Esettanulmány - csak erős idegzetűeknek

A pénzügyi tanácsadó szakma - hasonlóan az orvosokhoz, papokhoz - szigorú titoktartáshoz kötött. Az alábbi esetet - bár az életből való - alaposan átalakítottam és több személyből összevontam. A tanulság így sem kevés, de a személyi titoktartás nem sérül.

Az esetünk szereplője egy házaspár: Nevezzük őket Ádámnak és Évának. Ádám 57 éves, Éva 55. Ádám egy nagy magyar - majd később multikézbe került - cégnél volt felső vezető. Nem legfelső, de azért felső. Jövedelme meghaladta a nettó 500.000Ft-ot havonta. Felesége Éva lényegében csak hobbiként dolgozott, mellékesen, havi pár tízezer forint rendszertelen jövedelemmel.

Saját mintegy 200nm-es családi házuk van, amit húsz éve építtettek, egy akkor divatos helyen. Hitel már nincs rajta.

Hat évvel ezelőtt váratlanul egy nagyobb összeget (tizennégymillió forintot) örököltek. Ebből a kertbe egy nagy úszómedencét építettek, egy felső kategóriájú autót vásároltak, a maradékot pedig szépen apránként elköltötték.

A család stratégiai tartalékkal nem rendelkezett, maradék pénzüket bankszámlájukon tartották, de ettől eltekintve lényegében évről-évre elköltötték ami kerestek. Öltözködésük, életmódjuk alapján bárki láthatta rajtuk: ők gazdag emberek.

A nagy változás tavaly történt. A cég váratlanul felmondott Ádámnak. Arra hivatkoztak, hogy a cég új legfelsőbb vezetői külföldről érkeztek és Ádám nem beszélte ezt a nyelvet. Utódja, jóval kisebb fizetés mellett, egy három nyelven beszélő, két diplomás fiatalember lett. Az elbocsátás váratlansága persze nem volt egészen váratlan, Ádám már több mint egy éve sejtette ezt, de nem akart róla tudomást venni. Nagy összegű végkielégítést kapott.

A következőkben Ádám először is kipihente magát, majd pár hónap után nekiállt munkát keresni. Mondanom sem kell, nem talált. Idegeit ez erősen megviselte, enyhén depressziós lett. A végkielégítés szépen lassan elfogyott, és amikor megjött az első felszólítás az elektromos művektől, hogy számlatartozásaik miatt kikapcsolják az áramot, eladták a családi kocsit (Nagyon gyorsan, egyik barátjuknak - és szerintem erősen ár alatt. De hát egy úr, legyen úr.)

Ezen a ponton kerültem én a képbe. Éva, aki eddig nemigen szólt bele a pénzügyekbe, most az egyszer, barátnői tanácsára, sarkára állt. Ádám hevesen ellenezte, mondván, hogy most már tényleg hamarosan kiváló állást szerez és minden úgy lesz, mint régen. Az autó árából egyébként is még sokáig megélnek és akkor még mindig felvehetnek jelzálogkölcsönt a házra és a feleség ékszereit is zálogba rakhatják, átmeneti időre.

Mit lehet ilyenkor tenni? Amit én javasoltam, az nem vidám dolog - el kell adni a házat (ez önmagában sem egyszerű eset) és be kell rendezkedni egy szerényebb - jóval szerényebb - életvitelre. A házeladásból fennmaradó összegből, jól befektetve, ez a szerény életmód finanszírozható. Ez volt az én javaslatom.

A dolog, egyelőre, függőben maradt. Innen - az én olvasatomban - két út adódik.

Az egyik, hogy megfogadják, amit én tanácsoltam. Őszintén szólva, ebben erősen kételkedem - de mint már sokszor elmondtam, nem adom fel.

A másik, hogy azt csinálják, amit eddig - erősen behunyják a szemüket és a “majd csak lesz valahogy” kiáltással haladnak az eddigi úton. Nem nehéz látni, mi lesz. Felvesznek egy jó nagy kölcsönt a házra. A bank fel fogja értékelni a házat kb. 40 millióra (érdekes módon a banki értékbecslők az ilyen házakat mindig túlértékelik) és fog rá adni kb. húszmilliót. Ez jó esetben 2-3 évig fog tartani, utána elfogy és kezdődik a végrehajtási eljárás. Aztán jönnek a feleség ékszerei és minden más mozdítható, amikről ki fognak derülni, hogy csak a töredékét érik a beszerzési áruknak. (Ilyenkor, ebben a fázisban szinte menetrendszerűen, előfordul még alkoholizmus, válóper és öngyilkosság is.) És akkor el kell adni a házat és kiderül, hogy éppen csak a bankot lehet kifizetni. Szinte semmi sem marad. Nagyon, nagyon szomorú történet nem?

Úgy gondolja a kedves olvasó ez egy extrém történet? Ezen a héten az www.ingatlanarveresek.hu adatai szerint 287db lakást és házat árvereznek el. És az esetek 90%-a nem is jut idáig. Szerintem ez a történet minden évben sok százszor játszódik le…

Tanulságos a történet? Mindenki keményen le szokott hurrogni, amikor azt a botrányos mondatot hangsúlyozom: “A magyar középosztály nem tudja, hogy csak egy hajszál választja el a hullámkartontól, amin a hajléktalanok alszanak az aluljáróban.” Pedig ez nem riogatás, ez tény. Van egy barátom, szociális munkás. Ő mondta: “Ezek az emberek között, akiket ott látsz, gyakran vannak mérnökök, jogászok, orvosok. Pedagógust ritkán találsz - ők jól megtanultak kis pénzből kijönni…”

Elmondom, hogy szerintem hol a tanulság.

Először is, mit kellett volna tenniük. Negyven felett be kellett volna indítaniuk egy nyugdíjprogramot a jövedelmük tíz százalékából. De, ha ötven éves korukban, még az is lett volna valami. Szerintem, egy évi 600ezer forintos program úgy belefért volna a családi költségvetésbe, hogy még csak észre sem vették volna. Mi jött volna ebből ki 57 éves korára?

Ha 40 évesen kezdik - 32millió

Ha 45 évesen kezdi - 15 millió

És ha 50 évesen kezdi - 8 millió

Aztán ott volt az a hat évvel ezelőtti 14 millió. Mondjuk azt is, de legalább a felét, nyugodtan hozzácsaphatták volna ehhez a programhoz. Mi jött volna ki a végén belőle?

Ha 14 milliót raknak be - 34 millió

Ha 7 milliót raknak be - 17 millió

Tehát a legrosszabb esetben is lenne 25 milliójuk a tőkeszámlán, optimális esetben pedig közel 50 milliójuk. Ezzel már soha többet nem is kellene dolgozniuk és pusztán a tőkejövedelmükből jobban élhetnének, mint korábban igazgatóként…

Ugye, hogy tanulságos? Igazából semmit sem vesztettek volna, észre sem vették volna. Az úszómedence legfeljebb egy kicsit kisebb lett volna. (A történet szépsége, hogy Éva rögtön az első héten eltörte a lábát, mert megcsúszott az úszómedence vizes peremén. Ja, a medence éves fenntartási és vegyszer költsége kb. 600.000Ft. Mondanom se kell, hogy már második éve nincs benne víz.)

Ádámot és Évát nem tudom hibáztatni. Kitől hallották volna ezt? Kitől tanulhatták volna meg? Pont azért mondom el most a történetüket én. Legalább annyi elégtételem legyen, hogy ha majd hasonló helyzetbe kerülének 5-10-20 év múlva, akkor legalább ne kaphassam meg, hogy nem figyelmeztettem Önöket. “Igen, tényleg a Tóth András mondta ezt annak idején, de hát ez annyira távolinak és hihetetlennek tünt…” Igen, csak legyen rossz a lelkiismeretük ettől kezdve! Akkor legalább én alhatom nyugodtan…

Szóval a tanulság ennyi: Negyven felett tessék saját nyugdíj programot indítani! Ha meg váratlan pénzhez jut az ember, akkor azt legalább fele részben tessék hozzácsapni! Egy ilyen apró döntésen - amit igazából menet közben meg sem érez az ember - múlik az, hogy hol tölti az ember a nyugdíjas éveit: a pálmafák alatt, koktélt kortyolgatva, vagy a hullámkartonon az aluljáróban. Ha gondolja nagyon szívesen beszélgetek mindenről Önnel is, kérjen időpontot!

Könyörgöm! Úgy utálok utólag, tüzet oltani! Gyűlölöm amikor már csak azt tudom megállapítani, hogy reménytelenül el van az ügyfeleim élete rontva és képtelen vagyok segíteni! Próbáljanak már egy kicsit előre gondolkodni! Igérem, össze fogom törni magam, hogy tényleg ezeket a hozamokat megcsináljam Önöknek! Meg még jobbakat is, esetleg! De dönteni Önöknek kell! Látták Ádám és Éva példáját? A döntés elhalasztása is döntés - csak éppen a legrosszabb…



153 hozzászólás

  1. Papp Sándorné

    57 évesen mit tud ajánlani? Férjem vállalkozó, Én rokkant-nyugdijas. Válaszát várva köszönettel!

  2. dr. Tóth András

    Kedves Papp Sándorné!
    Sokan ráérnek gondolkozni, hogy összerakjanak-e egy nyugdíjalapot, vagy majd ráér. Önöknek ez már húsba vágó létkérdés - sajnos nem kizárt, hogy késő is.
    Keressenek meg emailban.

  3. Dr. Pál János

    Hogyan lehet idős korban (58.év) néhány tízmillió Ft.-al egy rendszeres életjáradékhoz jutni 2-3 év mulva?

  4. dr. Tóth András

    Minden további nélkül megoldható. Az amerikai nyugdíjasok ebből élnek ilyen vidáman. Kérjen időpontot egy személyes konzultációra!

  5. Joel

    Pécsi vagyok. Hogyan tudunk személyesen konzultálni?

  6. dr. Tóth András

    Válasz privát levélben elment. Hasonló ügyekben kérem emailt írjanak…

  7. FeGe

    Hello!
    király a blog (blog?), és az “alap-lap” (www.tothandras.hu)is. (tehát lehet gazdasági témában irni, olvasni stesszmentesen is mégis komolyan.:)(ez a cikk azért eléri célját: borzongató,valóságos)
    ermészetesen még nem volt időm mindent elolvasni, de a kedvencekben a helye.
    üdv.FG

  8. Seuso

    Üdvözlöm!

    Mit tekint kiegyensúlyozott befektetési portfóliónak kockázat és likviditás tekintetében egy 30, egy 40 és egy 50 éves embernél?

    Pusztán a nyugdíj-programokban látja a jövőt (lassan, de biztosan) vagy fiatalabb korban megengedhetőnek tartja a kockázatosabb formákat is?

    Tisztelettel,
    Seuso

  9. nagyi

    Egyszerűen fantasztikus,hogy a pénzről ilyen könnyedén és vidáman lehet csevegni.Eddig elkerülte a figyelmem ez az oldal. Biztos most van rá szükségem.

  10. dizs

    Tiszteletem!

    Én 35 éves nő vagyok, és kb 4-5 éve fizetek egy bizotsító cégnek nyugdíjprogramot, azaz nyugdíjbiztosítást. Nekem nyugdíjas korban jár le. Ez több mint 20 év takarékosság. De még ennyi idő alatt sem jön ki ekkora összeg amit Ön állít. Igaz nem éves 600 e Ft-ot fizetek, hanem 50e Ft-ot. Talán nem jól csinálom?

  11. Papp Béla, mérnök

    Tisztelt dr. Tóth úr!

    A története tényleg tanulságos, csak egy kérdésem lenne: a hazai dolgozó társadalom hány százalékára jellemző, hogy a férj 500.000 Ft nettó/hó keres? 30-40-50 évesen? (később se jellemző, de akkor már nem jön össze a “nyugdíjprog-ram”.)

    Saját véleményem, hogy aki ennyi (annyi:-) pénzből nem takarékoskodik, azt nem igazán lehet sajnálni…

    Papp Béla, mérnök

  12. Várszegi Zoltán

    Tisztelt Papp úr!

    Ugyan Tóth urat nem ismerem, és most olvasom először ezt az oldalt, de én is tanácsadóként dolgozom egy ezzel foglalkozó cégnél, így válaszolni én is tudok az ön által feltett kérdésre:
    A hazai társadalom jelentős része valóban nem tud ennyi megtakarítást összegyűjteni, hogy befektesse, de az életszínvonal megőrzésének lépéseit nyugdíjas évekre teljesen mindegy, hogy gazdagként vagy szegényebbként teszi az ember, mindenképp kell, ha nem akar éhenhalni. 100 ezer forint 10%-ából is lehet nyugdíjat alapozni, ha valaki rendszeresen teszi félre hosszabb időn át, abból kijön egy legalább akkora nyugdíj, mint amennyiből élt az előző negyven éven át. Csak információ tudás, akarat és elhatározás kédése.

    Tisztelettel: Várszegi Zoltán

  13. Papp Béla, mérnök

    Tisztelt Várszegi úr!

    Köszönöm válaszát, alapvetően egyet értek vele a következő megjegyzésel:
    úgy a rendszerváltozásig, a ‘90-es évekig az egyéni takarékoskodás sokkal kisebb hangsúlyt kapott, és a takarékoskodást 95%-ban az OTP betétek jelentették.
    Tehát a ma 50 évesek még akkor is kis hozammal számolhatnak, ha már 10-15 éve tudják az Ön által említett “100 ezer forint 10%-át” félretenni - FOLYAMATOSAN!

    üdvözlöm: Papp Béla, mérnök

  14. dr. Tóth András

    Elég sok nyugdíjprogramot szoktam összerakni 50 körülieknek. Akkor, ha valóban megtakarítottak korábban és a továbbiakban is hajlandók a jövedelem 10%-át rááldozni annyit mindenesetre biztosítani lehet, hogy a nyugdíjbavonulással adódó 35-40% jövedelemkiesés pótolható legyen. Nem mondom, hogy mindig belefér egy Föld körűli út, de csirke farhát nem lesz (legfeljebb a kutyának).

  15. miklose

    T.Tóth Ur!

    Gratulálok a sikeres web-laphoz.
    Kérdésem is lenne: 59 éves vagyok, önkéntes nyp-tag és van egy életbiztosításom. Ha na szeretnék/nagyon nem/ példa kedvéért 3mFt-után kamatadót fizatni, milyen hosszútávu befektetést ajánl?

    Köszönöm:Miklose

  16. pannesz

    Tisztelt dr Tóth András !
    Gratulálok én is a honlapjához, sok ismétlést találtam, de ez a jó, legalább rögzülnek a fontos dolgok az agyunkban. Amit nem értek: Papp Sándornénak azt ítra, hogy már késő, dr Pál Jánosnak, hogy semmi gond, megoldjuk . Mindketten 57-58 év körüliek. Hogy lehet ez ?

  17. Popeye

    Üdv mindenkinek!
    Pannesz: 1 részletkérdés elkerülte figyelmedet!
    dr Pál Jánosnak van néhány 10Mft megtakarítása MOST!
    Papp Sándornénál ez nem derül ki: lehet, hogy 0ról vagy ahhoz közeli helyzetből indul, és már csak pár éve van megtakarítani (mindenesetre nem 30-40év)
    Üdv.
    Popeye

  18. Elizabeth

    T. Toth Andras
    A rendszervaltas utan nagyon minimalis adozott jovedelmem van. Ebbol az kovetkezik, hogy a “allami”nyugdijjam iszonyatosan keves lesz.
    Kb. 8 eve rakom a magannyugdijpenztart, most havi 5 ezernel tartok (ezt ajanlottak anno). Tehat itt sem szamithatok hatalmas nyugdijra, pedig amikor megkotottem nagyon jol hangzo osszegrol beszeltek.
    Most keresgelem, hogy hol tudom megkamatoztatni a felretett penzemet.
    Erdekelne a “Nyugdij elotakarekossagi szamla”. Vagy On mit tudna ajanlani.
    55. evemben jarok.
    Felkeresni nem tudom, mivel nem tartozkodom Mo-n.

    Koszonom szives valaszat.
    Csatlakozom az elottem szolokhoz: Nagyon tetszik a Weblapja, en is betettem a Favoritba!

  19. Nagy Zoltán

    Kedves Tóth Úr!
    Nagyon tetszik a honlapja, bár én más szemszögből nézem. Én 34 éves vagyok és most keztdem a pénzügyi tanácsadói szakmát tanulni és művelni.
    Nagyon tanulságos az “erős idegzetűeknek” szóló történet. Egy dolgot kérek, hogy áruljon el nekem: hogyan érhetem el, hogy akiket felkeresek ezzel a tevékenységgel és legeslegsegítőkészebb hozzáállással, ne hátráljon és ne akarjon menekülni, kibújni és azt hinni, hogy “le akarok nyomni valamit a torkán”?
    üdvözlettel: egy reménybeli kolléga :-)

  20. Mindegy

    Igen Tisztelt Tóth András Úr

    Én igen régen tevékenykedem a pénzügyi piacon, de úgy vélem, hogy az amit Ön itt megoldásként felsoról, azaz 14.000.000 Ft-bol 6 év alatt 34.000.000 Ft-ot termelni, az nem kimondottan egy konzervatív hozzáállást igénye.Ugyanis ha valaki ennek egy kicsit is utánna számól, akkor észreveszi, hogy ön egy 21%-os folyamatos kamatlábbal számól ( és ezt ugy kallkuláltam, hogy benne legyen egy 6% körüli költség is ). Tehát azért kíváncsi lenneék, hogy a mai tőkepiacon milyen portfóliót állítana össze ahhoz, hogy ez a hozam ( kamat ) folyamatosan, és biztonságosan tudja azt amit Ön számólt.

    Üdvözlettel Egy Tanácsadó

  21. Dani

    a 14MFt-ot nem terheli 6% ktg.. ha egy UL eseti szla-jára kerül pl.. és ott így olyan átlag 16%-ot kellett volna elérni..
    és nem jövőre kalkulál hanem lehetőségeket említ amit a múltban kellett volna megtenni..

  22. dr. Tóth András

    Csatlakozom az elöttem szólóhoz. Mellesleg a témát elég részletesen kivesézem az “Értékpapír alapú befektetések biztonságossága” című tanulmányomban.

  23. doktor Bandi

    Mélyen Tisztelt Tóth Úr!

    Mint azzal Ön is bizonyára tisztában van magyarországon az átlegjövedelem nem éri el a bruttó 125.000.Ft-ot. Ahhoz, hogy az Ön és az Önhöz hasonló biztosítási kupecek által optimálisnak tartott évi 600.000. Ft-os megtakarítás realizálható legyen nettó 500.000. Ft-os jövedelemmel kell rendelkezni. Ha Ön valóban a szakma nagy tudora, miért nem valamelyik hazai alapkezelő milliós fizetéssel és százmilliós bónuszokkal honorált portfoliómenedzsere, ahelyett, hogy szerencsétlen alsóközéposztálybeli ötvenes henteseknek és autófényezőknek osztja a mantrát a számukra misztikus és megfoghatatlan “pénzvilágról”.

  24. zsoltiba

    Tisztelt dr. Tóth András úr!
    Látom önben nagy a vágy, hogy jót tegyen másokkal. Az emberi törődés, együttérzés oly ritka szegény országunkban. Tapasztalt optimistaként azonban durván máshonnan közelíteném a kecske és a káposzta konstellációját. Megfizethető-e a konzultáció és a gázsi fix vagy teljesítmény alapú?

  25. dr. Tóth András

    Kedves zsoltiba!
    Nem tudom honnan került Önbe a kétkedés konkolya. Mindenesetre amit mindenkinek el tudok mondani: az első kozultáció mindenkinek ingyenes. Ekkor ugyanis Ön el tudja dönteni, hogy tudunk-e hasznára lenni, nekünk meg el kell dönteni, hogy tudunk-e érdemben valamit tenni.
    Ekkor meg tudunk állapodni a tiszteletdíjunkról is. Szoktunk portfóliót sikerdíjban is kezelni, ha kéri valaki. (Imádom. Igazából szinte senki sem hiszi el mit lehet kihozni a pénzből.)

  26. fallow

    Nos van egy ominózus háromszög (rajzoljátok le, hogy jobban lássátok) oszt írjátok a három sarkába, hogy rentabilitás, biztonság, liquiditás. Most jó!!! Nézzétek meg és gondolkodjatok, mert a pénz így működik. Az egyik mindig a másik kettővel lesz ellenben és bármilyen befektetést is választotok max. kettő legyet tudtok egy csapással…
    Tehát az egész egy egyszerű kudarc mert ti magyarok mindent akartok csak tenni ne kelljen érte, no meg áldozatot hozni, a kávé ne fogyjon ki, a jó barátok köztről… vagy mi a csuda a címe le ne maradjatok… Ha pénzt akartok keresni előbb magatokat és képességeiteket ismerjétek meg, mert különben könnyen lehet, hogy ettől attól menet közben pánikba estek és fuccs a sok lének! A leírt szabály frankó (ez így van) mindenki vérmérsékletének megfelelő befektetést válasszon és előbb tanúljon meg lemondani mielőtt bukmékerkedésbe fogna. A 10% -os szabály is tutti csak én 2/3 - 1/3 -ban nevezném meg. Sok sikert. Egy szuperokos seggfej!

  27. T.I.

    Üdv mindenkinek.

    Először is gratulálok a színvonalas oldalhoz T. Andrásnak. Az írásai tanulságosak, szórakoztatóak.

    fallow kicsit… háttőő. :D - Megy ez gondolom kicsit kultúráltabban is. Ne sértődj meg, nem biztos…

    Abban viszont teljesen igazad van, hogy (nem csak a Magyaroknak) a legtöbb embernek minden azonnal kell. Így működik a pici kerek izé a nykunk felett. A pillanatnyi örömök tesznek minket boldoggá (tudományos tény vagy mi…) olyanok mint új TV, cipőcske, kocsika, stb. A lényeg, hogy ha kitaláltuk, hogy nekünk kell/kéne minél hamarabb (tudat alatt szinte mindenáron) meg akarjuk szerezni. Mit tehetünk? 1.) Összekuporgatjuk rá a pénzt és megvesszük. 2.) Felveszünk rá hitelt. Na melyiket fogja választani a vásárlók kb 80%-a? És miért? Mert a hitellel AZONNAL hozzájut a hőn áhított örömforráshoz (legyen az bármi). Az sem érdekli, hogy minimum 24%-kamatot fizet ki (de legtöbbször 37%)a folyósító pénzintézetnek. Ez azt jelenti, hogy egy 100.000.-Ft os TV-t legjobb esetben is 124.000-ért vesz meg. Nem hiszem, hogy sokan belegondolnak ebbe a 24%-ba. Félreértés ne essék, rengetegszer van, hogy az ember akaratán kívül kénytelen hitelt felvenni (lakás, elromlott valami). De valljuk be az esetek 80%-ánál nem erről van szó. Az meg már egyenesen riasztó, hogy bizonyos “pénzintézetek” 200-400% (!!!), nem elírás, kétszáz-négyszáz százalékos kamatra adják a kölcsönt. Aki nem hiszi nézzen utána, nem kell sokat keresgélnie, a legtöbb kereskedelmi TV reklámblokkjában meglátja. Mégcsak el sem rejtik, nem apróbetűs…

    Állj meg 1 pillanatra és számold össze, hogy most havonta összesen mennyit fizetsz árukölcsönre? Értek itt olyat ami nem égető okokból lett véve.
    Nem égető ok, ha a vígan működő 72 centis 4 éves tévét lecseréljük egy 72 centis LCD-re, Lecseréljük, felújítjuk az 1 éves drágán vett számítógépet.

    De kit érdekel, 107 centis Plazmatévé havi 15.000-ért?! Megyek vásárolni…

    Más.

    Bár én nem befektetési tanácsadó leszek, hanem biztosítási ügynök a jövő héttől, ugyanazokkal a gondokkal fogok küzdeni mint Nagy Zoltán hozzászóló. Mert sajnos tényle sokkal egyszerűbb megyőzni az embereket arról, hogy - még ha nincs is rá szükségük - de vegyenek valamit magas kamatra, mint arról, hogy nettó fizetésük 10- jobb esetben 15%-át fektessék be hosszútávra. “Hamarabb veszünk 10 éves futamidőre havi 25.000-ért egy vadonatúj autót, mintsem hogy befektessünk havi 15.000-et 20 évre” - T.I (Nem ellopni a szlogent, ma találtam ki!!!)

    Pedig:
    - A mesés új autónk attól a pillanattól kezdve, hogy betettük a popsit 20%-al kevesebbet ér. Évente szintén 5-10% al lehet számolni az amortizációt). Nade azonnal gurulhatunk vele!!!

    Ezzel szemben azt a hülye befektetést fizetem-fizetem-fizetem… 10-20-30-40-stb évig.

  28. fallow

    Nos köszönöm a kritikát jogos, a kult - úra meg hasonlók, a végén a s…fej lehet, hogy sok, de különben csak nem vagyok csont komoly, ennyi és Minielnökünk beszédei óta (legkésőbb) a trágárság HUNGARIKUM, tehát le tudnánk védetni. Mentsük meg! Humor viszont hatalom, mert nem lehet semmit tenni ellene, de te is használsz “HÜLYE” szavakat kedves TI akkor meg mit akarsz tőlem? :-) Hülyét kapok a mutatóujjas produkcióktól a magamétól is, ezért a végén a szó, de ezt még jobban kerülni fogom. Humor jegyében pedig éljen örökké Till Eulenspiegel!!!

  29. weiner

    Jó rendeben, de a pálmafa vs hullámkarton erős túlzásnak tűnik. Mármint a pálmafa. Kivéve, ha valami szobapálma a tévé mellett.

  30. Cédrus

    Kedves dr. Tóth úr!

    Nem értek a pénzhez, egyelőre egyedül élek (ami azért számít,mert nincs aki megtartja az embert, ha baj lenne), nincs tartozásom, van lakásom és kocsim, ami persze rendszeres kiadást jelent,de elengedhetetlen a munkámhoz. Azt kérdezném,hogy mit gondol a bankok által kínált lakás-előtakarékossági programokról. A hosszú távú kötelezettségekkel kapcsolatban (biztosítás)az a kétségem, hogy mi van, ha pénzszűkébe kerül az ember, nem tudja fizetni és ki sem veheti. Vagy úgy alakul,hogy családja lesz (nem tudni). Mi jobb az egyszerű bankbetétnél? Elnézést, most jut eszembe: nem akarok “potyázni”, ingyen igénybe venni a munkáját, nem baj,ha nem válaszol.

  31. fallow

    0)

  32. zsolt777

    46 éves vagyok, havonta egy 30-ast tudnék befizetni. Lesz abból nyugdíj? (Az egész bruttó pénzem 80 ezer. Legalábbis ennyire vagyok bejelentve…)

  33. Dani

    zsolt777!
    Lesz abból vmi de kérj időpont egyeztetést! A tanácsaadás szerintem nem itt a hsz között folyik ;)

  34. Danimix

    befektetési tanácsadással foglalkozom,és tényleg kell spórólnunk,(ki-ki amennyit bír havonta) HÍVJUK úgy hogy ,kidobottPÉNZ.!!!!ezt a nyugdíjelőtakarékosságot igenis kockáztatni kell,mert egész életünkben folyamatosan vállalunk kockázatokat csak nem vesszük észre.PL:minden vagyonom 50% csökkent amikor kimondtam a boldogító igent. stb.,a házasság a legnagyobb lutri,a munkahelyek sem bíztosak és mégis felveszünk egy csomó hitelt,ez is kockázat, BÉLÁIM GONDOLKODJUNK!!!

  35. macropolo

    Kedves Mindenki!

    Mindenki számokat ír, konkrét pénzösszegekkel dobálódzik. Egy pénzügyi akciónál (befektetés, hitel,megtakarítás, stb.) soha nem ez a lényeg! Ezak csak akkor jöhetnek, ha előtte ezer kérdés után pontosan tudod, hogy mit akarsz! CÉL kell, hogy legyen. Pontosan megfogalmazott! Utána jöhetnek számok, pénzösszegek!
    macropolo

  36. Nagy Ferenc

    Kedves Tóth Ur!Az bizony nagyon szép, hogy takarékoskodjunk, ésgondoskodjunk ma nyugdijas éveinkről. Devajon ki gondoskodik a máról, a napról-napra élő sok-sok fiatalról? Hány ezer pályakezdő fiatal van, akiknek a megélhetéssel kell küszködnie, és azon gondolkozni, hogy merjen.-e aminimálbérrel családot alapitani, és főleg, hogy merje-e saját gyermekről álmodni? Amikor azt nemtudják a fiatalok, hogy a közüzemi számláikat hogyan rendezzék,nem hinném, hogy az lenne a legfontosabb gondjuk, hogy majd 3o-4o év mulva nyugdijas éveimben miből lesz meg a nyugdijam, amikor most még a villanyszámát, gázszámlát is kunszt kifizetni.

  37. Éva

    T.Tóth András!
    Szerintem a mai válságos politikai és gazdasági helyzetben kockázatos forintban félretenni, vagy befektetni. Mennyit ér 10 év múlva a megtakarított pénzünk hozzáadva a 10%-ot?
    Példa erre a lányom nevére 20 évre kötött életbiztosításom.
    Mikor lejárt és megkaptuk már egy havi minimálbérnél is kevesebb volt. Egyetértek azzal, hogy gondolni kell a jövőre, és aki teheti próbáljon félretenni. De hogy hogyan és hova tegyen az, akinek kis jödelme van-erre meggyőző tanácsot még nem hallottam.

  38. TONYO

    Kedves Éva
    Azt tanácsolom keressen fel egy független pézügyi tanácsadó irodát nagyon sok újdonságot tudnak mutatni és nem kell fizetni, az információ ingyen van de az értéke ÓRIÁSI.

  39. Csefkó Gábor

    Tisztelt Tóth Úr!
    Tartok az Euro bevezetésétől, a pézromlástól, ezért a feleségemmel úgy döntöttőnk, veszünk egy másik lakást, 20 éves futamidőre vállaltuk, kiadtuk albérlőnek, igyekszünk minél kevesebb forinttal rendelkezni, azon gondolkodom, hogy a megtakarításokat átváljuk dollárba, vagy euróba.
    Még 50 alatt vagyunk pár évvel mindketten, mit gondol, jól tervezgetünk?
    Tisztelettel: Cs G

  40. dr. Tóth András

    Erről megírtam már véleményemet, a sokat sejtető 8 szörnyű tény az ingatlanbefektetésekről címmel…

  41. Bíró Gábor

    Tisztelt Tóth Úr!

    Nagyon sok okosat ír, köszönet érte. De a számításaiban évi 12% hozammal számol hosszú távon. Ez szerintem meredek. Mivel éri ezt el tartósan?

    Másik kérdésem: ez a 12% az infláció+12%-ot jelent? Mert ha nem, akkor már nem olyan szép a dolog. Ha igen, az viszont úgy még meredekebb.

  42. dr. Tóth András

    Kérem, hogy olvassa el az Értékpapír alapú befektetések biztonságossága című tanulmányt. Itt részletesen leírom a választ. Természetesen infláció+12%-ot értek rajta.

  43. Mária

    Arra én is kíváncsi lennék, hogy mi a véleményük az euro-vásárlásról. Most készülök eladni egy lakást. De ha eu-t vásárolok, azt sem tarthatom a párnám alatt …

  44. András

    Tiszteletem Mindenkinek.
    35 éves vagyok.
    A pénzugyekhez nem sokat értek.
    5 éves elötakarékossági számlát nyitottam a bankomnál.
    Már a 17. honapnál járok. Havi 1000 eurot rakok le a fizetésemböl. Ha minden sikerul akkor az 5. év lejáratakor lesz 60000 euro+ kamat. Innentöl pedig tanácstalan vagyok.
    Tözsde az csalogat de nem ismerem eggyáltalán.
    Vagy folytassam tovább ezt az elötakarékosságot?
    Szeretném ha valamivel többet csinálna a pénzem mint az a 2 százalékos kamat amit most kapok rá. De elveszíteni sem szeretném a biztos pénzt.
    Ez az én dilemmám.
    Tisztelettel András

  45. Dani

    2%?????? tejóég.. Rokonomnak volt olyan deviza szla-ja ahol 2%volt kamat és a kezelési ktg is pont ennyi.. Nemh reál de nominál értéket sem őrizte meg. Azóta befektetésre került a pénz és fél év alatt hozott 11%-ot úgy h majd a fele biztonságos alapban van.. Tisztelt András! Ha a pénzügyekhez nem ért akkor ne menjen pénzével tőzsdére csak úgy.. Vagy kérjen segítséget szakembertől Vagy a visszalévő 43hónap alatt olvasson befektetéssel,tőzsdével kapcsolatos könyveket. De az előbbit már most tegye meg!!

  46. András

    Köszönöm a tanácsot.
    Rajta leszek az esettanulmányokon.
    Tisztelettel.

  47. Lali

    azert elgondolkoztato h olyan felso vezetok iranyitnak nagy cegeket (esetleg allami cegeket a mi adonkbol!) akik keptelenek az otthoni penzugyeiket kezben tartani. Hogyan kepesek ezek 1 ceget iranyittani? Kerdem en hogyan jutott 1 ilyen felso vezetoi pozicioba? Kinek a kije esetleg kinek nyalt be nagyon melyen? Valahogy nem tudom oket sajnalni!

  48. kopcos

    Tiszteletem!
    Szintén Pénzügyi Tanácsadással foglalkozom, a cégek felsővezetői ill. igazgatói anyira csak a saját szakterületükre vannak specializálodva, hogy máshoz szinte analfabéták (tisztelet a kivételeknek, hiszen ők erősítik a szabályt), így szabadidejükben már nem foglalkoznak a pénzügyeikkel, szinte egy lapra tesznek fel mindent és nem foglalkoznak a többlábonállással, mert anyira határozottak és jók a szakterületükön. A probléma akkor kezdődik amikor jön a következő generáció és már nem tudnak olyan ütemben feljődni, mint az újjak.
    Peace

  49. rokompuck

    Tisztelt Tanácsadók !
    8M Ft.kb három hónapra hol érdemes parkoltatni, hogy a banki kamatnál többet termeljen ?
    Köszönettel:rókompuck /dr.Bubó Barnabás /

  50. f

    idézet a 25.-ből :
    “Szoktunk portfóliót sikerdíjban is kezelni, ha kéri valaki. (Imádom. Igazából szinte senki sem hiszi el mit lehet kihozni a pénzből.) ”

    Én nagyon szeretném megtudni. Meg azt is, ha rákérdez valaki a sikerdíjra, miért tűnik el perceken belül a hozzászólása … :-O
    Tehát mi is a helyzet a sikerdíjjal ???

  51. Vidovics Zoltán

    Tisztelt Tóth Úr!
    Tanár házaspár vagyunk, 4 gyereket nevelünk. Vállalkozáshoz felvettünk 12 milliót a házunkra, de nem megy a cég. Már a törlesztést is nehezen fizetjük. Szeretnénk a maradék 3 milliót úgy kamatoztatni, hogy havi bevételünkhöz rendszeresen 3-4 %-ot hozzon és ezt a pénzt ki is tudjuk venni. Létezik ilyen befektetés az Ön ismeretei szerint? Vagy inkább adjuk vissza a banknak a maradékot, legalább ennyivel is csökken a törlesztőrészlet?

  52. Földi László

    Tisztelt Tóth Úr !

    40 évesek vagyunk. 2 gyermeket nevelünk pedagógus feleségemmel.MikroVállakozóként küzdök,amely bármikor bevétel nélkül maradhat. Mennyi pénzből lehet Ön szerint normálisan élni, gyerekeket nevelni és megtakarítani nehezebb időkre illetve nyugdíjra.
    tisztelettel: László

  53. dr. Tóth András

    Anyám-apám minket havi 4000Ft-ból nevelt…
    Van egy lottó nyertes ügyfelem, aki egy vagyont elvert egyetlen év alatt.
    Fogalmam sincs mennyiből lehet normálisan élni. Nagyon sokakkl beszéltem, mindenki kb 50%-al több jövedelemből szeretne élni… És ez nem függ a jövedelemtől!

  54. mindegyhogyki

    Tisztelt Tóth András !

    Van pár tanulságos történetem szeretném ezt közzé tenni hogy másoknak is tanulságos legyen . Ám aki olvassa rádöbben majd hogy talán ” én is ebben a cipöben járok ” vagy ” én is ismerek hasonlót” !

    A történet még a 80-as években kezdődött . Élt házban egy család , férj és feleség két fiúgyermekkel és egy lány gyermekkel . Valamint a feleség anyjával . Így éltek 6-an egy lakásban . A mama nyugdíjas volt ,a feleség nem dolgozott a gyerekek iskolába jártak . A férj fizetéséből éltek . A ház ahol laktak egy nagyon jó állapotban lévő nagy parasztház volt . Mivel a környéken mindenki építkezett ők is elhatározták hogy építenek egy nagy házat ahol szépen élnek majd . Lebontották a házat kölcsönt , szocpolt , mindent felvettek amit csak lehetett . másfél év alatt kész lett a kétszintes ház . Maradék pénzből építettek egy nagy disznóólat és szerződéses hízlalásba fogtak . A tápot hordták , és etettek maj mikor megnőttek az állatok elvitték és fizettek . Aztán az átvevő cég egyszercsak nem vette át a disznókat . Mivel már elég nagyok voltak le kellett volna adni őket . Így hát a férj leadta máshova őket . Ez miatt a férj csapdába esett , mikor jöttek a disznókért az átvevők csodálkozva látták hogy nincs disznó . Követelték az állatokat , vagy a pénzt . Nem volt egyik sem . Per stb tartozást ráterhelték a házra .
    A gyerekek is lassan felnőttek elkezdtek dolgozni . már négyen dolgoztak , a feleség nem , a nagyi meg közben meghalt . Elég jól keresett mindenki , de a nagy jólétben a tartozások kifizetésére nem volt pénz . Miért ? Mert ők mindent a boltba vettek , nem termeltek semmit holott lett volna rá lehetőségük . Több kiló húst vettek és ettet meg hétvégente . Enni igaz kell de lehetne szerényebben is . A kukásautó heti szinten több zsák üdítősüveget vitt el tőlük , mert vizet sem ittak . Mivel én a fiúk barátja voltam és vettem mobilt még anno, nehogy lemaradjanak a kortól ,ők is vettek egyet , aztán mégegyet , aztán lett végül mindenkinek . Persze előfizetéses , majd csevegtek annyit hogy letiltották a telefonokat mert nem fizettek , és ebből is tartozás lett . A nagy jólétben megfeletkeztek a fizetési tartozásokról , meg a számlákról . Teljesen eladósodtak . Olyan szintre jutottak hogy 1,5 millió lett a tartozásuk , és ezt követelte a bank . Úgy volt hogy eladják a házat , jött is egy ember és ígért érte 4 milliót annak idején . Nem adták oda annyiért , így maradt volna 2,5 milliójuk amiből vehettek volna egy kis házat és meghúzva magukat élhettek volna szerényebben . Aztán egyszercsak a bank azt mondta elég és elárverezte a házukat . 1,5 milláért . Ők nem kaptak semmit , felvettek egy nagy kölcsönt és vettek egy házat nagyon messze attól ahol laktak , szégyenükbe oda menekültek . Az emeletes luxusházból egy kis parasztházba költöztek ahol lavorba , mosdanak , kádba fürdenek , és a fürdéshez lábosban melegítik a vizet . Hát ide jutottak a nagy jólétből .

    A nyáron egy barátom antennákat szerelt egy cégnek , ő mesélt érdekes dolgokat . Járt olyan házban ahol plazma tv , dvd , hifi torony , számítógép ,3 mobiltelefon volt . De az ablakon nem sütött be a nap ,mert a redőny le volt szakadva , a lakásnak meg földes volt az alja mert cementre sóderra nem volt pénz . A konyhában mosatlan edények halmaza . De a luxuscikkek azok kellenek .

    Volt olyan ház ahol szintén ugyanez , dvd ,hifi ,stb. a második antennát kötteték be hogy a gyerekek ne nyavajogjanak meccsnézés közben hogy mesét akarnak nézni . Két tv két antenna volt , de a gyerekek négy gyerek nem evett napok óta .

    Munkatársam feleségével gyermekével , és anyósával meg a két sógórával meg sogórnőjével és gyerekeivel él egy lakásban . 10-en egy házban . Részletre vett hütőt,tv-t,dvd-t , hifit, telefont 40000-ért, robogót , és most vesz hitelre autót .

    Azért el kéne gondolkodni egy kitsit hogy mi az ami fontos és mi nem . mi a luxus és mi nem ?! Sajnos mindenki meg akarja mutatni hogy ” nekem is tellik rá ” de azon nem gondolkodik el hogy ez mivel jár !

  55. ÁLMODOZÓ

    DRÁGA TÓTH ANDRÁS!
    ÖRÖMMEL,SŐT ÉLVEZETTEL OLVASTAM TANÁCSAIT,VÉLEMÉNYÉT.TERMÉSZETESEN SAJÁT MAGUNK IS TEHETÜNK SORSUNKÉRT,JÖVŐNKÉRT MEG PLÁNE,DE A LEGJOBB SZÁNDÉK IS KEVÉS,HA A LEHETŐSÉGEK SZŰKÖSEK VAGY URAM BOCSÁ’
    KILÁTÁSTALAN A HELYZETÜNK,NEM?ÖN A DOLGÁT VÉGZI,NEM IS AKÁRHOGY,KÍVÁNOK HOZZÁ MINDEN JÓT,SOK SIKERT!MI PEDIG,ÁTLAG EMBERTÁRSAIM,TÉNYLEG PRÓBÁLJUNK MÁR A JÖVŐNKRE IS GONDOLNI,MERT SZALADNAK AZ ÉVEK.A PARÁNYI GONDOM AZZAL AKADT CSAK,HOGYHA EDDIG IS SPÓROLTAM,PRÓBÁLTAM HÁZTARTÁST VEZETNI,GYEREKEKET NEVELNI,REZSIT,BIZTOSÍTÁSOKAT FIZETVE TALPON MARADNI,HOGY KELLENE MÉG EBBŐL IS LEFARAGNI,HISZ MUSZÁLY,IGAZ?A TÖBBSZÁZEZRES FIZETÉSEK,MEDENCÉK,MILLIÓS BEFEKTETÉSEK SAJNOS MÉG ÁLMAIMBAN SEM FORDULNAK ELŐ,MÉGIS TUDOM TENNI KELL VALAMIT GYORSAN ÉS ÜGYESEN.NA,SOK ÉRTELMESET NEM ÍRTAM,ANNÁL JOBBAN TETSZETT EGY-KÉT HOZZÁSZÓLÁS.IMÁDTAM,JÓ VOLT AGY KIS AGYTORNÁNAK,HELLÓ MINDENKINEK!

  56. pityke

    Tisztelt dr. Tóth András, Kedves Fórumtársak!

    Nekem nagyon tetszik az oldal, a hozzászólásokkal együtt. Jól mutatja azt is, mit gondolunk SAJÁT feladatainkról és SAJÁT egyéni felelősségünkről. Lehet, hogy egy személyes konzultációig egy csomóan nem jutnak el, talán nincs is értelme. Sajnos sokan csak annyit keresnek, hogy nincs miből megtakarítani. Ez tragédia, de nem dr. TA (és nem a Hozzászólók) hibája. Sőt ők is kaphattak itt elgondolkodtató tanácsokat - ingyen (élvezeti cikkek vásárlása hitelből???).

    A lényeg nem az úszómedencén van. Ez sokunknak álom marad.
    ADÓSSÁGról vagy MEGTAKARÍTÁSról van szó, nem azok mértékéről.
    Már a cikkek és a hozzászólások elolvasása is nagyon hasznos.
    Mindenkinek joga van elgondolkodni azon, hogy tud-e, és ha igen, akkor akar-e tenni valamit ez ügyben.

    Szép napot mindenkinek!

    Egy családja és saját jövőjéért aggódó proli.

  57. Ildinéni

    Szívesen elkezdeném, de szerintem már késő…

  58. AR

    Hogyan lehet a legjobban befektetni ma (hozzászólás dátuma) befektetni mondjuk 20 MFt-ot úgy, hogy a legjobban értékálló legyen és ne a “feketén kiadott lakás” megoldást válasszuk. Ha lenetne itt a nyílt fórumban adjon ötletet, mert ez a probléma mást is foglalkoztat. Köszönettel: AR

  59. KoMBanY

    Ez hihetetlen. Majdnem minden forúmrészt végigolvasva a következő megállapítást tehetem az oldalakat olvasó emberekről.

    1. típús:
    Eljött az oldalra, végigolvasta, de csak nyavajog, kifogásokat keres “Nekem nincsenek millióim”, “Nekem nincs úszómedencém”, “nekem nincs félmilliós fizetésem”, stb.
    És ahelyett, hogy megfogadnák azok tanácsát akik segíteni próbálnak nekik, inkább csak bántják azt, aki segítő kezet próbál nyújtani nekik.(80%)

    2. típus:
    Sikerült neki, megcsinálta, próbál segíteni, de az említett emberek csak bántják. (10%)

    3. típus:
    belátja a helyzetet, és el is fogadja a tanácsokat, megpróbál változtatni az életén. (10%)

    AMit mindenkinek üzenek:
    Igenis nagyon sok ember van aki a minimálbére ellenére is autóval megy mindenhova, számára luxusnak számító lakása, ház, telefonja, stb. van. Ezek az emberek igenis tudnának félrerakni ha akrnának. HA AKARNÁNAK!!! De számukra pl. a mobiltelefon fontosabb, mint a jövőjük..
    Sajnálom ezeket az embereket (és a gyerekeiket, mert szegényeket az ilyen szülő ugyanerre a mentalitásra neveli), de nem lehet segíteni rajtuk.. sajnos.

  60. Kételkedő János

    A nyugdíjalapok müködése/kezelése és biztonsága Mo-on olyan bizonytalan, hogy jelenleg egyenlő a létbizonytalansággal!Mi a helyzet, ha akár egy alapnál is előfordul a csőd vagy az utólérhetetlenség?Hová fusson egy nyugdíjas? Már a Minisztériumok és Ügyészségek az ajánlott levelekre sem válaszolnak!Káosz van Uram!Aki nem hajlandó elhinni mindezt áltatja magát!Ha megszorul a magyar idős, de akár fiatal annak nem tud és nem is fog segíteni senki!Persze lehet a pesszimizmus vádjával illetni!De azért én szólok!
    Tisztelettel minden olvasónak!
    Segíts magadon és az ….!

  61. imred

    jo napokat kivánok!
    én Angliában dolgozom majd 2 éve,elég jol keresek,nem panaszkodom,csak kiváncsi lennék ,ön mit ajánlana nekem.
    kb heti 100000ft-ot tudok félre tenni,hol érdemes befektetnem?

  62. Tonyo

    imred
    Üdvözlöm.Ha úgygondolja,hogy a félretett pénzét dolgoztatni szeretné előtte beszéljen egy FÜGGETLEN pénzügyi tanácsadóval,
    mert ha saját szakállára teszi annak elég nagy a kockázata,hogy nem az ön igényének megfelelőt választja.A pénzügyi tanácsadók analizist készítenek önről és ezek után adnak tanácsot személyre szabottan.Azért emeltem ki a FÜGGETLEN szót mert van ilyen aki nem a pénzitézetet képviseli, hanem az ügyfelet képviseli a pénzintézettel szemben.Ezzel foglalkozom én is de bármely kollégám segítene.Leinformálható mindenki hogy FÜGGETLEN-e a PSZAF honlapján.

  63. imred

    köszönöm az infot Tonyo,utánajárok.
    arrol van valakinek tudomása,hogy melyik országban milyen kamatokkal dolgoznak a bankok,vagy ez nagyjábol megegyezik a magyarországival?

  64. Tonyo

    imed
    Szívesen a infót.
    De ne banki lekötésekben gondolkozzon mert az nem fog a infláció felett hozni soha.Az is megteheti amit a bankok, megfelelő tőkegaranciával de az nem kamat hanem hozam és ez akár 10-60% is lehet évente,de ez öntől függ,hogy mekkora a kockázat tűrő képessége.A bankba csak annyi pénzt szabad tartani ami a mindennapi megélhetéshez kell(rövid táv).Befektetni a világgazdaságba kell ami középtávon nagyon sokat hozhat.Az egyik ügyfelemnek 5,5% nyeresége van 3-hét alatt, de ő nem akarja használni ezt a pénzt 2-3-évig(6…..0ft),ennek megfelelően fektette be a pénzt az én TANÁCSOMRA.A fejlettebb országogban alacsonyabbak a kamatok mint nálunk de a hitelek kamatai is.Az euro zónába nem léphetünk be 6-8%-os jegybanki alapkamattal, max 2-3% lehet az én tudásom szerint(ezt tanulom hetente).antikukacdunawebponthu

  65. Pénzügyi tanácsadás

    Álmodozó!

    A sikert nem is olyan nehéz elérni, mint gondolnád -;) Sőt tegnap tudtam meg, hogy még E-mail cím sem kell a sikerhez :)
    Hallottátok már az alábbi történetet?
    Az ipse bemegy a MicroS. céghez munkát keresni. Az ügyfélszolgálatos mondja neki, rendben van Úram, írja fel a nevét és adja meg az E-mail címét, majd értesítjük mikor töltheti be a WC takarítói állást. Az ipse mondta neki nincs
    E-mail címe, sőt számítógépe se. Ügyfélszolgálatos azt mondta neki, hogy mivel virtuálisan nem létezik, így nem létező személy, tehát az állást sem töltheti be. Szomorkásan tovább állt, majd a maradék 10 USD összegéből, vett egy kisebb mennyiségű epret. Azonban ezt nem ette meg, hanem 2* áron eladta s szomszédjának. Majd abból még több epre vett megint eladta másnak és így tovább. Eljutott oda, hogy megtudta venni az első kis motorját, autóját majd a kamionját. Végül Inc. -et csinált és mára az USA egyik jelentős vegyes-zöldség kereskedője lett (5 év alatt). Majd mikor már 30 milliárd dolláros lett a cége, elment egy biztosítóhoz. Aki szintén az E-mail címét kérte. Az ipsének még mindig nem volt -:) A biztosító nem értette, hogy tudott 5 év alatt egy ilyen birodalmat kiépíteni. Meg is kérdezte az ipsétől. Úram mi lett volna ha még E-mail címmel is rendelkezik? Jaaaa akkor most WC-t takarítanák a M$ -nál :)
    Ebből is látszik, hogy bár nagy a nyomás a világ gazdaságban, de a pénz ilyen apró dolgoktól kezdődik -:)Persze alaptőke az mindig is kelleni fog. De nem túl sok :) Álmodózó, ne csak álmodozz.

  66. Tonyo

    A fenti cikkre magyarországon is van példa.A polgármester egy aztali zászlóval szerzett játszóterre csúszda parkot kompletten.Igaz kellet hozzá idő míg eljutott oda a zászlócsere után.De a cél a fontos!Az álmodozóknak pedig ébresztő a világ, változik veled vagy nélküled!

  67. Tóth Gábor

    Üdvözlet!Nagyon megfogott a történet,és tanulságos,én is sok ilyen esettel találkoztam,hogy nagyon nagyvonalúan élt az ipse,és amikor beütött egy krakk akkor beesett az eső.

  68. Kiss Béla

    Üdvözlet,

    A minap találtam rá egy honlapra ami befektetésekkel foglalkozik. Kiváncsi lennék az Ön véleményére.

    Az oldal: http://www.marketivaforex.extra.hu

  69. dr. Tóth András

    Szerencsejáték.

  70. janijani

    Nem szabad pénzben tartani a vagyont.
    Mi magyarok viszonylag megúsztuk,1/10-edét éri a pénzünk mint 20 éve,ebből a kamatok visszahoztak valamit. De lássuk azt is mi történt déli ill keleti szomszédos országokban: gyakorlatilag lenullázódott a pénz.

  71. Kulacs Gábor

    A magyar magánnyugdíjpénztáeak reálhozama az elmúlt 10 években 1% alatti volt… Éljen az öngondoskodás! Modellportfóliókkal lehetséges több tucat befektetési alapból egy a piaci átalagot felülteljesítő portfóliót kialakítani.

  72. cspmreg

    Érdekes, az a magánnyugdíjpénztár jóval többet hozott 1%-nál, amiben én vagyok. Talán évi 6-8% körül az utóbbi években. No de mi is a neve ennek az 1%-os fekete báránynak??? Ilyen kriminálisan alacsony hozamot idáig csak életbiztosításoknál láttam.

  73. dr. Tóth András

    Elnézést mennyi volt az elmúlt évben az infláció? csak nem 6-8%? Én az 1%-ot REÁLÉRTÉKBEN értem…

  74. Deni

    Magyarorszag, a magyarok, lassan nem erdemlik meg, hogy egyrol a kettorre jussanak! De a remeny hal meg utoljara es valami mindig tortenik, hogy meg rosszabb legyen a helyzet. Sok a hitetlen Tamas es az arulo Judas, nem beszelve az irigysegrol es a velejaro problemakrol. Szomoru, hogy ha valaki segiteni akar, az mar egybol fondorlatnak tunik es ha nem segitjuk fel a nyugdijast, ha osszesik az utcan, az a termeszetes. Szomoru!
    Egy ilyen maroknyi nep, mint a magyar nem tart ossze es raadasul a politikai es gazdasagi helyzete ellenere is egymast marja. ROHOG RAJTUNK A VILAG! Roman allampolgarkent, magyarnak szulettem es buszke vagyok ra, pedig lehet, hogy nincs ra okom. Ilyen pogany nepet, nem szult hatara Europa, mint amilyen a magyar. A romant lenezzuk, pedig az egyik legfontosabb kincse, a hite. Mindenkiben talalunk hibat, csak magunkban nem. Elfelejtettuk, hogy mi a becsulet, mi a tisztelet es mi az, hogy magyarnak lenni. A penz lett az ur, illetve a velejaro “hatalom”. Akinek nincs, panaszkodik, akinek van nem erdekli, hogy masok panaszkodnak. TISZTELET A KIVETELNEK! - nem sokan vannak.

    NAGYON TETSZIK AZ OLDAL ES ORULOK NEKI, HOGY EGY PENZUGYI TANACSADO IGY GONDOLKOZIK!

    TISZTELETTEL EGY ERDELYI DIAK! Aki Magyarorszag el es itt tanul…

  75. i

    Egy szülő gondoskodni szeretne dolgozni nem akaró gyerekéről, luxusról ne legyen szó viszonyít a minimálnyugdíjhoz melynek összege havi 27000.Ez lesz a zsebpénz. Tehát 12% hozam reményében felkeres egy pénzügyi tanácsadót 4millió forintjával és…egy év múlva kezdődik a program 400ezerből kivonjuk a tanácsadó részét és a 324ezret,ami marad visszaforgatjuk. elosztva lesz havi 27000 mint rendszeres jövedelem. így működik ez? Nem-e nevetséges ilyen kisösszegű ügylettel feltartani egy pénzügyi tanácsadót?

  76. dr. Tóth András

    Naaaaaaaaaaaa…

  77. UL-mann

    Kérem szépen, ne úgy csináljunk reklámot az UL-nek, hogy a konkurenciát befeketítjük:-) A PSZÁF közlése szerint a 2002-2006. közötti időszakban az éves átlagos infláció 5,15 % volt, a kötelező nyugdíjpénztárak átlagos hozama 10,48% és 6,77% között volt. Volt ugyebár nagyon jó és borzasztó rossz. Nem lehet csak úgy általánosságban beszélni, ahogy a pénzügyi tanácsadókról sem :-)

    És ahhoz képest, hogy kb. egy “magyar kötvény + magyar részvény” vegyes alapra hasonlítanak, nem is olyan borzasztó. 2009-től pedig várható a többportfóliós rendszer, magasabb részvényhányaddal.

    Persze, csak erre támaszkodni… Legyen mellette nyugodtan egy UL-ünk is.

  78. lajikus

    Üdvözletem!

    miután elolvastam tanúlságos cikkét, kicsit utánaszámoltam a leírtaknak.
    Nekem a 14M indulóból 6 év alatt a 34M durván évi minimum 16%-os hozammal jött ki, míg a 17 év alatt az évi 6K megtakarításos formában ugyancsak durván számolva évi minimum 11%-os hozamrátát dobott a táblázat.

    Kérdésem az - feltételezve, hogy nagyjából jól számoltam - hogy melyik az a befektetési forma, amelyik mindezt lehetővé teszi? És hány százaléka a lakosságnak, aki 17 éven keresztül minden áldott hónapban félre tud tenni 50ezer forintot? (legalábbis az Ön praxisában volt már rá precedens?)

    válaszát érdeklődve várva

    üdvözlettel

  79. dr. Tóth András

    :)
    Ez a munkánk…
    Olvasson sok mindent erről az oldalról. Sok ilyet fog találni! A Bankon kívül is van élet, csak nem tanítják az iskolában.

  80. Gábor

    Tisztelt tóth András!

    36 éves vagyok, kb. 10 éve fizetek a magánnyugdíjpénztárba, valamint van egy OTP Paletta befektetésem(1éves, 1millió Ft kezdőtőkével). Havi nettó 80ezer forintot keresek. Milyen befektetést vagy stratégiát ajánlana annak ismeretében, hogy még nagyon messze vagyok a nyugdíjtól? köszönettel, Gábor

  81. Babóca

    Az a helyzet, hogy én inkább dolgozni szeretnék. Ti. ha lenne munkám, lenne félretenni valóm. Mivel hónapok óta nincs munkám, lassan felélem az eddig félretett pénzemet. Vagyok 51.

  82. Karcsi

    BARÁTAIM ÉBRESZTŐ!

    A mai várható átlagéletkor Közép-Európában kb. 70 év. Lehet kicsit kevesebb és lehet kicsit több. Inkább kevesebb, elég megnézni egy temető fejfáit: a 20-as években születettek 70 - 80 évet éltek meg (perzse, ha túlélték a háborút), a 40 - 50-es években születettek van, hogy 50 - 60 évsen elmennek (kivéve ha emigrált a család 56-ban). A miértet most hagyjuk…
    A nyugdíjkorhatárt Európa szerte felsrófolják, 62 - 65 - lassan 70 év. Egy alkalmazott által félretett összeg hosszabb távra csak jövedelem-kiegészítésre elég, tehát dolgoznia kell a tagnak a korhatár eléréséig mindenképpen. 5 éves távlatban a kötelező MNYPT-nek elégnek kell lennie kiegészítés nélkül is. /Aki az átmeneti rendszerben van, azt nincs miért irigyelni, nekik valóban jó a cikk által vázolt stratégia./

    Ha a statisztika szerinti átlagéletkor 70 év, a nyugdíkorhatár meg 65 év, akkor mi a fenének nélkülözzek én évtizedeken át? Ha tovább élek, aminek az esélye a statisztikai átlag és a stresszes élet miatt csekély, szegényen is boldog leszek. Ha nem, legalább senki nem veheti el tőlem, adójogszabályok változtatásai, hosszútávú lehetőségek megjósolhatatlan kockázatai, lásd jelenlegi kormány ámokfutása… a pénzpiaci folyamatok is tudnak ilyen hirtelen és váratlanul reagálni.

    Valójában ez az egész egy Calgon reklám! De miért költenék sokszor kisebb összeget egy adalékanyagra, amikor pár év múlva az árán már kapok egy vadiúj mosógépet. Semmi szükségem rá!
    Nemúgy a befektetőknek, az ő szempontjukból valóban kiváló találmány a bef.alap. A kapitalizmus erről szól: Hogyan lehet más erőfeszítésein (más pénzén) meggazdagodni. Hogyan lehet uralkodni az embereken vagy az őrületbe hajszolni őket a saját maguk által, önként átadott (befizetett) tőke által. A MOHÓSÁG EREDMÉNYE A BOLDOGTALANSÁG!

    Tudomásul kell venni, hogy biztos csak a halál lehet e Világon. Nemhogy 20, de még 5 év trendjeit is egyre nehezebb megjósolni, kikövetkeztetni. Aki ilyen hosszú távra és látszólagos biztonságban tervez, szerintem hamar “pofára fog esni”. Olyan változások előtt állunk globális szinten, amilyen helyzetekre felkészülni lehetetlen. A gazdasági világválság előtt is azt hitték az emberek, ilyen nem történhet. Erre később be is biztosítottuk magunkat, ez megismétlődni biztosan nem fog, legalább is nem ilyen formában. Lesz helyette más pofon, épp időszerű a nagy számok törvényei alapján.
    EL KELL KESERÍTENEM TISZTELT JOBB ÉLETRE VÁGYÓ SORSTÁRSAIMAT: A FÁK NEM NŐNEK AZ ÉGIG! …csak van akinek nagyobbra nő a fája, miközben másoké elszárad. Egyszer fent - egyszer lent. Ha jól csináljuk, talán összejön az átlagon maradni. Ráadásul tessék megnézni, szinte minden alkusz ugyanazokat a lehetőségeket kínálja. A részvényesdi ma már rég nem arról szól, amire anno kitalálták!

    Ui.: Imádom a csirke farhátat, az egyik legegészségesebb eledel, szemben a sok hülye agyonadalékolt, szintén felesleges fogyasztói sz…-al!
    Véleményem szerint kis közösségek élhető - emberi fennmaradásában van a jövő záloga. Én minden pénzemet erre teszem fel, mert mindettől függetlenül megtakarítani muszáj, csak ne legyenek illúzióink, azok mindig csalódást okoznak!

    Miért a fura hangvételű hozzászólás?

    - Nos egyszer ugye buta vagyok, vagy inkább hülye, mert azoknak mindig szerencséjük van…

    - Másrészt sok ismerősöm van, akik kiváló befektetőnek bizonyultak (komoly, jól megfizetett tanácsadói háttérrel), mégis az én butuska taktikámmal ezidáig lefölöztem őket. Nincsenek biztosítási - kötvénypiaci ügyleteim, bár a tőzsdézést kíváncsiságból kipróbáltam, összességében csak buktam -persze közben egyszer nyertem is nagyon sokat:-)-, a brókerem eközben a jutalékokkal nagyon jól járt, ettől függetlenül jelenleg sem párnában tartom a pénzemet.
    Folymatosan, az éppen legjobb ajánlatnak megfelelő bankbetétben tartottam a pénzemet több összegrészre osztva, mindig kamatos kamattal kiegészítve vagy, ha kellett a legkisebb összegű és futamidejű szükséges egységet feltörve. Így fiatalként veszteségmentesen hozzáfértem bármikor, bármennyi kellett, a kamatos kamatról meg annyit, hogy szerintem ez nagyobb találmány, mint a befektetési alap!

    - Aki valahova lekötött - elkötelezett, mindig rosszul járt, mert ha kellett a pénz, akkor kellett a pénz bármi áron, oda a haszon. Annyi pénze - jövedelme meg egy átlag magyarnak nem mostanában lesz, hogy “felesleges” tőkéhez jusson, amit akár egy életre tud nélkülözni. Talán, ha a világpiaci árak mellé mi is világpiaci béreket kapunk… NE LEGYENEK ILLÚZIÓINK!

    Üdv. mindenkinek: Karcsi

  83. Anikó

    Tisztelt Dr. Tóth András Úr!

    Csatlakoznék az előttem szólóhoz:

    Azt is mutassuk meg, hogy pl. aki éppen idén szeptemberben szerette volna kivenni a pénzét bármely európai bef.alapból, az mekkorát bukott tárgyévre, ill. elerodálódott több évi teljes hozama!
    A bankszektor részvényei jelenleg évtizedes mélyponton vannak. Zöld út a spekulánsoknak.
    Aki csak annyit tett, hogy dollárban számoltatott el kereskedelme során, óriásit bukott, akár becsődölt. Nem lehet mindig jól dönteni, pedig a kilátások jók voltak.
    Mi a biztosíték arra, hogy egy aktuális kormány nem dönt úgy 10 év múlva, megadóztatja a nyugdíjpénztárból vagy biztosítóból kivett összegeket? Egy jogszabály módosítása és kész. A nép kit érdekel ma már?
    A legnagyobb érték a tisztességes munka - munkahely. Ez ad egyedül, legalább ideiglenes biztonságot és megélhetést.

    Tisztelettel: Anikó

  84. Kalman

    Kedves Karcsi!

    Bár okfejtesed erdekes, nem vagyok benne biztos, hogy ertetted Andras sorait. Igaz, sokan nem engedhetik maguknak, biztos vannak, akik a kimenteni valojukat helyezik igy el, de lehetnek becsuletesen is szamosan, pl. nekem egy orokseget sikerült igy jol megforgatnom.

    Megeltunk, az orokseg varatlanul jott, az elvesztett csaladtag hianya mindannyiunkat megviselt. Egy videki ingatlant fenntartani nem tudtunk, igy az eladasabol szarmazo penzt befektettuk. Igaz nem Andraseknal, de nem bantam meg, mert nemreg a gyerekeknek ujra tudtunk belole lakast venni az iskola kozeleben. Az eredeti ingatlan most alig erne valamit, igy en nem veszithettem.

  85. bg

    Karcsi!

    Azert az rossz lenne, ha a 20as evek ota csokkent volna az atlageletkor.
    Nyilvanvalo hogy azota szuletettek kozul, csak azok vannak a temetoben, akik nem eltek meg a 80 evet, ez egy kivonassal ellenorizheto.
    De ennyi tevedest ilyen rovid ido nehez osszehozni mint amit te leirtal.
    Nem akkor megyunk nyugdijba, amikor megoregszunk, hanem amikor osszejott a ravalo, errol szol az egesz.
    Ki gyujtogetne 65 eves koraig, ha tudja hogy 70 evesen meghal?
    A bankbetet az 1-3 havi megelhetes fedezesere szolgal, kis darabokban, ahogy irtad hogy ne legyen feltoresi veszteseg.
    Reszveny, bef. alap kozeptav, UL hosszutav.
    Ha te a bankbetettel megvertem a tobbi befektetot, akkor te ugyes befektetonek bizonyultal, ok pedig borzaszto rossz befektetonek, talan nemet markaba fektettek.
    A fak pedig ugy neznek az eg fele tornek, ezert jobb rajuk kapaszkodni, mint alulrol felnezni rajuk…
    Nelkulozesbol nem lehet befektetni, ilyenkor eloszor jovedelmet kell szerezni, amit aztan befektetsz.
    Ilyenkor elso a tanulas, informacioszerzes.

  86. HB

    Én csak… Köszönöm!!!

  87. Karcsi

    Jelenleg a haverok a nagy befektetéseikkel óriásiakat buktak! Szinte az összes részvény jelentősen esett… A legnagyobbat a hazai részvénycsomagba fektető ismerős bukta,neki a 6 hónapos mérlege -40000 ft tőkeveszteség + kamatveszteség! Én köszike jól érzem magamat a 9%-os bankbetétemmel kamatos kamatra… igaz a kamatadót lecsípik tőlem is:-(
    Üdv: Karcsi

  88. Béla

    Akkor maradjatok meg a banknál. Nekem az Otp-nél VIP tőkegarantált garanciaalapom volt, ami zártvégű értékpapír volt (meghatározott idejű). A megtakarításom 90% ide tettem azzal, az igérettel, hogy 12-14% fog kamatozni, A 8%minimális kamat előkalkulációt írásban is rögzítették. Nem fix kamatozású értékpapír így lehet ennél több is. Kevesebbre nem is gondoltam. 2 év eltelte után nem tudtam nézni tovább kemény 6% kamatozott a 2 év alatt.3%/év. A VIP! befektetésem. Mivel idő előtt kivettem a tőkémnek csak a 92% adták vissza. Á egy cseppet sem voltam átbaszva. Az avivás megtakarításom 10 hónap alatt nettó! 28% hozott.
    Januárban tettem be most november elején még az esés elején kivettem, de ha elmúlik az esés vissza is teszem. Tudod mit maradj a bankoknál én a környékükre sem megyek. Én maradok a részvényeknél. Béla

  89. István

    Tisztelt:dr Toth András Úr.
    Csak iskolába kellene tanítani amit leírt.GRATULÁLLOK:
    Mennyivel könnyeb másokat bírálni,megjegyzést tenni,érdek-
    lődniiii honnan van rá pénze?MINT GONDOLKODNI–töb nap mint
    kolbász.Nem bölcselkedek,csak szomorú vagyok egyesek miatt.
    Nagy megtiszteltetés vólna számomra ha egy beszélgetésre
    lehetőséget kaphatnék. Megkülönböztetett TISZTELETTEL István

  90. Karcsi

    Kedves Béla!
    Az AVIVA is egy bank… és nézd csak meg hol tartana a befektetésed, ha nem veszed ki időben a pénzt. Tegnap -4%-ot esett a BUX!!! Pár hónappal ezelőtt ezt senki sem tudta előre jelezni, sőt, elképzelhetetlennek tűnt. Nyilván a túlértékeltség érezhető volt, de hogy egy ekkora visszacsúszás jön… ugyanezt a tendenciát követi Európa is, nem beszélve Amerikáról és már Ázsia is beszállt a mínuszosok ringjébe. Aki ingatlanbefektetésre tett fel, most szintén megnézheti magát. Iszonyatosan ideges a piac és nem tudni mikorra tér vissza a bizalom.

    András információival semmi bajom, de aki kismegtakarításait akarja biztonságban tudni, vagy nem tudja akár végleg is nélkülözni a félretett pénze egy részét (min. 60 %), annak én semmiképpen sem javasolnám az ilyen jellegű befektetéseket.

    Üdv. Karcsi

  91. dr. Tóth András

    Bocsi mi nem tőzsdézünk - nem rövid távra fektetünk be: ezt meg is mondjuk.
    A végleg a spakulációs befektetésekre igaz - de nálunk nem…
    A lényeg - mi lesz a végén.

  92. Phoci

    Sziasztok!

    En egy palyakazdo mernok vagyok, aki erdeklodik a gazdasag es a jo befektetesi lehetosegek irant. Erdekes a Toth ur oldala, meg akkor is, ha van egy ket dolog, amivel nem ertek egyet, de azert nem kell jo magyar modra egymas torkanak esni. Aki komolyan erdeklodik a befektetesi lehetosegek irant, annak ajanlom a befektetes.lap.hu-t, hogy tobb szakerto allaspontjabol is megvizsgalhassa az aktualis gazdasagi helyzetet.

    A rengeteg beszolassal, amit a kedves hozzaszolok irtak, nehez azonosulnom. Nekem szerencsere jolfizeto allasom van, igaz nem otthon, de ott sem kerestem rosszul es voltak megtakaritasaim. A keveset kereso palyakezdoknek csak annyit tudok mondani, hogy addig nyujtozkodjanak ameddig a takarojuk er. Egy par ma otthon, ha akar dolgozni, akkor tud es tudom, hogy nincsenek magas fizetesek, de a keveset is be lehet osztani es ne jojjon senki nekem azzal, hogy biztosan tele van a szuleim penztarcaja, mert nincs. Csak szeretek dolgozni es nem mindig a konnyebb utat valasztottam, amikor munkarol volt szo. Felemeltem a fenekem otthon is es elmentem dolgozni oda, ahol jobbak a lehetosegek, elotte meg tanultam, mert lehetett es lehet mindenkinek…..

    A befekteteseknel a netto 16&%-al szamolni kicsit optimalis, mert akar lehet netto 35-40-et is elerni, de ezt nem feltetlenul egy nyugdij elott allo parnak ajanlja egy szakember. Ahogyan mindenki, aki kicsit olvasott a temaban, az tudja, hogy a netto 10-et is eleg nehez elerni, ugymond tuti befektetesekkel, foleg a kamatado utan.

    Aki viszont semmit nem ert a befektetesi alapokhoz es a reszvenyekhez, allampapirokhoz, az igenis menjen el befektetesi tanacsadokhoz es ne egyhez, vagy menjen az alapkezelohoz kozvetlenul, tuti segiteni fognak, mert ez az erdekuk.

    Udv,
    J.

  93. Marika

    Nyugdíjas vagyok . Az ön híroldalára feliratkoztam, minden cikkét elolvasom . Bátorságot vettem, és egyik elemző cikke után nyitottam egy tőkebefektetési számlát az AXA biztosítónál távolkeleti befektetésekre. Még eddig úgy néz ki, hogy jobban áll a hozam, mint a bankban lévő pénzemé . Igaz, nézegetem, hogy hol áll az árfolyam, de kezdem magam megnyugtatni, hogy “nyugi” Nem kell megijedni, ha van esés .
    Nehéz átállni arra a gondolkozásra, hogy a pénznek idő kell ahhoz, hogy eredményesen dolgozzon ,. Nagyon bizok abban, hogy nekünk sem kell szerencsétlenebbeknek lenni, mint a régi tőkés országok polgátainak .
    Köszönöm az eddigi tanácsait .

  94. Miklós

    Én most kötöttem egy életbiztosítást.Az összeg egyik része, 500 ezer forint a biztosítási része.A másik része 3 millio forint befektetési számlán van.Fejlődő piaci,távol-keleti,kinai portfóliókban vegyesen.Az a kérdésem, hogy rövid távon 20%hozamokat realizálva mozgassam a papirokat,vagy 4-5 évig ne nyúljak hozzá ?

  95. advocatus

    Kedves Marika!
    Ne rakja az összes pénzét távolkeleti befektetésekbe és főleg ne most!A kínai tőzsde egy hatalmasra fújt lufi. Ugyanazokat a részvényeket a sanghaji és a honkongi tőzsdén nagy árkülömbséggel lehet megvásárolni, ami teljesen abnormális. Az amerikai részvénypiac múltjából levont tanulságokat rávetíteni kína jövőjére és erre feltenni az összes pénzét felelőtlenség!Kína nem Amerika, nem IGAZI piacgazdaság, NEM KISZÁMÍTHATÓ!
    Tessék megnézni egy normális nyugdíjpénztári portfóliót: 40% állampapír, 30% közép-európai,25% fejlettpiaci és mindössze 5% távolkeleti, latinamerikai stb. És ezt is olyanoknak ajánlják akiknek legalább 15 évük van a nyugdíjig!
    Nagyon csodálkozom hogy Tóth úr nem reflektált az ön hozzászólására.Az ő kötelessége lett volna lebeszélni önt erről a hazárdjátékról!

  96. Zsé

    És mi van akkor velük, ha nem az állását veszti el a férfi, hanem mondjuk meghal autóbalesetben. Akkor van az igazi ciki a megmaradóknak.
    Egyébként szerintem az az ajánlat, hogy adják el a lakást, és a különbözetet fektessék be, óriási kockázatot jelent a családra nézve. Persze ez attól is függ milyen portfóliót ajánl nekik. De mi van, ha a befektetési alapok egy időre negatívba fordulnak? Akkor nem csak felélik a vagyonukat, de az még időlegesen csökken is.

  97. spontan

    Hosszabb távú (kb 13 év) megtakarításból szeretném fedezni gyermekem egyetemi tanulmányait. Félek azonban, hogy a forint alapú megtakarítás, ha beköszönt az euro, egyszer csak “tetszőleges” árfolyamon váltódik át. Mi a teendő? De feltehtő ez a kérdés nyugdíjpénztári megtakarításnál vagy akár életbiztosításnál is. Vagy ez csak paranoia a részemről?

  98. Karcsi

    Megnéztem az AXA és az AVIVA alapjait, illetve az elmúlt egy év teljesítését. Igen hasonló görbéket találtam, mint bármely más bank - biztosító esetében látható. A keleti befektetések valóban komoly haszonnal zártak. Ugyanakkor a többi alap esetében csak pár százalékos a hozam, legalább is ezt dobja ki a hozamkalkulátor a weboldalakon, van, amelyik alap tárgyévre veszteséget termelt.

    Most azon filózok, ha csak egy alapra teszek fel mindent, belebukhatok, hiszen nincs tuti tipp - főleg hosszútávra. A kínai helyzeten kívül a pénzpiac milliónyi szektora is közrejátszhat egy árfolyam alakulásánál. Ha több alapból válogatok, akkor meg a nyereség - veszteség küzdelmében maradó hasznom, nem biztos, hogy kiemelkedően magasabb lesz, egy átlagos és jóval kockázatmentesebb befektetésnél.

    Nem tudom… én egyre óvatosabb vagyok a pénzügyek tekintetében, 2008 igen “izgalmas” év lesz!

    Üdv! Karcsi

  99. mig8

    Egy javaslat, talán nem egészen ide tartozik.

    Jó lenne látni a hozzászólásoknál, hogy az adott HSZ mire volt válasz. Így jobban nyomon követhető a kérdezz-felelek.

  100. kriszto

    Tisztelt Uram!
    Szeretném tanácsát kérni !Mit ajánl egy 4 gyerekes (35 ill 34 évesek vagyunk)családnak akik havi 230 000 ft-ból élnek.A havi törlesztő részletünk 50 000 ft.A rezsi kb 60 000 ft.Hogy kezdjünk el gondolkodni a jövön.Hogy próbáljunk sporolni? Hogyan lehet önnel személyesen találkozni.
    Előre is köszönöm.

  101. Ürögdiné Kocsis Zsuzsa

    Már előzőekben Írtam Önnek, röviden, ha hosszabban írnék szerintem nmi is a csak erős idegzetűek csoportjába kerülnénk.
    Mivel látom, hogy Ön tanácsokat is ad és sajnos nem tudok menni.Ezért így írásban kérdezném meg Öntől hogy mit javasol.
    A férjem /54/ relative biztos állása van de cca 100.000,-Ft-t hoz haza. Én kapom a rokkantnyugdíjat cca 70.000,-Ft a lányom egyetemista Veszprémben felvette a diákhitelt plusz mi pótolunk neki. A fiam tanul, mellette dolgozik cca 90.000,-Ft
    ebből fizeti a tandíját és hazaad cca 30.000,-Ft-t.
    A lakásnak amiben lakunk cca havi 50.000,-Ft a törlesztése
    +rezsi. A férjemmel nem lehet beszélni a pénzügyekról, mindíg azt mondja majd lesz valahogy. De nekem ez nem jó és mivel már egy házat el kellett adnunk.Nem támaszkodom már csak rá.
    Lehet hogy nagyon buta dolog de mondjon véleményt. Tudom a mai időben minden bizonytalan.Hogyan tovább? A férjem azt mondja majd “maszekol” annyit, hogy elég legyen, de én már ebben sem bízom. üdv.Zsuzsa

  102. lép jános

    33 éves vagyok feleségem most várja 1 babáját mindenünk meg van de szeretnénk ezt meg is tartani

  103. Márti

    Tisztelt Tóth András!

    Nagyon érdekes és elgondolkodtató amit írt, de sajnos vannak olyanok (köztük én is) akiknek elérhetetlen marad a gyűjtögetés bármilyen formája is. Nézzük az én esetemet. Párom és én 30 évesek vagyunk, nem áldott meg minket az isten gazdag szülökkel, de legalább szeretetben gazdag népes családdal igen. Gyermekünk még nincs, mivel felelőtlenül nem vállalunk, hiába szeretnénk már nagyon. Keresetünk együtt 200 ezer forint, amiből fent kell tartanunk egy albérletet, ennünk is kell valamit, és már attól is rettegünk hogy miből vesszük meg következő hónapban a buszbérletet. Én szívesen takarékoskodnék ha lenne miből, pontosítva takarékoskodok is, amiből hála istennek mindig a hirtelen nem várt kiadásokat tudom fedezni (pl. kórházi ellátás - gyógyszerek).
    A mai társadalomban csak az tud a távlati jövőjére gondolni, aki nem napról-napra él. :( Sajnos meglátásom szerint belőlünk van a több.

    Maradok tisztelettel: Rácz Márta

  104. Gabrics Péter

    T.Tóth András úr!Énazok közé az állampolgárok közé tartozom aki megtakaritásként el tud tenni 60 ezer FT ot.havonta Az ING BANK kezeli a pénzem 15 év futamidőben gondolkodtam,hogy65 éves korunkra afeleségemmel legyen egy kis megélhetésünk.A pénz euro alapu portfolioban van. A2007 év 15% othozott.Jelenleg 50ezer euro a megtakaritásom.Mennyi lehet ez 10 év mulva.Fejlődő orsz. élelmiszer gyógyszer alap.Nekem is csak most lett email cimem.Üzlettel foglalkozom.Az emberek többsége nem is tudja hogy ez a balfék kormány milyen károkat okoz nekünk és igy nekik is.

  105. advocatus

    Kedves Gabrics Péter hagyjuk a politikát ezen a helyen eddig ez nem volt szokás! Maradjon is így! Köszönöm!

  106. Gabrics Péter

    Kedves ADVOCATUS Osztom és szorzom a véleményét.Nagyon jó ez az oldal,nem is akarom politikával elrontani,valaki pártállását megsérteni,de azt tisztán kell látni,hogy egy ország,gazdasági folyamataira a politika lehet pozitiv illetve negativ hatással.Visszamenőleg 2006-tól elolvastam ahozzászólásokat.Megtakaritás ügyben nem egy pozitiv érzés jött át.Befektetési tanácsokat lehet adni vékonypénzű embereknek,vagy akik későn kezdenek el nyugdijra takarékoskodni.Középosztályunk vékony,pedig ez lehetne az ahúzóréteg aki felesleges pénzét befektetve Uram bocsá kereshetne néhány friccset.Az én befektetői hozzáállásom a következő:Ha sok a pénzed azért takarékoskodj,ha kevés akkor meg azért.Baráti üdvözlettel.

  107. advocatus

    Kedves Gabrics Péter!
    Az elmúlt 18 évben azt az alapvető üzenetet sem sikerült eljuttatni a magyar lakossághoz, hogy gazdag kapitalista ország nem létezhet felhalmozott pénztőke nélkül. A megtakarításaim nem csak engem gazdagítanak hanem közvetve az egész országot. Még ennyit sem értettünk meg. Tizennyolc év alatt sokan voltak abban a helyzetben hogy tegyenek ez ellen valamit mégsem történt semmi. Ez a teljes magyar elit felelőssége! Ezért nem szeretem a pártpolitikát.

  108. Titokka

    Kedves Tóth Úr!
    Ma tévedtem életemben először erre az oldalra. A fenti irás abszolút jellemző a Magyarországon élő emberekre. Kifelé mutatni,miközben alapvetően nincs tartalék. 32 éves vagyok.Magyarországon szocializálódtam, igaz apám német, igy valamelyest megtanultam tőle hogyan is kell kezelni a pénzt.
    Ahol most élek Dél-Kelet Ázsiában,rendszeresen nézem a CNBC amerikai müsorát. Biztos Ön is ismeri Suzie Ormant. Már több könyvet olvastam tőle,ill. nézem a müsorait vasárnap esténként, mert itt legalább nem gond félretennem,és az állam meg is mondja,hogy magadról kell majd gondoskodj, és ki tudja hol élek majd pár év múlva,melyik földrészen, nekem magamról kell gondoskodjam öreg koromra. Mivel nem értettem hozzá, elkezdtem olvasni róla. Ez késztetett arra,hogy foglalkozzam a saját jövőmmel. Hol is tanulhatták/tam volna meg ezek az emberek,hogyan kell kezelni a pénzt. Nem tudom őket igazán okolni. Bár közgazdász diplomám van mégsem tudtam még én sem! Az Ön irásai, stilusa, abszolút predesztinálja arra,hogy belőlünk, pénzhez analfabéta magyarokból egy kicsit pénzhez értő embert csináljon Suzie-hez hasonlóan. A sok szenny Gyözike, Pákó, stb. helyett tényleg jó lenne végre egy Suzie Orman Show-hoz hasonló, könnyed betelefonálós müsor. Hiszem,hogy sokakat érdekelne és az emberek javára válna. Viccesen kedvesen kezdi az elején, majd amikor begurul kiabálva mondja denied!!! nem veheted meg a Jaguárt a 35-ik kölcsönödből! Tényleg jó lenne, ha nem csak a hülyités, butitás menne. Tudom Suzie müsora csak egy show, de gondolom máshogy, showelemek nélkül nem lenne eladható. Viszont rettentő vicces,tanulságos és szórakoztató. Ha nem is egy komoly pénzügyi elemzős müsor, de egy ilyen könnyed laza, biztos eladható lenne és elgondolkodnának az emberek,hogy tényleg kell-e a 125-ik vacak, vagy tegyenek félre. Megdöbbentő amiket nála is hallottam, hogy havi 100 dollárból mi lehet 30 év múlva! Ha valaki olvassa ezt akinek lehetősége van arra,hogy egy ilyesmi program a TV-ben megvalósuljon, kérem tegyen valamit, hogy ebből a sötétségből amiben vagyunk/voltam önhibánkon kivül kijöjjünk!

  109. Dexter Gábor

    Ez mind szép és jó, de ebben a mai világban, amikor az APEH a bankokban is szimatol, a legbiztosabb, ha otthon, jó rejtekhelyen tartjuk a pénzünket! Kinek van Magyarországon legális jövedelme, amiből félre is tud rakni? Esetleg Gyurcsánynak, Kókának … OLyan befektetési lehetőségről írjon, tisztelt doktor úr, amit az adóhivatal “nem lát”.

  110. W. Tamás

    Kinek van Magyarországon legális jövedelme, amiből félre is tud rakni? - pl nekem, pedig csak egy szimpla mérnük vagyok. És hadd lássa az APEH, engem nem mozgat. Mert legális.

  111. Zámbránczky Kálmán

    Tisztelt Tóth Úr!

    Én azon kevesek közé tartozom, akik nem hálásak a honlap információiért. Először nagyon hasznosnak találtam, még elismerésemet is leírtam ennek megfelelően, sőt ki is próbáltam a tanácsait. Az Ön tanácsainak megfelelően banki megtakarításaimból nyitotam egy befektetési számlát, ahogy írta több lehetőség közül válogattam, nehogy pont az az egy csődöljön be. Hallgatva szavára, igaz nem Önön keresztül, különféle alapokba fektettem 1m forint családi megtakarításunkat. Van kötvény - részvény, a lényeg, hogy mind lefelé indult és fél év távlatában komoly veszteséget “hozott”! A fél éve befektetett pénz ma mindössze 700 ezer forintot ér. Az alapok folyamatosan mennek lefelé, mintha csak nem akarnának megállni. Bizonyára vannak, akik marha jól keresnek ezen! Ön nem közéjük tartozik?
    Amíg bankban volt a pénzünk, legalább tudtuk, ha kivesszük valamicskével több lesz majd. Most elcsábultam, gondolván a honlapján fellelhető információk szerint én is szamár vagyok, hogy nem élek a modern kor lehetőségeivel. Nos kipróbáltam és vesztettem rajta 300 ezer forintot + kamat.
    Köszönöm szépen! TÖBBET SOHASEM, kiszállok, amíg el nem úszik mindenünk.
    Maradok tisztelettel: Z. Kálmán

  112. p.i.

    Kálmán, a befektetési alapok negatív hozama csak akkor jelent tényleges veszteséget számunkra ha éppek akkor adjuk el azokat amikor az árfolyamuk alacsony. Ki kell várni amíg visszakapszkodik a korábbi magasabb szintre.

  113. Zámbránczky Kálmán

    Ön szerint van rá esély, hogy ne lejtsenek tovább az alapok, ill. mondjuk 2 év múlva pluszban tartózkodjanak a jelenlegi szinthez képest? Én már pesszimista vagyok…
    Hazai, és európai alapokba fektettem, már megbántam, az enyém biztosan nem lesz Magyarország, vagy ha ilyen áron, inkább nem kérek belőle!

  114. p.i.

    Kálmán, Kérdésére válaszolnék de jósolni nem akarok. Félév nagyon rövid időtáv egy befektetés megítélésének főleg részvénybefektetésnek.
    Saját példámat kell említenem: december végén kereken 1millió ft-ot befektettem az egyik hazai indexkövető részvényalapba. Tegnap 844.000et ért a befektetésem. Nem is jutott eszembe veszteséggel kilépni és most sem arra várok,hogy elérje a milliót és kilépjek. Nem veszem komolyan a rövidtávú értékingadozást, feleslegesen rongálnám vele az idegeimet.

  115. Erre kellene válaszolni

    Tisztelt Tóth András!

    Nem szeretne válaszolni Zámbránczky Kálmán úr hozzászólására?
    Engem erősen elbizonytalanított, hogy tényleg megéri-e majd befektetési alapokban gondolkodnom, ha befejezem az egyetemet, és dolgozni fogok.

  116. W. Tamás

    Feletted a válasz.
    És nem, nem éri meg.
    Főleg nem ilyen fiatalon nem.
    Majd amikor már késő, akkor kell kapkodni.

  117. dr. Tóth András

    Bocsánat, nyaralok…
    A jól megválogatott részvény alapú befektetés mindent felülmúl - tíz éves távon. Rövidebb távon viszont iszonyú nagyokat dobál - le és fel. Ez az amit el kell viselni. Erről részletesen az Értékpapír alapú befektetések biztonságossága című tanulmányomban írtam. Ezt annyira, de annyira fontosnak tartom, hogy mindig kint van a főoldalán a lapomnak.

  118. Zámbránczky Kálmán

    Tisztelt dr. Tóth András Úr!

    Köszönöm, hogy reagált felvetésemre! Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy engemet jelenleg nem a természetes ingadozás ijesztett meg, hanem attól tartok, egy hosszabb távú esési hullám kezdetén vagyunk, amiből okosabb kiszállni (jelenleg csak veszteséggel tehetem meg). A Világ akkorát változik és olyan nagy változások előtt áll, hogy lehet, nem tanácsos az eddig bevált sémákat követni. Ez az én fő dilemmám, ha erről írna majd néhány gondolatot, megköszönöm!

  119. Zámbránczky Kálmán

    Kedves p.i.!

    A mai naphoz mit szól? Ha ez sem hatja meg, Önnek tényleg kötélből vannak az idegei! -4% egy nap alatt és nincs megállás lefelé. Szerintem a részvény alapú befektetéseknek egy időre biztosan befellegzett, a szektor mindent maga után fog rántani. Most tényleg csak a szerencsések és a profik járnak jól, mi meg finanszírozzuk őket a sokadik adózás után is.

  120. dr. Tóth András

    Hmmm. Pont ott áll ahol tegnapelött volt. És ez így fog egyhelyben hullámzani még jó ideig. Tegnap amikor ennyit emelkedett senki sem reklamált… (A hullámvasúton is csak lefelé sikítanak az utasok…)

  121. Leon

    Kedves Kámán!

    Egy egyszerű dolgot ajánlok.
    Tartsa befektetését mindig 1 000 000 Ft-on.
    Ha esik, töltse fel, ha emelkedik vegyen le belőle.
    Számolja ki a kamatadót és a költségeket, és határozza meg a szintet, amikor mozdul. Pl: 130% árfolyamon elad, 70 %-on vásárol.Csak így lehet a kamatos kamatot realizálni a befalapoknál.
    Ja és kötélidegek.
    Amúgy a rosszidőt jóidő követi. Ám a saját elhetározásainkat tartani kell. Ha olyan eszközbe fektettünk, amely fundamentálisan biztos, akkor nem kell agódni.
    Lásd OTP. Tavaly 5450 Ft/db-on vettünk, majd felment 10 000 Ft-ig. Most újra 6 300 Ft ,tehát venni kell. Ám csak a tőke feléből. A másik felét tartani, amíg 6 000 alá megy.
    Mivel az OTP fundamentális alapja 7500 Ft, ez segít nyugodtan aludni.

    Amúgy a CIB nyersanyag alap + 50%-körül jár az idén!

    Leon

  122. Laci2

    Egyetértek Tóth Úrral.

    Állítólag Andre Kostolanyi mondta azt, hogy “Akinek esésben nincs részvénye, annak emelkedésben sem lesz”. Én is ezzel nyugtatgatom magam.

    Akinek egy éven belül jár le a biztosítása, és ki is veszi a zsetont, na az izgulhat. A többieknek pedig nyugi.

  123. DZ

    és a diverzifikáció az smafu? pénzpiaci? vagy CIBNYENYA, amit a Tóth úr nem népszerűsít, de rövidtávon jó!

  124. Laci2

    Re: DZ

    Minél közelebb kerülünk a pénz kivételhez, úgy kell fokozatosan visszaváltani biztonságos alapokba (pénzpiaci, garantált). Tóth Úr bizonyára azért nem ír erről, mert ügyfelei pici hányada közeledik a pénzkivéthez. Tényleg, mikor jelenik meg egy jó kis bejegyzés arról, hogyan készüljünk a pénzkivétre?

  125. miami

    Tisztelt dr. Toth Andras!

    Az eset leirasa utan eltelt majdnem 2 ev (gondolom ez megtortent sokkal korabban).
    Lehetne valamilyen informaciot kapni arrol, hogy mi tortent a csaladdal?
    Belattak a hibakat amiket elkovettek?

  126. Zámbránczky Kálmán

    Tisztelt dr. Tóth András Úr!

    Igaz, valahol ott van most is. De a tavalyihoz képest meg lejjebb van. Én nem bagatelizálnám ilyen könnyen el a felvetést. A kérdésem továbbra is él, mi lesz, ha nagyot fordul a világ?
    Üdv.

  127. Egyenlítő

    A diverzifikálás nem csak azt jelenti, hogy többféle részvényt veszünk. Ha elég sok pénzünk van, álljunk több lábon:
    - forintbetét,
    - devizabetét,
    - részvény (UL),
    - arany,
    - műkincs,
    - ingatlan.
    Kb. ebben a sorrendben.

    A következő lépcsőhöz egyre több pénz kell.

    Természetesen ez sem működik mindig és mindenhol, pl. a II. VH idején Közép-Európában csődöt mondott. Ilyenkor (a helyzetet felismerve) vagy menekülni kell, vagy beletörődni, hogy többé semmi sem múlik rajtunk. Már csak az segít (talán), ha elegendő barátot gyűjtöttünk.

  128. Horváth Csongor

    Üdvözlet!

    Itt mintha tegnap lett volna egy bejegyzés. Épp csak láttam, gondoltam ma megnézem alaposabban, de nem találom.

    Pont most akartam rászánni magamat egy UL befektetésre, de igen nehezen megy, már vagy fél éve tervezem. Megijesztenek Kálmán gondolatai.

    Kedves Kálmán!

    Írna nekem bővebben arról, mit ért a “Világ nagyot fordulásán”?

    Tisztelt Dr. Tóth András Úr!

    Ön szerint lehetséges egy átütő és tartós trendfordulat?
    Rájár a rúd mostanság a tőzsdékre a nyamvadt amerikaiak miatt és ez mindent magával húz. Én bízom benne, hogy pár hónap múlva megoldódnak a dolgok. Ha nem, én is komoly veszteséget könyvelhetek el, szerencsére a beszálláskor én ezt bekalkuláltam, így nem kell kapkodnom, bár őszintén szólva én is egyre idegesebb vagyok.
    Az Önök csapata fel tudott készülni a pár hónapja kitört amerikai ingatlanpiaci válságra? Én nagyon meglepődtem, iszonyatosan váratlanul jött a legjobb emelkedő trend közepette. Ha kötvényekben lenne a pénzem most jobban jártam volna? Annyi kérdésem lenne, lényegében összefoglalva: Megéri most beszállni UL alapba? Komolyan érdekelne a véleménye, bár sok pénzem nincsen, de jelenleg döntést kell/ene hoznom.

    Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

  129. Horváth Csongor

    Tisztelt Zámbránczky Úr!

    Köszönöm az e-mailben adott tanácsait és, hogy megosztotta velem tapasztalatait! Sajnos látom, hogy a dolog úgy működik, ahogy írta…

    Üdv.: H.Cs.

  130. A-Zsóka

    Nyugdíjprogram indításakor hosszú távban kell gondolkodni.
    Biztosítási és pénzügyi tanácsadóként azt kérem ügyfeleimtől, hogy az ilyen befektetésekbe ne azokat a forintjaikat helyezzék el, amelyek talán már holnap “kenyérre kellenek” majd. Visszavásárlásnál legyen idő a legmegfelelőbb időpont kivárásához.
    A befektetések napi árfolyamingadozását ne figyelgesse az, aki minden lejtmenetnél a szívéhez kap. Inkább a tendenciákra kell figyelni és tanácsadóval konzultálni.

    Egyébként nagyon hasznos az oldal, gratulálok!
    Üdvözlettel: A-Zsóka

  131. Leon

    Sziasztok!

    Warren Buffet mondta: “Meggazdagodni a mások pénzének kezeléséből lehet”
    A tőzsde fel, majd lefele megy. A képzetlen befektetők reménykednek.Csalódnak. Felejtenek. Újra reménykednek…
    Az alapkezelési díj pedig szépen csordogál, akár felmegy az árfolyam, akár le.
    Olyan ez, mint az aranyásás. Lehet, hogy az aranyásó talált aranyat és meggazdagodott. Lehet, hogy nem.
    De a kocsmáros jól élt az aranyásókból…

    Ha nem tetszik, akkor tessék tanulni a pénzügyi ismereteket és nem “lottózni”

    Ez a pedagógiai célú cinizmus…

    Leon

  132. Radvánszky János

    A 27-es,TI,nek!
    Tessékiszámolni,hogy az a Pénzösszeg,amit tizéve etett,
    bármelyik Pénz-intézetbe,most mennyiitér!EZ a baj M-on.
    Kpzeljenel 30.évet.
    Tiszteletem.

  133. Grétsy László

    Tisztelt Radvánszky János!

    Magyarországon az a baj, hogy vannak, akik képesek írásban úgy közzétenni a véleményüket, hogy négy rövid sorban több mint tíz súlyos helyesírási hibát vétenek.

    Sajnos sokan a munkájukat is ilyen igénytelenséggel végzik.

    Üdvözlettel:
    G.L.

  134. -szem

    Grétsy László (133)

    Oriasi ko esett le a szivemrol, hogy Magyarorszagon mar csak helyesirasi problemak (bajok) vannak!!!(?) :)

    Regebben azt mondtuk: csokoltat Lorincze.

    Ma mar azt kell mondani, hogy csokoltat 2-4 millo (nyelvtanilag valoszinuleg makulatlan ) minimalberes magyar. :)

    -szem

  135. ál Grétsy László

    Kedves szem,

    bár úgy lenne!

    Természetesen nem “csak” ez a baj.
    Sajnos azonban amilyen igényességgel írunk, pont olyan igényességgel közlekedünk, kezeljük a pénzünket, informálódunk, ítélkezünk, szavazunk, vezetjük az országot.
    Elnézést, hogy így elkanyarodtam a témától!

    Üdvözlettel:
    ál G.L.

    u.i.: természetesen a 133-as hozzászóló is Én voltam.
    (Remélem mindenkinek beugrott a névről az a régi TV műsor!)

  136. Pali

    Tisztelt Tóth Úr!
    Adóvisszatérítésre jogosító befektetések érdekelnek, mert 36% adókulcs alá tartozom.Szeretnék értelmes és adó visszaigénylésre jogosító befektetésbe kezdeni!
    Tisztelettel várom válaszát: Pali

  137. Kriszta

    Kedves Tóth Úr! Ha van az embernek egy nyugdíjbiztosítása, ami 2 év múlva jár le, de közben befektetett egy ázsiaiba évi 300-zal, érdemes-e áttenni a nyugdíjasból az ázsiaiba, mondjuk az esetibe. Vagy azt a két évet már érdemes kivárni? Különben, ahogy számolgattuk, az szinte csak azt adja vissza, amit hosszú évek alatt befizettünk. Köszönöm a válaszát.

  138. Vermögensberatung

    Azért szeretném jelezni, Tóth András Úr már tananyag nálunk, Európa egyik legjelentősebb befektetői-tanácsadó cégénél. A szépséghiba, hogy negatívan, szóval kéretik nem mindent elhinni neki! (És természetesen mivel ez egy jóindulatú kritika, nem is írom milyen cégtől vagyok, vagy valami, ez nem a konkurens reklám volt;)

  139. egyenlítő

    Tehát erő s idegzetűeknek.

    Rájár a rúd az osztrákokra: ismét van min szörnyülködni, és persze találgatni, vajon mi késztette ezt a jóarcú fiatal férfit, hogy Bécs elegáns elővárosában lévő lakásában feleségét és hétéves kislányát, majd a felső-ausztriai Ansfeldenben szüleit, kicsit később pedig a közeli Linzben 80 éves apósát megölje. A válasz egyszerű, ugyanakkor szinte felfoghatatlan: a pénz, annak hiánya, a felhalmozott adósság és az eladósodás miatti szégyen áll a bűntett hátterében.

    A 39 éves Reinhard Engelbert Steinbauer, aki pr tanácsadóként egy szociáldemokrata parlamenti képviselő közvetlen munkatársa volt, rossz befektetésekkel, pénzügyi spekulációkkal 300 ezer eurót veszített. A család szégyenbe került, s még a hietzingi öröklakás is elveszett – ezt a terhet nem tudta elviselni. Így vallott a kertvárosrész rendőrségén, ahol feladta magát, miután eredeti tervét nem teljes egészében hajtotta végre: saját magával mégsem volt képes végezni.

  140. egyenlítő
  141. Fekete Párduc

    egyenlítő!(139)

    Jé!!!!!!!!!!! Nem ismerek Rád!!!
    “A válasz egyszerü, ugyanakkor szinte felfoghatatlan: a pénz, annak hiánya, a felhalmozott adósság és az eladósodás
    miatti szégyen áll a büntett hátterében.”

    Mit is írtál a “Pénzügyi alapismeretek 3. A tőkefelépítés
    pszichológiája” című tanulmány 69./ pontja alatt??????????

    ” Ne sajnáljuk a “tücsköket”! Az emberek többsége ilyen.
    Ha nem lenne hitel(vagy kölcsön) sokkal kevesebbet fogyasztanának.”

    Ha jól számoltam, akkor az idézett bűncselekmény miatt
    5 ember fogyasztása szünt meg………végleg.

    Javasolom, hogy üsd be “Keresés a blogban” címszó alá:
    Akkor most eladnak rabszolgának

    Szivesen olvasnám ott is a véleményedet!

    Üdv.:FP

  142. egyenlítő

    A hozzászólásom tényközlés volt, nem vélemény. Semmivel sem egészítettem ki, csak idéztem.

    Egyébként ma számoltam ki (egy más ügy miatt), hogy naponta átlag 350.000-400.000 ember hal meg a Földön.

  143. jóember

    Tisztelt Tóth Úr, Tisztelt Hozzászólók!
    Mérnök léttemre el vagyok tévedve ebben a kusza pénzvilágban. Sajnos nem találtam eddig objektív közérthető tananyagot, ismertetőt arra nézve, hogy a keservesen összegyűjtött megtakarításomat (ami néhány millió Ft) hogyan és hol tudom értéktartóan (esetleg kis kamattal) elhelyezni. A Svájci bankok már bizonyítottak, de az “eset tanúlmányok ” nem említik ezt a lehetőséget. Jelenleg Magyarországon az ingatlant látom leg stabilabbnak, de a kutyák már arra is fenik a fogukat.

  144. hógolyó

    Tisztelt Tóth Úr!
    Tanácsát várom abban a kérdésben,hogy a befektetésem /aviva/ ázsiai és
    holland részvényekben van de igen sokat esett a közelmúltban.majd 40%-ot.a szputnyik és a salsa várhatoan jobb lenne? ha jobb befektetést tud, kérem tanácsát. Köszönöm

  145. Kriszta

    A 137.pont alatt van a kérdésem. Ha valaki Tóth Úron kívül tud rá válaszolni, annak is örülnék. Sürgős lenne.

  146. Laci2

    Kedves Kriszta!

    Ne tegye egy helyre az összes megtakarítását. Főleg ne 2 évre Ázsiába az egészet.

  147. dr. Tóth András

    Csatlakozom Laci2 hozzászólásához. Ez két évre nagyon kockázatos. Olvasnivaló: Az értékpapír alapú befektetések biztonságossága.

  148. Kriszta

    Kedves Laci2 és Tóth Ur! Köszönöm a válaszukat! Nem gondoltam két éves befektetésre és semmiképp nem egy helyre, de 10 éves Aviva Prosperó jó lenne? És valamennyit esetire is.

  149. Dimebag Darrell

    Tanulságos az indító irás, mivel ez szinte az orrom előtt jatszódott le a volt főnökömmel … Persze nem volt felsővezető es nem volt annyi zsé a dologban de azert szépen buktak a dolgon ….

    Sok esetben azt hiszik emberek hogy amennyi fizetést jelenleg kapnak az egy valós reális dolog a piacon pedig messze nincs igy ….

  150. Dimebag Darrell

    Kedves András!

    Készülök hogy megnyerem az ötöst ill. a hatos egyszerre es az most nemkevés … :)
    Nincsennek nagy vágyaim, mar kinéztem egy motort es egy autót ami alig több mint 10 milla egyszerre.

    Komolyra fordítva a szót…
    Beszélgettünk emberekkel arrol hogy 1 mlrd forintot nagyon befektetni sem kellene hanem csak megfelelő biztosíték mellet ugy odaadni egy vagy több banknak akik a piaci kamatok felét kpben havonta kifizetnék a többivel pedig növelnék az alapösszeget.

    Létezneknek-e ilyen vagy hasonló konstrukciók a pénzpiacon?

  151. egyenlítő

    Kedves Dimebag Darrell!

    Majdnem ilyen a rulírozó betét. Határozott időre (1, 2, 3, 6 hónap) szóló lekötés, amely automatikusan ismétlődik. Lehet úgy kötni, hogy a fordulókor a kamat (persze ez sem szokott az inflációnál nagyobb lenni) a folyószámlára kerüljön. Onnan aztán újra le lehet kötni a szabad összeget.

    Szerintem az ilyen nagy összeget már célszerűbb megosztani forintbetét, devizabetét, ingatlan, részvény és műkincs (arany) között.

  152. Pödri Laci

    T. Tóth úr! Tisztelt Hozzászólók!

    Az előzményeket böngészve nekem is eszembe jutott egy-két gondolat, melyet meg kívánok osztani minden idelátogatóval. A 80-as 90-es években és a 2000-es évek derekáig a honvédségnél dolgoztam ht. állományban. Vele párhuzamosan pedig 12 évig egyéni vállalkozóként mellékállást vállaltam. Szerettem a hivatásomat ezért, és persze a béren kívüli egyéb juttatásokért a gyenge fizetés ellenére sem hagytam ott a pályát. Amikor lehetett (a cégnél ki/meghírdették) magánnyugdíj és önkéntes magánnyugdíj pénztári tagság lehetőségét (!) beléptem és a kötelező befizetéseken felül további befizetéseket vállaltam. Így tettem az egészségpénztári befizetésnél is. Az addigi életem során arra jöttem rá, hogy bármennyi is a fizetésem, mindig “utána igazítom” a mindenkori igényeimet. Márpedig igényes ember lévén ezt a tempót az enyémnél jóval nagyobb fizetésű egyén sem képes tartani. Ekkor értékelődött fel a korábban nem átgondoltan, hanem “zsigerből” hozott döntés. Tulajdonképpen az a pénz, amit a fentiekre tőlem mindig automatikusan levontak igazából sosem hiányzott, meg sem jelent a számlámon, így szépen alkalmazkodtam ahhoz az összeghez, amit ott találtam. Ugyanúgy elköltöttem a pénzemet, mint korábban csak emellett máshol a levonás gyarapodott. A legtöbb ember ugyanezt csinálja, csak nem egy másik (saját)számlájára teszi, hanem a hitelét fizeti belőle, amivel gyakorlatilag az önként vállalt alkalmazkodást valósítja meg, ami így ebből a szempontból ugyan hasonló ugyan, de a hatásfokát, azaz a pénzének a vásárlárló erejét tekintve jóval elmarad a megtakarítással, vagy befektetéssel létrejött tőke+haszon vásárló erejétől. A demokráciákban az is szerzett jog (több más mellett), hogy az egyén önmagáról (és a családjáról) öngondoskodik-e, vagy sem. Ezt mi magyarok talán most kezdjük felismerni. E felismerés mentén kezdtem el én is a második karrieremet, - így az obsitot már megszerezvén - egy pénzügyi közvetítő cégnél, ahol azt a célkitűzést vállaltam, hogy minnél több embert, családot buzdítsak arra, hogy vállaljon megtakarítást. Nem könnyű feladat, de tulajdonképpen ez is a haza egyfajta (pénzügyi)védelme, nemigaz? Bármennyit is tegyen félre, csak megtakarítás legyen, mert elöször csak kóstoljon bele, annak ízébe, hogy ez az övé és ez nem kölcsönből van, s ha látja (érzi) az eredményt össze tudja majd hasonlítani azzal, amit ma (szerintem nem helyesen) csinál. Csak legyen hite, türelme és persze egy kis pénze…

  153. Cilluka

    A cikkhez annyit fűzök hozzá: Nincs az sok, ami el nem fogy egyszer.

Szóljon hozzá