénk.
Egy - talán kissé hosszú - idézet a könyvből, az igazgató tanító K.F. - től.
” A helyes és öntudatos hazafiságra, a magyar ipar pártolására és TAKARÉKOSSÁGRA!!! kell nevelni az ifjúságot. A takarékos ember mindenkor számol a jövőjével, de a könnyelmű soha. Míg az előbbi az elégedett emberek sorába számítható, az utóbbi az állandóan zúgolódók közé tartozik.”
Keserű megállapítása, hogy ” az iskola vajmi keveset tesz a takarékos egyén felnevelése érdekében, s ha a gyermek netán elhatározza a perselyes takarékosságot, a felnőttek által nincs kellően támogatva és szegény kicsikék nemes szándéka szárnyaszegetten dugába dől”.
“Takarékosságtan” elnevezéssel a tantárgyak bővítését javasolta, melynek keretében a takarékpénztárakról, a különböző biztosítási formákról, működésükről szerezhetnek ismeretet a tanulók.
“Az ily körülmények között felnevelt ifjak… a takarékosság nemes eszméjének fognak hódolni”
Mondta mindezeket a huszadik század huszas-harmincas éveiben…
Mellékesen: mélyen vallásos, katolikus magyar ember volt.
Botfa temetőjében ma is áll az az irredenta kereszt, melyet ő maga emelt egy a faluban élő asztalos segítségével, ” Édes hazánk tiszteletére, a botfai hősők emlékére” /az első világháború botfai halottainak emlékére / mielőtt bárki valami másra gondolna:(
Tisztelet az írónak, aki ebben a szép könyvben megemlékezik róla.
No comment…
Csak 2 dolog jutott eszembe:
- amikor nagyon kell ügyelni arra, hogy a vállalkozóként megszerzett jövedelmet hova teszem annak fényében, hogy Damoklész kardjaként leng a fejem felett a vagyonosodási vizsgálat lehetősége (mert ugye senki sem gondolja, hogy aki keres az nem talál fogást egy mai magyar vállalkozón), na szóval ilyen helyzteben hiába tudom, mi lenne a “legjobb” bfektetés” mégis alternatívákban kell ogndolkoznom a likviditás, a rejtettség és egyéb nem pénzügyi jellemzők mentén. Röviden: nem tehetem azt, ami a leggazdaságosabb lenne, mert ha megvág az Apeh, akkor is kell valamihez nyúlni, amit nem tud csak úgy elvenni.
másrészt:
Olvastam az ingatlanbefektetésről szóló glosszát, alapjaiban egyet is értek vele, ennek ellenére az van, hogy jelenleg 5 házam/lakásom van azon kívül amiben élünk és eddig 6-8 évre visszamenőleg nem sikerült olyan évet hoznom, aminek az évvégi utókalkulációjakor azt számoltam volna ki, hogy valami másban jobban megérné tárolni a pénzt.
Lehet, hogy van ilyen egy tiszta viszonyrendszerben, nem kétlem, de hogy ebben a jelenlegiben nem tudok optimálisat iz is biztos.
Kedves Mind,
ezév tavaszán, amikor sokan azt mondták, Zoli, ne tedd a pénzed a tözsdébe, oda vittem a pénzemet. Most 24% évesített hozamom van és hetente tanulok ujat és ujat a különféle tözsdei jelentésekböl. Hölgyeim, Uraim, ismerik a mondást, aki mer, az nyer. Aki pedig tájékozódik, az még jobban jár. Üdv. Z.
Kedves dr. Tóth András úr!
Elég öreg vagyok ahhoz, hogy szívből megköszönjem azt, hogy olyan „dolgokra” hívja fel a figyelmünket, melyek nem volt része az előző rendszerben a (pénzügyi) gondolatainknak.
Lényegében meg sem tanulhattuk ezeket a „dolgokat”: a jövőre gondoló embereknek akkor ott volt az OTP, a maga 5% kamatával, és jó, ha ezzel élt valaki. - Már, ha „spórolós” volt.
Jómagam az voltam, később furcsa volt, hogy nem csak MNB és OTP van az új „kapitalizmusban”, - sőt jött a tőzsde is. Vehettünk, és vettem is Danubius + Matáv részvényeket, persze csak úgy csínján. Barátokra (ők sem értettek hozzá) hallgattam, majd túl gyorsan „kiszálltam”.
Aztán rátaláltam a befektetési alapokra (részvényalapúakra, - persze akkor még alig volt választék!), ki/beszálltam és jobb eredményt értem el, mint a bankbetétekkel, ill. kötvényekkel. (Felfogtam, hogy az alapkezelők jobban értenek a pénzügyekhez, mint én.) persze amatőrként aztán „kiszálltam” félelmemben, amikor láttam, hogy rosszul teljesítettek a (részvény/növekedési alapú) befektetési alapok. Később persze bántam!
Tanulságos évek voltak. Tanultam is belőle: a szakmámhoz értek és egyszerű dolgoktól sem félek,- spórolós vagyok, de féltem is a vagyonkámat, - ám a pénzügyeket másra, szakértőkre hagyom. Ők nem rövidtávon idegeskednek, kapkodnak, mint én, távlatokban képesek gondolkodni.
Egyeztettem pénzügyi tanácsadóval, javasolta, hogy részben részvényalapú befektetésekben kell/érdemes gondolkodni, - és ma már nem kell gondolkodnom.
Nem lettem gazdag (miből?), de már a gyerekek is tudják: nem elég spórolni, be kell fektetni, - és ha nem vagy szakember, tanácsadóra kell hagyatkozni!
Gratulálok a blogjához, és üdv: bimi
Tisztelt Tóth András,
ugye nem tévedek abban, ha egy teljes életpálya alatt egyszer-kétszer beüt a krach és hozzá kell nyúlnom ehhez a félretett pénzhez, akkor a végeredmény is jelentősen kevesebb lesz?
Üdv
PT
Így igaz. Néha viszont az emberre néha váratlanul rászakad a nagy pénz…
Nekem olyan megjegyzésem van, hogy egy barátom elvesztette az állását, minden befektetett pénze biztosításban és nyugdíjpénztárban volt, és nem tudott hozzányúlni egyikhez sem. Tőlem kért kölcsön. Most én is munkahelyet keresek, és nem szeretnék úgy járni, mint ő. Végkielégítéssel jöttem el 9 év után, és nem költöttem el, hanem azonnal lekötöttem az összeget. Jelenleg a kamatokból élek. Ezenkívül van valutatartalékom is, annak is a kamataiból élek. Hozzáteszem, hogy 40 éves vagyok, nincs 3 gyerekem, ezért tudtam takarékoskodni.
Kedves András! Nagyon jó és szép mindez, sőt az okfejtés is, hogy t.i. a szocreálban élt és nevelkedett elődök miatt nem megy nálunk ez a bizonyos “befektetősdi”, ami egyrészről lehet igaz, de a másik tény az, hogy ma Magyarországon a legtöbb ember nem havi nettó 250 000 Ft-ból “tengeti” életét, amiből aztán havi 25-öt lazán félre tesz. Aki ezt megteheti, jó neki. De mi legyen azzal a rengeteg emberrel, aki tenne ugyan félre, mert tisztában van az Ön által fent vázolt szükséges lépésekről, hogy elkerülhető legyen minden váratlan csőd és a nyugdíjas szegénység, de csak 70 000 havi nettóval rendelkezik, vagy még kevesebbel, amiből bizony meg is kellene élni valahogy. Nekik volna valami tanácsa?
Egyébként én is hasonló cipőben járok…
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bodár Gábor
Tisztelt Mindenki!
Először is nagyon tetszik az oldal, gratulálok hozzá Tóth Andrásnak. Kiváncsi lennék mindenki véleményére, dr. tóth úréra is. fél év múlva állok munkába, havi40-50eft-ot tudok kb félretenni, mibe fektessem? Igazából konkrétumokra gondolok a megvalósítási folyamatot is leírva. Még van időm, de kiváncsi vagyok. Előre is köszönöm.
Zsoltnak:
Feltételezett élethelyzeted: 22-24 éves pályakezdő.
Félretenni nem passzióból szoktunk: kell lakás, kell gyereket felnevelni, kell biztonsági tartalék, kell nyugdíjalap.
Az első a lakás. Tegyük fel, hogy nulláról indulsz. Évi 500 ezer Ft félretételével kb 4 év múlva tudsz belefogni egy lakásba. UL biztosítás szóba sem jöhet, ahhoz 10 év kell.
1. év: 500 ezer menjen részvényalapba, befizetés elosztva 2-3 alkalomra.
2. év: lásd előző.
3. év: 500 ezer ingatlan vagy kötvény alapba (bár megjegyzem itt az összeg nagyon kevés).
4. év: 2×250 ezer pénzpiaci alapba. Évvégén alapok hozamokkal növelt összegéből lakásba beugró.
Innentől fizetni fogod a lakás részleteket, de tegyük fel, jövedelmed is nő, tehát továbbra is félre tudsz tenni 500 ezer / év összeget. Ekkor 27 éves vagy.
Na innen bejöhet a képbe egy kis UL is, úgy évi 200 ezer folyamatos díjjal. Ezt lehet szétosztani több kockázatos alap között. További évi 200 ezret garantált banki befektetési alapba tenném 3-3 évekre. A maradék 100 ezer menne egyszerű pénzpiaci alapba, váratlan vészhelyzetekre.
A UL 10 év után kivehető (András szernt ekkor 4,5 millió Ft lesz benne, plusz az egyebekből úgy további 5-6 millió. Na itt már másképp folytatnám. Helyzet: 37 éves vagy, 10 millió megtakarítással.
Indítanék egyszeri díjas UL-t úgy 5 millióval 10 évre, melynek célja a 2 gyerek egyetemi tanulmánya. Legalább 2 kockázatos alappal kezdeném, vége felé a tőke+hozamok egy részét (több lépésben kb 50%) kockázatmentes alapba tenném. A maradék mehet banki alapba illetve itt az ideje NYESZ-t indítani.
Statisztikailag lesz 2 gyereked, akik úgy 50 éves korod körül fognak egyetemre járni. A második UL biztosításodból ezt fedezni tudod majd, sőt marad is belőle.
Innen már egyszerű a képlet. Nyugdíjra kell spórolni. Indíthatsz UL-t és mellette NYESZ-t is, de egyik sem livid, ezért mindig tarts valamit (legalább a pénzügyi vagyon 30%át!) likvid eszközben (50 é felett megbetegedhetsz, esetleg egy állásvesztés miatt kell hozzányúlnod a megtakarítás egy részéhez). A nyíltvégű banki alapok ilyenek. Gondosan ügyelj rá, hogy a teljes megtakarított tőke állomány kb fele maradhat kockázatos eszközben, a többi legyen ingatlan/kötvény/garantált/pénzpiaci alapban. Nincs időd egy nagyobb piaci bukfencet kiheverni.
62 (65!, 70!!! - ez nem vicc!) éves leszel, nyugdíjba mégy. Innentől abból élsz, amit félretettél.
Az én életstratégiám ez lenne.
Én is azt erősíteném hogy félre lehet tenni havi 10%-ot (havi átlagkereset magyarországon nettó KB 105-110ezer ft) ennek a 10%-a 11ezer Ft. A Magyarok töbsége erre azt mondja: Hogy rakjak félre 10%-ot mikor épphogy megélek?
) + a Magyarok többet költenek mint amennyit megkeresnek. Itt ott olvasok statisztikákat és azt írják hogy a világon a gazdagok többsége nem a magas jövedelem miatt lettek gazdagok hanem az alacsony költekezésük miatt és átlagkoruk 57év. Pl. Gyurcsány,Kóka szeintem privatizáció alapján szerezte minimum a kezdő tőkéjét vagy még most is?
Erre én azt mondom: ha 10%-al megemelik a fizetésed megéreznéd (Ezt a szöveget elloptam de ez a legjobb válasz err
Privatizáció: állami vagyon magántulajdonba adása.
T. Tóth András!
Nagyon örülök, hogy ráakadtam erre az oldalra!
Az életem úgy alakult, hogy mire felépítettük a házunkat férjemmel, el is válnak útjaink. Mivel úgy tudjuk megoldani a vagyonmegosztást, hogy a házra jelzálog hitelt fog felvenni és engem kifizet. (Szabad felhasználású–>arra költöm amire akarom.)
Mivel mindig is szerettem volna tőzsdézni, befekteti, most lehetőségem -és persze pénzem- adódik.
Pár hónapon belük egy kisvárosba fogok költözni és a pénzem feléért fogok csak házat/házrészt venni, felújítandót amit újra eladok és egy másik felújítandót vásárolok –> különbözetet befektetem. (Saját magam el tudom végezni a felújítást.) A többit szeretném befektetni. A hozamokat újra és újra be fogom fektetni, a keresetemből pedig megélek.
Amint aktuális lesz, meg fogom keresni Önt, addig is tájékozódok.
Szép napot!
Melinda
Jó napot!
nekem egy olyan kérdésem lenne hogy milyen valutába érdemes forintot váltani?mert nem tudok dönteni a GBP az USD és az EUR között!jó lenne ha tudna tanácsot adni!nagyon szépen köszönöm előre is!
Melinda ajánlanék pár oldalt ha nem baj!
(Melyik volt ez a görény aki kitalálta?)
http://www.tozsdeliga.hu
http://www.inernetsuli.hu
Ezeken van oktatóanyag, de az interneten a keresőkben is sokmindent találhatsz! És befektetni hosszútávon érdemes!
Ahogy tudom Magyarországon 10év az adómentesség. Tehát ha valaki 5évre befektet pl. akkor abból 20%-ot adózni kell szépen az államnak! Szívás mi? Más keleti országokban 3-5év az adómentesség bezzeg nálunk meg 10év
Szia Tamás!
Köszi szépen, meg fogom nézni őket. Hosszú távra is tervezek, de rövidre is. Legyek túl -ismét- a költözésen, aztán meglátom mennyi marad és hogy osztom el.
Kedves tyson az én ajánlaton a svájci frank!
Kedves Fórumozók!
Láttam, hogy közületek vannak többen akik ídőt szánnak, többünk “Egyéni szoc. problémájára “is. És mindezt önzetlenűl!!! Ez ritka manapság!!! Köszönet érte.
Én is szívesen vennék némi jótanácsot, kapaszkodót, hogy merre induljak, érdeklődjek,tanuljak.
Élethelyzetem: Fiatal anyuka, 3 ovodás gyerek, 1 férj, 1,5 diploma, kutya , macska, pénz nincs.:-)
Cél: 3gyerek=3lakás. (nekünk már van hál’Istennek)
El lehet ezt érni egyszerü UL.-el,tudván tudva, hogy az ingatlanárak jóval infláción felül emelkednek. Ugye, nem??
Van valakinek jobb ötlete?? Hol tudnám én magamat kiokosítani a befektetési lehetőségekkel kapcsolatban?? Köszönöm, Kata
alapismeretek: http://www.ongondoskodas.hu
Remek!
Köszönöm Advocatus!!
Kata
Köszönöm Laci2, hogy szánt rám időt és leírta nekem az elképzeléseit.
Zsolt
Csak egy megjegyzés. 1 doboz cigi kb. 500Ft.
Napi 1 doboz cigi, (sokan szívnak ennyit…) az havi 15.000 Ft…
Évi 180.000 Ft… Amit elfüstölnek a levegőbe…
Nyugdíjasként van 200 000 Ft. mibe fektessem,hogy kicsit gyarapodjon,a nyugdíjam pedig csak 64000 F.t
Köszönöm előre is a válaszát
Nyugdíjasként van 200 000 Ft. mibe fektessem,hogy kicsit gyarapodjon,a nyugdíjam pedig csak 64000 F.t
Köszönöm előre is a válaszát
Én új autóvásárlást tervezek,de oly módon szeretném öszehozni,hogy az értékvesztést is minnél jobban kiküszöböljem meg a pénzem is megmaradjon esetleg még hozamot is termeljen.Nem vagyok egy pénzügyi zseni ezért tisztelt András a véleményét szeretném kérni mit szól az elgondolásomhoz.Az autót hitelre tervezem venni mely Svájci Frank alapú volna és 120 hónapra havi 52000ft lenne a törleszö részlete,tiz százaék befizetése mellett.Jelenleg az UNIQA-nál regionális részvény eszközalapokba helyeztem 3000000ft-ot,mely a következő képpen lett felosztva: 20% B-RICH részvény eszközalapba 20% Fejödő piaci részvény eszközalapba 10%Kelet-európai részvény eszközalapba és 50% Kinai részvény eszközalapba. Melyet 2008.01.07-én fizettem be postai csekken(sajnos azt még nem tudom melyik napon lett a pénz átváltva befektetési egységekre)Az én véleményem szerint a jövöre nézve éves 20%-os hozammal nyugodtan lehet számolni. És azt szeretném megkérdezni hogyan célszerü eljárni,hogy a befektetésből tudjam finanszirozni az autó havi örlesztő részletét.Mert öszintén szóva itt egy kicsit elakadtam,vannak elképzeléseim de szivesen meghalgatnám egy szakamber véleményét is erröl és,hogy mit szól ehhez ez elgondoláshoz,mi róla a véleménye. Válaszát elöre is köszönöm szépen! Üdvözlettel:CSABA
Mások véleményét,hozzászólását is szivesen várom ezzel kapcsolatban. Köszönettel:CSABA
Kedves Baracsi Mária!
Azt hiszem, ebben a körben nem talál megfelelő befektetést. Ennyi jövedelem mellett ekkora megtakarítást nem szabad kockáztatni. Talán az 1-2-3 hónapos, ismétlődő lekötésű bankbetét lenne a legjobb önnek.
Szerintem amíg nincs legalább egy éves tartaléka, nem szabad másba fektetnie a pénzét.
Szerinttem fontos tudni hogy mi jo a vilagban?
Miertne lehetnek holnap enis milliomos?
CSAK az tud nyerni aki megtanul vesziteni a poker alap szabalya.Fiatal vagyok erdekel a penzem lekotese!:)
Felszólítanék minden kedves fórumozót hogy ha gazdag akar lenni ne higgye azt hogy egyik napról a másikra milliomos lesz! Minden tőle függ, milyen a kitartás, az anyagi háttér stb. Hogyha csak ül és várja a sült galambot nem lesz gazdag. Legalább is megnézném
Szóval a pénzért meg kell küzdeni főleg az elején!
Technikai uzenet a tartalomjegyzek tesztelesehez.
Kivancsi vagyok, hogy uj uzenetemmel a jobb oldali lista tetejere kerul-e ez a tanulmany.
Udv,
-szem
MUKODIK!!!!!
Kedves Toth Ur!
Koszonom mindannyiunk neveben, hogy megcsinaltak a jobb-also “Legújabb hozzászólások” listajat, amibol attekintho kepet kaphatunk azokrol a tanulmanyorol, melyekhez legutobb irodott hozzaszolas (legfolul a legfrissebb hozzaszolas).
Meg egy aprosagot ha kerhetnek.
Igazan hasznos lenne ha ebben a listaban a tanulmany cime mellett megjelenitenek az utolso hozzaszolas idopontjat is.
Segitseget (es a forumot karbantarto fia segitseget is) elore koszonom.
Udv:
-szem
Tisztelt dr. Tóth András!
Tanácsot szeretnék kérni Öntől, hogy miként oldaná meg a bővös 10%-ot. Nettó fizetésem havi 90e ft. A havi kiadásaim a következőek:
Albérlet: 35.000
Étel: 20.000 (napi 650ft)
Bérlet: 8.000
Autófenntartás: 5.000 (havi szinten)
Mobiltelefonálás: 3.000
Hazautazás szüleimhez: 4.000 (havonta egyszer)
Szóval 75.000 ft a havi kiadásom, ami a Maslow piramis legaljához elég. Ha félrerakom a 10%-ot ami 9.000 ft, marad 6.000 ft az olyan dolgokra, mint üzemanyag, “leszakadő” nadrág vagy cipő, esetleg kabát. Ilyenkor mi a teendő?
Üdvözlettel:
Tibor
Szia Tibor!
Add el a kocsid, vagy keress jobban fizető állást!
Üdv.
G
Tibor, a számlák kifizetését kifelejtetted. Ebben a helyzetben az autótartás luxus. Ami pedig a megoldás kulcsa az az albérleti díj elhagyása vagy megfelezése. Lakótárs vagy élettárs aki a felét fizeti. A szüleidhez visszaköltözve pedig havi 35.000et félrerakhatsz még ennél kisebb jövedelemből is.
Szia Geld… /gondolom neved alapján hasonló munkakörben tevékenykedsz / Ill. P.i. !
Könnyen beszél, aki több 100e forintot visz haza, és hónap végén nem az üres pénztárcáját bámulja, miből vegyen kaját!
Ezúton üzenem, mint menyasszony, a 35 000.- lakbér+rezsiből áll, amihez én a havi 63 700 ft.-os fizetésemből szintén hozzáadok 35 000-et. Ha hazamennénk, ahol 95%-os a munkanélküliség, akkor Ti tartanátok el, mint szoc segélyen / 25 700 / élőket mi a jobb?
Az autó meg azért kell, mert azzal még mindíg olcsóbb hazamenni mint tömegközlekedésel, valamint mivel beteg vagyok jó időben kórházba érni, a nem BKV-ra várni, ami még mindíg előbb jön, mint egy mentő, ami aztán városnézésre visz, majd lerak valamelyik kórbonctanon, mert időközben feldobtam a talpam!
Ha tudtok egy /NEM JUTALÉKOS/ fix 200 ezres állást, szóljatok, amiből 1 éven át 20 000-et kaptok havonta.
Szia Kőszegi Tiborné!
Ha jól emlékszem, sem a hivatásomról, sem a jövedelmemről nem írtam. A Geldsammlerin a hobbimra utal - de hagyjuk. Nem állítottam, hogy könnyű félretenni a pénzt, főleg ha nem azt láttad otthon a szüleidtől. Nekem kemény fél évembe került, míg először félre tudtam tenni a 10%-ot, addig tartott, míg kidolgoztam a módszeremet, és áttekinthetővé tettem a kiadásaimat. Mai napig megőrzök minden nyugtát, és nyomon követem az elköltött pénzt egy táblázatban kategóriákra lebontva.
Lehet azt mondani, hogy kíbicnek semmi sem drága, csak akkor nem kell idegenektől tanácsot kérni, mert az mindig kívülről látja a helyzetet. Ketten reagáltak Kőszegi Tibor beírására, mindkettő kapott is Kőszegi Tibornétól, mintha a két párttatlan tanácsadó tehetne a ti anyagi helyzetetekről. Természetesen rajtatok múlik, ti tudjátok, számotokra mi a fontossági sorrend, annak megfelelően kell pénzügyileg berendezkednetek. Én a helyetekben azt is végiggondolnám, nem jönnétek-e ki jobban, ha te nem dolgoznál. Mérlegelném az alacsony fizetést és a munkába járás költségeit, no meg a betegséget, amiről nem tudom, milyen jellegű.
Szia “Pénzgyűjtő”!
Kőszegi Tiborné hozzám tartozik, tehát Ő is írhat a nevemben, bár jól lecseszett, hogy mit bohóckodok az ilyen oldalakon. Akár hiszed akár nem amit leírtam a rideg, kőkemény valóság. Magyarországon több mint 4 millió ember van, akinek már semmije sincs és a megmakkanás szélén áll. Nem mindenkinek jön össze az “élet”, és van aki egész életében lórúgásokat kap, úgy könnyű. Dehát elvégre erről szól a demokrácia és a kapitalizmus. Spórolás? Édesanyám 40.000 (negyvenezer), édesapám 60.000 (hatvanezer) forintot keres. És élnek, és megvannak, és én is felnőttem mellettük. A “nullából” nem lehet 10%-ot félretenni. Ha Neked pl. havi szinten megmarad 200e forint, abból hogyan tudsz 300e-et félrerakni? De ha jól emlékszem az egész kérdéssor dr. Tóth András-hoz íródott. Mindenesetre elolvastam a hozzászólásodat és ennyi. Üdv.
Kőszegi Tiborné kilétét és kommentálási jogát nem kérdőjeleztem meg. Furcsa olvasni a soraidat, mert ellentmondásosak. Az eredeti kérdésed ugyebár úgy szólt, hogyan lehetne félretenni a fizetésed 10%-át. A kérdést valóban Tóth Andrásnak címezted, de bizonyára észrevetted, hogy itt a blogján jó ideje senkinek sem válaszol. Hát mertem hozzászólni. Az azért érdekelne, hogy dr. Tóth Andrásnak ugyanolyan számonkérő módon, előítéletekkel és személyeskedve reagáltatok volna, mint nekem.
“Spórolás? Édesanyám 40.000 (negyvenezer), édesapám 60.000 (hatvanezer) forintot keres. És élnek, és megvannak, és én is felnőttem mellettük.”
Tesznek félre belőle? És te tényleg félre akarod rakni azt a 10%-ot? Ha igen, akkor meg fogod találni a módját. Ha nem, akkor továbbra is másokat fogsz okolni a sorsodért.
“Akár hiszed akár nem amit leírtam a rideg, kőkemény valóság.”
Vitattam volna?
“Ha Neked pl. havi szinten megmarad 200e forint, abból hogyan tudsz 300e-et félrerakni?”
Ennyi volna a 10%-a?
Még annyit, hogy nem csak azok spórolnak, akiknek bejött az élet …
Én csak annyit tennék hozzá, hogy aki AKAR, az tud spórolni, nekünk van hogy havi 110ezer a rezsi és 120 a bevétel, mégis a havi CSP-(1gyerek:11700,-) félretettem.
Kedves Tibor és neje!
Mit vártok Tóth Úrtól? Ha nem akartok kevesebbet költeni mint most, és nem akartok tenni semmit azért, hogy többet keressetek, akkor ez marad. Hó végére elfogy az összes pénzetek.
Senki az égvilágon nem fog nektek ajándékba adni egy 200ezres állást. Nem fog. Azt meg kell szerezni. Ha Nektek kényelmesebb panaszkodni, mint megszerezni, akkor marad a jelenlegi szitu.
Minden nap tenni kellene valamit a jövőért. Tanulni kell (pl. nyelvet), és ez nemcsak pénz kérdés, sok helyen szerveznek ingyenes vagy olcsó nyelvoktatást, érdeklődjetek művelődési házakban, önkormányzatnál. Arra is jó, hogy ismeretséget köttök. A jobb állások nem hirdetések útján kelnek el, hanem ismeretségen keresztül. Építsetek kapcsolati tőkét. Minden nap, héten, hónapban egy kicsit. Idővel termőre fordul. Nem holnap, vagy a jövő héten, de előbb-utóbb igen. Azán az a tudat, hogy hasznosan töltöttem el a szabadidőmet, az is pozitívan hat a lélekre. Ketten vagytok, segítsétek egymást elkezdeni.
Ezt kell csinálni. Kifogást keresni könnyebb lenne. Mindig egyszerű magyarázatot találni arra, hohy miért nem teszünk meg valamit. Tegnap a tévében az elhízott politikus asszonyok is mind megmagyarázták, miért nem mozognak és miért híztak tehénné. Amíg nem változtatnak, addig tehenek is maradnak.
Ne akarjatok tehenek maradni! Mozogjatok, éljetek egészségesen! Ne keressetek kifogásokat!
Nem sírni “jöttem” ide, hanem tanácsot kérni. Ti is tipikus fórumozók vagytok, csak fikázni tudjátok a szegény embert. Rombolni könnyű, alkotni nehéz. Köszönöm a hasznos tanácsotokat. Inkább kérdeztem volna meg egy óvodás, még őszinte gyermeket. Ennyi.
Kedves Tóth András.
Nemrég megkereset egy ismerösöm aki egy biztositással egybekötött befektetési konstrukcióról beszélt nekem.
A futamidöt én választom és állitólag nem tözsdei tranzakciós.
Mindenesetre 30 év múlva évi 200 ezer forintos befizetéssel kb 26 millió forintot produkál.
Kérdésem,hogy valós-e ön szerint ez az összeg?
robit:
Szerintem az érték reális, kb. 8.75 % éves kamatnak felel meg.
Csak hát 30 év nagy idő. Ennyi alatt Magyarország már produkált két világbajnok inflációt.
Tisztelt dr.Tóth András! Egy meglévő életbíztosításom mellett eseti befizetésként egy bizonyos összeget magyar részvénybe tettem,akkor a bux értéke 27000 körul volt.sajnos azóta folyamatosan csökken.A kérdésem:szabad-e továbbra is itt tartanom? Mi az ön tanácsa? köszönettel:Mária
Már várom a következő hírlevelet! Ajánlom mindenkinek!
mária — 2008. április 3. 15:26
Én több lehetőséget is látok:
)
1)kiátlagolni
2)kiülni
3)lenyelni ezt a veszteséget
4)esetleg addig pihentetni a pénzt egy “nyugis” alapban amíg nem jön a következő emelkedő trend és aztán a trendbe visszaszállni (de ezzel résen kell lenni, meg sajnos fogalmam sincs a biztosítások költségeiről… ezt nem ajánlom - mondjuk én magát az UL-t sem.
Mondjuk ezek közül ki-ki vérmérsékletének és kockázattűrő képességének figyelembevételével kell válasszon. Mondjuk részvényeknél a 22-23% os ingadozás szerintem még simán benne van a tűréshatárban. De konkrét tanácsot nem lehet adni, mindenkinek a saját körülményeit kell figyelembe vennie. Vásárlás előtt pedig mindig meghatározzuk mi az amit kockáztatni vagyunk hajlandóak és ebből azt is tudjuk hova kell tenni a kiszállót (stop loss).
Mára elég a mondjukból, mostmár megyek aludni.
RT
Szeretnék néhány kérdésemre választ kapni, hozzáértőktől! Szóval, ha BUX indexet szeretnék vásárolni, mekkora pénzösszegtől lenne értelme? (néhány 10e-től is?)
Mekkora az osztalékfizetési rátája?(tudom, hogy nem állandó, de mégis megközelítőleg). Mekkora az az időtartam, amelynél már nincs olyan nagy mértékű árfolyam ingadozás? és amelynél már garantáltnak (semmi se garantált:-) mondható az árfolyam nyereség?
Lehet, hogy kicsit sokat kérdeztem, és nem mindegyik kérdés 100%-ig megválaszolható, de örülnék, ha valakitől kapnék válaszokat.
Köszönöm.
Mi a véleményük a BUMIX-ról? Nem ragaszkodom feltétlen a magyar részvény indexekhez, csak ez alkalommal ezekről szeretnék többet megtudni.
pályakezdő:
- BUX ETF, min 20-30e, attól függ, mondjuk hol. A minimumjutalékra kell figyelni, hogy arányaiban az ne legyen 1%-nál több.
- a BUX ETF-nek nincs ozstalékfizetése
- semmi sem garantált, ilyet nem lehet még nagyjából sem mondani
Én 1989 évben nyolcévet iparosként eltöltve a piacon elkezdtem huszonévesként azon gondolkodni, hogy csak addig élek úgy ahogy normális szinten amig el tudom látni a napi munka folyamatokat és van bevételem. Aki nem ebben a szektornak a tagja annak csak annyit, hogy ugyan úgy melós vagy mint az alkalmazott, csak neked véresen valóságos minden megélt jó és rossz ami a válalkozásodat érinti, és ha nem te csinálod meg a vendéged kiszolgálását, javítását a valamijének, stb, akkor nem bisztos, hogy olyan lessz amit kiadnál a kezedből. Szóval , ha beteg leszel ,vagy bármi ér neked annyi. És milessz, ha nyugdijas leszel és minimál nyugdíjad lessz. Ezért fogcsikorgatva kiszakítottam egy részt a mindenkori keresetemből és 10 éves előtakarékossági megtakarítást indítottam. Természetesen probáltam az akkori viszonyokhoz képest a legjobb lehetőséget megtalálni, de nem voltam olyan dörzsölt mint kellett volna és mint akkor mindenkit engem is megetettek egy szar életbizosításos csekmettel. A NN akkor ezt kínálta, de nem ez a boszantó, hanem az hogy akkor is az ügynökeikfejét ütötték a kötésekért és ezek meg fűt fát össze igértek neked. Ráadásul nekem büdös volt az is, hogy minden áron nagy életbiztit akart lenyomni a torkomon.Na most én már rég megtanultam, hogy ha valamit nagyon sujkolnak, hogy neked ez milyen jó az általában nem nekem biznisz. (Gőz kifúj) Akár hogyis alakult nemsokára hozzá jutok egy kis összeghez amit tavaj már töbször ios elköltöttem gondolatban, de hála a józan eszemnek annak is utána néztem, hogy hova lehetne befektetni és így tévedtem ide erre a remek és …….három oldal dicséret oldalra. Most már megterveztem a saját nyögdij előtakarékossági terveket, és egy évvel előbb párhuzamban mivel szerencsés helyzetben van az akinél most befektetni való pénz van és befektettem. Szóval az évek során nehezen vagy könnyebben de félre raktam azt a pénzt, mert be kellett fizetni ha tetszett ha nem. most én legalább 15 év elönybe vagyok a korosztájommal szemben, a gyerekeimnek lessz lehetősége tanulni ha akarnak majd szóval sinen vagyok. Köszi a jó tanácsokat Dr Tóth András. UI: A fiaim 3 évesek nekik az összes írásodat lementettem és kötelező házi olvasmány lessz nekik. Én meg nyugodtan hátradőlve gondolok arra, hogy 30 év mulva vagy remélem előbb pénzügyileg nyugdijasként járhatom a világot.
Van két lányom és két fiu unokám.Kettő éve kezdtem egy megtakaritást,ami fejenként évente 120.000.-ft.20-év tartamra.Lányaim.33 és 40-évesek,unokáim:4 és 2 évesek.Igaz Én már 59 éves voltam,de remélem sokáig tudom fizetni a megtakaritást.Szeretném ha a lányaim nyugdijához hozzájárulnék,valamint az unokáimnak az életkezdéséhez.Várom válaszát,hogy jól gondolgodom-e.Saját megtakaritásaimról majd későb.Tisztelettel:Terike.
Elöljáróban szeretnék sok sikert kívánni dr Tóth András munkájához. Részemről mindenkit csak becsülni tudok, aki pénzügyi inteligenciát terjeszt országunkban, ugyanis rá vagyunk szorulva.
A “tíz százalék” kérdésében teljes mértékben egyetértek, kevés olyan helyzet van amikor nem lehet megoldani ezt, sőt még többet is. De a legtöbb ember az állandó kifogásokat keresi csak.
A mai pénzügyi kultúra nevetséges Magyarországon. Inkább nincs is. Számtalan rossz példát lehet látni erre. Legalább minden 2.-3. ember egy-két társadalmi szinttel fentebb él, mint azt megtehetné. (Aki VW polót engedhetne meg magának az golfot vesz aki golfot az passat-ot stb…) Egyszerűen mintha belénk lenne kódolva (belénk is van a reklámok miatt),hogy vegyünk fel hitel mindenre. EZT AZ ÖSSZEGET KELLENE BEFEKTETNI, NEM A HITELTÖRLESZTÉSRE KÖLTENI. Csak hát egy csendes 1-2 millió forintos befektetéssel nem lehet a nagyvárosi forgalomban vetíteni,mint egy autóval. Hisz a többségnek ez a fontos a látszat.
Örök a vita a befektetésekről, melyik jobb, likvidebb és biztosabb a tőzsde, az ingatlan, stb… A legtöbb esetben az a probléma ,hogy az emberek feketén és fehéren látnak, nem szinesen. Egy helyesen felállított portfolió, mindig kellőképpen diverzifikált.
Diverzifikáció fogalma:
(http://www.mimi.hu/gazdasag/diverzifikalt_portfolio.html)
Tehát véleményem szerint legalább 3-4 féle befektetést kell tartalmaznia. Ami lehet akár több féle befeketési jegy is, vagyis akár egy 400.000FT-os portfoliót is kockázatmentesebbé tehetünk, ha ügyesek vagyunk.
A részvénybefektetésekhez 2 szélsőséges példát tudnák mondani az egyik a APPLE részvénye ami 2002 óta majd 2400%-os nyereséget produkált, a másik a BEAR STEARNS ami csaknem kinullázta magát seperc alatt. Ennyi ez a két véglet. Ezért nem szabad csak egy részvényben vagy befektetési eszközben gondolkozni. LEJÁRT DUMA, DE MINDIG DIVERZIFIKÁLNI KELL.
Néhány könyv a befektetésekről kezdőknek:
BABILON LEGGAZDAGABB EMBERE (Ez tartalmazza a fenti 10%-ról szóló történetet is)
ANDRE KOSTOLANY könyvei(ha jókat akarsz mulatni - zseniális látásmódú ember)
GAZDAG PAPA sorozat (kicsit sok a rizsa, de hasznos alapok vannak benne)
Végezetül szeretnék szólni a különböző alkuszok kötvényeiről, amik a szabályozás szerint nem is igazi kötvények és véleményem szerint nem is befektetések, maximum a “befektetett” összeg reálértékét tudják megőrizni az infláció miatt.
Mindenkinek sok sikert kívánok a befektetéseihez.
Kedves András gratulálok a honlaphoz és sikeres munkát kívánok.
Optimista.
A következő rövid történet főleg a fiatalabb korosztálynak szól.
Az én 10%-om:
Sajnos a szülői háttér nem volt olyan, hogy megfelelően támogasson ezért 19 éves koromtól a saját 10%-t tanulásba fektettem (főiskola, nyelvtanfolyam, egyéb államilag és nemzetközileg elismert képzések és vizsgák, stb.)
Közel 10 év elteltével - bár sok nyaralásból, külföldi utazásokból, stb. kimaradtam - de van egy lakásom, egy autóm és egy elég jó munkahelyem.
“A tanulás a legjobb befektetés!”
Üdv!
Az az igazság hogy mindenkinek van némi igazsága, sajnos a tanulással az a baj, ki kell találni 10 év múlva mi lesz a jól fizető slágerszakma, és akkor be lehet tenyerelni.
De nem hiszem hogy aki 10 éve Bölcsésznek ment, most azt mondja hogy tanulni kéne…
Másrészt ezzel csak azt lehet elérni, hogy hitelre lesz életed, + céges autód stb…, magasabb színvonalon élsz, de nem tudnál 1 évig szabira menni.
Egy nagyon jó könyv a 4 órás munkahét, ajánlom mindnekinek, van benne pár jó ötlet.
Mindenki a pénzre koncentrál holott a boldogság lenne a lényeg, viszont minimális 2-300e Ft nélkül az nem igazán megoldható.
Itt 10-20 ezrekről beszélnek egyesek hogy nem tudják félrerakni, és olyat írnak be, hogy adjunk nekik munkát 300 ezres nettóval, jutalékos kizárva!!
Hol élünk???? Mi a baj havi 3-500ezer jutalékkal???
Ja hogy ahhoz egy pár nemet el kell fogadni?
Komolyan mondom felháborító, az ilyen ember szokta azt mondani , hogy én nem vagyok olyan. Jó tudom, én meg 3 diplomával születtem…
Mindent meg lehet tanulni.
Visszatérve gondolatmenetre, szerintem a 10%-ot plusz munkával is félre lehet rakni, sokkal könyebb mint spórolgatni, bár tudom kényelmesebb bekapcsolni hazaérve a tvt.
Amúgy minden vállalkozónak lenne jutalékos munkája, tudok sok ilyet, a fizetésetek többszörösét lehet megkeresni törtrésze munkával, persze benne van hogy néha nem keresel, ezt el kell fogadni.
“Amúgy minden vállalkozónak lenne jutalékos munkája, tudok sok ilyet, a fizetésetek többszörösét lehet megkeresni törtrésze munkával, persze benne van hogy néha nem keresel, ezt el kell fogadni”
Ne kímélj bennünket, oszd meg velünk a tudást!
Kedves Kőszegi Tibor és Tiborné!
Nagy sajnálattal olvastam, hogy egyszerű tanácsot kérő hozzászólásotokra két milyen ellenséges válasz érkezett. Elképesztő, hogy egyesek micsoda nagyképűséggel képese kioktatni olyanokat, akikről egyébként semmit sem tudnak. Amikor pedig kiderül, hogy rosszul ítélték meg a helyzetet, ahelyett, hogy beismernék, jönnek a további hülyeségeikkel. Azt javaslom, ne vegyétek az ilyesmit zokon, mert általában olyan valakitől érkezik, aki valószínűleg már számtalanszor megégette magát az életben és ezért önsajnálatban illetve idült önbizalomhiányban szenved. Ennek ékes bizonyítéka ugyanis az, amikor valaki fél beismerni tévedését, és ragaszkodik hülyeségeihez.
Önnek, kedves Kőszegi Tiborné, azt szeretném üzenni, hogy amikor a (leendő ) férje ilyen honlapokat nézeget, azt valószínűleg azért teszi, mert keresi a lehetőségeket és mindent megtesz, hogy javuljanak az Önök körülményei. Szerintem csak annak van esélye a jólétre ill. az érdemli meg, aki nyitott szemmel jár a világban és keresi a lehetőségeket. Természetesen okosnak kell lennünk és nem bedőlni mindennek, amit hallunk.
Gratulálok Önöknek, hogy sikerült felépíteni egy olyan, bár törékeny, de mégis stabilnak mondható életvitelt, amelyben már arról tudnak érdeklődni, hogyan tudnának hatékonyan megtakarítani és befektetni. Remélem ez így van! Nagyon sokan élnek ma hitelekből ill. törlesztenek felelőtlenül felvett hiteleket és öröm olyan esetet látni, ahol a kis pénzből is megélnek az emberek az élet minden nehézsége ellenére.
Mindazonáltal jelen helyzetükben én azt mondanám, hogy amennyiben a kiadások csökkentésére már nincs lehetőség próbáljanak belefogni valamibe, ami ha nem is azonnal, de idővel növelheti jövedelmüket. Ha ez sikerül, lesz miből félretenni is.
Nem feltétlenül kell olyasmire gondolni, ami sok pénzbe kerülne Önöknek. Rengetegen hoznak létre saját honlapot és írnak blogot a munkájukkal, hobbijukkal, élethelyzetükkel kapcsolatban valamiről, ami érdekli az embereket. Önök szerint dr. Tóth miért írja a blogját? Amint az oldal látogatottságot tud felmutatni, lehet majd rajta pénzért hírdetni vagy saját témába vágó terméket (könyvet, tanulmányt, információt) értékesíteni. Egy saját domain némi tárhellyel ma kb. 3000-5000Ft két évre. Számos versengő szolgáltató van. Magát a honlapot létrehozni pedig a Wordpress-el 20 perc. Kétségtelen, szükség van némi utánnajárásra, hogy hogyan is működnek ezek a dolgok, de megéri!!!
Számos egyéb pénzkereseti lehetőség van a neten, de van egy nagyon fontos szabály: könnyű, gyors (azonnali) kereseti lehetőség nincs! Reklámoknak, hírdetéseknek nem szabad bedőlni és soha nem szabad fizetni azért, hogy belépj valamilyen “rendszerbe”. Az ilyenek, MLM és társai, mind kamuk.
A tudatos életmenedzselés ill. karrierépítés ott kezdődik, amikor belátjuk, hogy saját magunk vagyun felelősek az életünk irányításáért. Semmit sem kapunk, mindent megszerzünk magunknak.
A legjobbakat kívánom Önöknek, a betegséghez pedig kitartást és mihamarabbi gyógyulást!
Haunty
59 éves koromban hagytam abba a cigarettázást. Ezt a pénzt, amit elfüstöltem, kezdtem félrerakni. A bankkal /OTP/ úgy kötöttem a szerződést, hogy bizonyos összeget/cigi árát/ rendszeresen a megtakarítási alapba teszi.Nekem mindig volt nyárra spórolt pénzem. Ma egy doboz cigi ára 12-15 ezer forint havonta. Ez évente 180000
forint. A feleségem is akkor hagyta abba a dohányzást.Mi
az elmúlt 20 évben/nyugdíjas kor/ebből a pénzből bejártuk
a világot.Róma, London, Prága, Hargita, Párizs, Tátra, Tunézia, Svájc, Egyiptom. Minden évben kimozdulunk valahová
Jelenleg 80 éves vagyok. Már kezdünk lehiggadni, de megérte. Ezt a “cigarettának” köszönöm. A legjobb spórolás
a “cigaretta”. Így mindenki kipróbálhatja. Már egy év alatt van látható eredmény. Megoldható a 10%. Próbálják ki!
A “Sanyi bácsi” cigis spórolása nagyon jó. Én is ezt csináltam. Pár évvel ezelőtt abbahagytam a füstölést. Tízezer forintal kezdtem, ami jelenteg 15000 forint havi
tőkefelhalmozási többletet jelent. Én is nyugdíjas vagyok
már, viszont elértem, hogy kétmillió felett van a kincstárjegyeim értéke. Ezt a cigarettának /leszoktam/
köszönhetem. A tőkét mindig a cigipénzzel növelem, viszont
a kamatokat minden karácsonykor az unokáimra költöm, de csak akkor. A gyermekeimet nem pumpálom pénzzel. Megtanulták, hogy a saját lábukon álljanak meg, ne szokják meg a potyát. Majd, ha szükség lesz a segitségemre, akkor stabilan mellettük leszek. A feleségem a napi sört is emlegeti a spórolási lehetőségek között. De ezt már nem!!!
Visszatérve az eredeti tippre: Vagyis a 10% megvalósítható.
Próbálja ki más is!!!!
Tisztelt fórumozók!
Előttem már emlitették, a pénzügyi kulturát. Igen sajnos a mi kis hazánkban, gyerekcipőben jár. Irigyelve nézük, a nyugati országokból autó csodákkal érkező idősebb embereket. Ők a hazájukban nem a kimondott felsővezetők, óriási havi fizetéssel. Nagyon sokan kétkezi munkások. Akkor hogyan is csinálták? Hát ugy, félretettek, befektettek különböző alapokban. Magyarul áldoztak arra, hogy tartalmassá, szépé varázsolják, az idősebb éveiket. Nem kifogásokat kerestek, hanem átszervezték, a pénzügyi dolgaikat. Megfontolandó! Nem az a kérdés mennyit, hanem magában a megvalósitás, sporolás. ÖNGONDOSKODÁS!
Tisztelt: Haunty!
Az MLM rendszerröl irt megfogalmazásod nem fedi a valóságot. Igen csak MÜKÖDIK! Bár vannak cégek ahol, igen csak visszaélnek vele. Ha egy kicsit belegondolsz, minden MLM rendszerben müködik, egy cég, az állam, tehát minden. Tudod azok a bizonyos szeszcsempészek igencsak kitalálták a dolgot. Tisztelettel: Koisz
Már nem elősször olvasom ezt a blogot Sőtt az összeset többször át szoktam olvasni. Ha jól láttam 2006-04-12-ikén lett kirakva. Mégis örökérvényű. Mind az ügyfelek válaszai mind a megoldások. Furcsa, hogy ezek ellenére az emberek mégis homokba dugják a fejüket inkább és nem vesznek semmiről tudomást. Én félnék a helyükben.