Ha nem lángol, és nem folyik a vér…

Egy konkrét ügyben a biztosítási bróker cégünknél jártam, és hosszan elbeszélgettem (nem tudok röviden elbeszélgetni, ez valószínűleg születési rendellenesség nálam…) a kollégákkal. Ennek kapcsán merült fel bennem, hogy most már egyszer idegen területekre is merészkedem, és írok egy keveset arról, hogy hogyan kell úgy biztosításokat kötni, hogy ha baj van, akkor valóban és gyorsan megkapja az ember azt, ami neki jár.

Nos kezdjük az elején. Miért van az, hogy az emberek szinte mindegyikének rémítő élményei vannak a biztosítók kárkifizetési eseteivel kapcsolatban? Bárki, akinek már lopták el, törték össze autóját, rabolták ki lakását, tudja, hogy a biztosító – ha egyáltalán -, sokkal később és sokkal kevesebbet fizetett, mint amire mi számítottunk. Miért van ez? Ha közvetlenül a biztosítónál kötünk biztosítást, az erőviszonyaink elég rosszak: mi, a kisemberek állunk szemben a nagy biztosítóval. Addig, míg mi szerződünk, fizetünk és nincs baj - addig a biztosító nagyon szeret bennünket. De ha baj van (szakszóval káresemény következik be) erősen kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk. A rosszakarók azt terjesztik, hogy bizony, egyes társaságok, nagy létszámú stábot tartanak fenn arra a célra, hogy megkeressék, miért ne fizessenek, ha fizetne is, azt minél lejjebb tornásszák az összeget és még azt is minél későbbre halasszák. Ilyen történetekkel tele vannak az ismerősök és az internet (pl. a Tékozló homár ).

Mi akkor a megoldás? Végtelenül egyszerű: nem közvetlenül a biztosítónál kell megkötni a biztosítást, hanem egy biztosítási brókercégnél. És ez a társaság legyen régi és nagy. Ekkor egy csapásra megoldódik minden problémánk. Mi az, amit egy ilyen biztosítási brókercég nyújtani tud? Alapvetően két dolgot:

Kezdem a kevésbé fontossal: meg tudják keresni, melyik biztosítónál lehet a legolcsóbban megkötni a biztosítást. Ez néha egészen sokkos lehet. Mondok egy saját, nem régen történt esetet. Egy 46 éves férfi ügyfelemnek rendeztem a portfólióját, és a régi kombinált életbiztosításai helyett befektetési programot indítottunk. Ugyanakkor, mint egyedüli eltartó a családban, szeretett volna – nagyon helyesen - egy nagy összegű kockázati életbiztosítást is kötni. Bementem a biztosítási brókereinkhez, akik végigzongorázták a biztosítók saját kalkulációs programjait. Az eredménytől meglepődtem egy kicsit: 10 millós összegre a legolcsóbb volt havi 11.000 Ft, a sorban a következő havi 38.000 Ft, a többit meg el sem mondom… Azért ez hihetetlen! Ugyan azért a szolgáltatásért 3-, 4-, 5-ször annyit fizetni! A gyakorlott vásárlók bejárják a várost, hogy megtalálják a helyet, ahol a megálmodott plazmatévé, digitális kütyü 5-10%-al olcsóbb. Itt meg ilyen eltérések vannak! És ezek mindegyike komoly nagy biztosító volt, nem kis garázscég! A brókerek elmondták, hogy hasonló szórás van a lakásbiztosítások és a céges vagyon és felelősségbiztosításoknál is…

A fontosabb dolog, amire számíthatunk egy biztosítási brókernél az, hogy ha baj van segít a biztosítótól megkapni ami nekünk jár. Erre mondta a brókerünk a címben idézett mondatot: ha baj van, és nem lángol, vagy nem folyik vér akkor az első telefonhívással őket hívják: majd ők elmondják hívjanak-e rendőrt vagy se, mit mondjanak a rendőrnek, mi kerüljön a jegyzőkönyvbe. (Hasonló ez a krimikbe látottakhoz: a lebukott rossz fiú először az ügyvédjével konzultál, mit is valljon…) Innen már azért el is kerültük a fő buktatókat, ami miatt a biztosító kötekedhetne velünk. Másrészt, ha a biztosítási brókercégünk elég nagy, külön embereik vannak az egyes biztosítóknál, akik oda tudnak hatni a gyors ügymenetre.

Elárulok egy titkot: a biztosítóknak akkor is nagyon megéri a biztosítás, ha a károkat időben és gyorsan kifizetik. Egy nagy biztosítási bróker cég elég jelentős üzletet hoz nekik ahhoz, hogy ne bosszantsák őket és pattogjanak. Elég nekik, ha az extraprofitot a közvetlenül biztosítást kötő kisemberektől vasalják be…



17 hozzászólás

  1. Klár Andor

    Az Union-nál például 46 éves férfi 10 mill. haláleset 26000 Ft illetve ha az Ön által kínált befektetésbe építenénk be a 10 mill.haláleseti szolgáltatást mindössze 12.500 Ft körüli díjat jelentene.Teljesen igaza van, hogy Társaságonként eltérö díjakat kínálnak az ügyfeleknek. Azonban ahogy léteznek korrekt tájékoztatást nyújtó biztosításközvetítök, léteznek az ügyfelek kárigényét szívükön viselök is , akik addig nem nyugszanak, míg pontot nem tesznek egy kárigény végére. Véleményem szerint nem a cégen, brókercégen múlik az ügyintézés hatékonysága, hanem azon az illetön, aki az üzletet kötötte, ha Ö még ott dolgozik egyáltalán.

  2. Péter

    Tisztelt Tóth úr!
    Nagyon tetszik az oldala, és teljes mértékben egyetértek azzal, hogy egy nagy brókercég sokkal többet tud tenni érdekünkben, mint mi magunk, megvan a szaktudásuk és befolyásuk. A biztosításoknál azonban a díj csak sokadik szempont. Mielőtt ránéznénk egy díjtáblázatra meg kell vizsgálni, hogy vajon tényleg ugyanolyanok azok a termékek?
    Én nem hinném. Egy életbiztosítás esetén nem mindegy, hogy az a cég milyen gyorsan szolgáltat, és mennyire rugalmasan. Egy példát pont nemrégiben tapasztalhattam meg. Egy nagynevű biztosítónál külön szakembereket alkalmaznak azért, hogy halálesetkor 5 napon belül folyósítani tudják a pénzt. Lehet, hogy ennek a szolgáltatásnak ára van, és emiatt magasabbak a díjak, de szerintem ha valaki egyedüli kereső, akkor megéri neki az a plussz, hogy a családja tragédia esetén azonnal pénzhez jusson (hiszen a saját és közös néven levő bankszámlákat, befektetéseket is zárolják halála esetén a hagyatéki eljárás végéig és az örökösödési illetékek megfizetéséig, a biztosítási jogviszonyban levő pénzeken kívül mindent).
    Ezen kívül meg kell vizsgálni, hogy milyen okokból eredő halál esetén vállal szolgáltatást a biztosító, ez is komoly tényező a díjmeghatározásnál. Természetesen csak példákat hoztam, rengeteg egyéb oka is lehet a díjak közötti eltérésnek.
    Egy azonban biztos, a díjakat a kor, nem, egészségi állapot, foglalkozás, szolgáltatások és egyéb befolyásoló tényezők alapján statiszkikai számításokkal kalkulálják. Az így kapott összegekhez teszik hozzá minimális nyereségüket, hiszen tudják, hogy azt az összeget, ők nyugodtan befektethetik az évek során, és nyereséget képezhetnek maguknak. Az ügyfél halála esetén pedig tartalékaikból finanszírozzák a szolgáltatást. A befolyó díjak nagy részét nyugodtan befektethetik, hiszen elég kicsi annak a valószínűsége, hogy az összes ügyfelük egyszerre haljon meg, vagy az ilyen esetek (pl.háború) úgy is ki vannak zárva a szerződésekből. Ezenkívül a biztosítók viszontbiztosításokkal is védik magukat.
    Nem hiszem, hogy 2 teljesen egyforma termékről lenne szó írásában, hiszen ekkora különbségek mellett az egyik hosszú távon nem élne meg a piacon. Persze lehet, hogy olyan különbségek vannak, amelyek csak az apróbetűkben vannak leírva, vagy olyanok, amelyek nincsenek leírva, csak a biztosítási alkusz tudja tapasztalatai alapján felhívni a figyelmet rá (pl: az előbb említett dolog, hogy azért alacsonyabb a díj, mert nagyon körülményes a pénzünkhöz jutni ha baj van).
    Szerintem nem szabad mindig csak a díjakat nézni, a dolgok mögé kell látni, főleg ha a családunk jövője a tét.

    Ebben nem vagyok biztos, mert nem biztosítási területen dolgozom, hanem befektetésin, de úgy tudom, hogy egy 10.000.000 Ft-os haláleseti biztosítást egy 46 éves férfinek ÉVI maximum 30.000-40.000 Ft-os díj mellet megoldható. 132.000 Ft/év díjért, amit Ön által leírt a legkedvezőbb 11.000 Ft/hó ajánlat, már nagyon komoly és komplex biztosítást lehet összeállítani.
    Péter

  3. Gergely

    Üdvözletem az olvasóknak!

    Nekem is nagyon tetszik ez az oldal és sűrűn látogatom, és a munkámban felhasználom a cikkek tartalmát, mivel úgy érzem szakmailag megalapozottak, és közérthetőek!
    A biztosítási brokrhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én is befektetésekkel foglakozom, és azon ügyfeleimnek akikkel komoly kapcsolatom van mindig felajánlom, hogy kijönne egy kollegám aki a nem életbiztosítási területen megnézi, hogy megfelelő helyen megfelelő szolgáltatás/ár arányban vannak-e a biztosítási. Amit mindig elmondok ez ügyfeleimnek, hogy nem biztos, hogy olcsobb biztosítást tud mondani a kollega, ő csak azt tudja garantálni, hogy az adott árért a legtöbb és legmegfelelőbb biztosítást ajálja az ügyfelének. Valamint fontos leszögeznem azt is hogy valóban képviseli ügyfeleit a biztosítónál, míg egy nagyon kedves aranyos szimpatikus ügyintéző a biztosítónál nem teszi meg, mert az ő állása függ attól, hogy az ügyfelet, vagy a biztosítót képviseli.

    További sok sikert az oldalhoz!
    Gergő

  4. BÁLINT

    Andor véleményével teljesen egyetértek, a tanácsadón múlik, hogy mennyire korrekt a termék eladásakor és mennyire veszi ki részét a kár rendezésében.
    Számtalan példát tudnék hozni arról, hogy a brókereket csak odáig érdekelte az ügyfél, amíg be nem fizette a díjait és szakmailag teljesen primitív szerződést köttettek meg vele és “természetesen” ahhoz a céghez, amelyik a legmagasabb jutalékot adta nekik.
    Tóth úr! Vajon miért van az a brókeri gyakorlatban (kivételek persze itt is akadnak ld.Andor véleményét is), hogy a kötelező és vagyonbiztosításaikat lehetőség szerint évente átkötik egy újabb és újabb biztosítóhoz? Csak nem azért, mert így a fenntartással nem kell bajlódniuk és az új cégnél felvehetik a magasabb kötési jutalékot?
    Péternek teljesen igaza van abban, hogy nézzük már meg milyen szolgáltatás tartozik adott biztosításhoz?

  5. Kiss Béláné

    Az Aviva Biztosító Rt egy munkatársa már hónapokkal előtte bombázott kiváló Euros befektetési ajánlataival /kínai,indiai részvények/
    Rászántam magam és befektettem 11.000 Eurot, előtte írásban kérve, hogy csak olyan legyen a befektetés, ami 1-2 év alatt hoz jó hozamot, hosszú távra nem gondolkodom.
    A szerződéskötéskor kiderült, hogy mivel az Aviva egy biztosító cég, 4000 Eurot olyan biztosításra adtam ki, amely min. 10 évig nem, vagy nagy ráfizetéssel vehető ki.
    A maradék került csak az általam gondolt befektetésre.
    Nagyon oda kellett volna figyelnem, sajnos a lazaságomnak ez lett az ára.

  6. Nagy István

    Tisztelt Tóth Úr!

    Mi a biztosíték arra, hogy a biztosítási brókerben maximálisan megbízhatom? Függetlenek ezek a brókerek a biztosítóktól? Nem az az érdekük, hogy ahhoz a biztosítóhoz vigyék az ügyfelet amelyiktől a nagyobb jutalékot kapják?
    Tisztelettel!

  7. Viktor

    Tisztelt Olvasók!

    Szakmabeliként engedjenek meg néhány megjegyzést.

    Először is egy nagyon fontos dolog hiányzik az említett 10 m Ft-os kockázati életbiztosítás kalkulálásához, mégpedig a futamidő. Nem mindegy természetesen, hogy pl. 5 évre 46-51 év között adja a védelmet a biztosítás, vagy pl. 46-65 éves korig, valamint egészségi állapot, stb-stb.
    Ha az utóbbi esetet nézem, akkor van egy-két olyan termék, ahol akár 9800Ft/hó biztosítási költségért vállalják a fenti védelmet (ez tudomásunk szerint ez esetben a legolcsóbb Magyarországon), ráadásul az egyik legmegbízhatóbb cégnél.
    Átlagosan 20-21.000 Ft az adott védelem díja kockázati biztosítás esetében.
    S még egy dolog (Péternek elsősorban): szerintem keveri a baleseti halál biztosítást a kockázatival, ugyanis 30-40.000 Ft éves díjért (20-24.000-ért is, sőt, közlekedési baleseti halál védelem éves 5.800 Ft-ért) valóban köthető baleset biztosítás, melynek díja kortól-nemtől független; bármely természetű halálesetre szóló életbiztosítást még 5 évre is 12-13.000 Ft/hó átlagos díj ellenében vállalnak biztosítók.

    Kedves Tóth Úr! Valóban van (akár többszörös) különbség árban, szolgáltatásban, az említett példa viszont kissé túloz.

    Üdvözlettel

  8. dr. Tóth András

    Valóban nem írtam le precízen sima halál (nem baleseti halál!) 20 évre. A példa bármilyen hihetetlen de igaz - a brókerünk esküszik rá…

  9. Viktor

    Akkor válasszon másik brókert, (biztos vannak még mások is a cégnél), Tóth Úr…
    A fenti számaim hivatalos tarifálók aktuális adatai (egészséges 46 éves férfi ügyfélre) a megadott időszakra. Lehet, hogy csak 2 céget nézett a kolléga…?

  10. Szabolcs

    Engem is Nagy István Úr hozzászolása foglalkoztat már régóta. A biztosítási brókercég elvileg az én érdekeimet nézi de nem tőlem kapja a fizetségét. Minden brókercégnek vannak jól bejáratott kapcsolatai különböző biztosítókkal és úgy tudja az ajánlatokat bekérni ill. értékelni ahogy akarja.

  11. Viktor

    Magyarországon van kb. 300 biztosítási brókercég, ami közül 20-25 az, ami valóban függetlenül ad tanácsot, mivel pl. a jutalék mértéke minimálisan különbözik egy termék esetében a különböző biztosítóknál. Sokan úgy “függetlenek”, hogy élet, vagyon, gépjármű vonalról kiválasztanak egy-egy biztosítót, s szinte csak oda kötnek.
    Magam részéről akkor alszok nyugodtan, ha ár-érték arányban megfelelő ajánlatot tudok adni, természetesen nem mindig a legolcsóbb a legjobb.
    A többi a tanácsadó lelkiismeretén is múlik.

  12. Gabor

    (Nincs ekezetem kulfoldrol irok) Erdekes es hasznos ez az oldal! Europan kivul dolgozom egy kulfoldi ceg kikuldotjekent (expat). A minap ajanlottak egy unit-linked nyugdij es balesetbiztositasi format, megpedig ugy hogy a tokeszamlat egy adoparadicsomban regisztralt neves bankban (Channel Islands)vezeti a biztosito. A bank az angol torvenyek alapjan mukodik. Legkorabban ket even belul juthatok a penzemhez (ha akarom) es a befizetett osszegeket feltorekvo piacok reszvenyeibe, illetve altalam megvalaszthato, kulonbozo kockazatu (Goldman Sachs, Lehman Brothers)alapokba helyezik. Kapok egy bankkartyat es ezzel veheto ki a penz barhol a vilagban, igy kerulheto el az adozas.. Ez allitolag ez bevett gyakorlat es a ceg is a vilag egyik legnagyobja (Generali). A broker megbizhato tobb kulfoldi kollegam is vele dolgoztat, de gyanus hogy csak egy ceget ajanl. Kerdesem: mennyire megbizhato es legalis ez a forma. Mi a velemenye errol?

  13. Pénzügyi tanácsadó

    András!!!!

    Jó, hogy vettél egy nagy levegőt és írtál a biztosítók “setét világáról is”, nekem nagyon tetszett. Amik le vannak írva ebbe
    a cikkbe, az mind fedi a valóságot. Bár a “A fontosabb dolog, amire számíthatunk” részt egy kicsit máshogy írtam volna le. Akkor jó SZVSZ, ha egy biztosítási brókercégnél kötjük meg a biztosításunkat ha az a cég már tényleg nagyon de nagyon ismert és 100%-osan jó a médiaháttere (újságok tömkelege és a TV is foglalkozik vele). Ilyenből azért túl sok nincs . . . s ha ez megvan akkor azzal a biztosító már
    tényleg nem mer packázni, hiszen nagyon könnyen elásztatnák
    saját magukat ;) Az persze már kérdés, hogy mekkora a jutaléka egy ilyen biztosítási brókercégnek. De úgy vélem megéri ha egy kicsivel többet fizetünk, ugyanakkor a garancia a kezünkben van, ha baj van akkor fizet a biztosító.

    ui.: egyébként nekem sem fizetett még semmilyen biztosító magától :) Úgy kellett rugdosnom őket :)

  14. Mária

    Tisztelt Olvasók!
    Az oldal nagyon tetszik, de nem minden ugy igaz, ahogy le van írva. Sok minden függ egy biztosítás díjától. Tartam, életkor, egészségi állapot stb. A feltételek is különbözőek, melyek szintén díjfefolyásoló tényezők.
    Én egy igen jónevű biztosító társaságnál tevékenykedem és megdöbbenéssel hallgattam szemtől, szemben Tóth Úr brókereinek a kinyilatkoztatásait cégünk Unit Linked biztosításával kapcsolatban. Elmondták, hogy valóban az egyik legjobb, mely a piacon jelenleg létezik, feltételeiben, költségeiben egyaránt, de azért nem kinálják az ügyfeleknek, mert a legalacsonyabb jutalékot fizeti ez a cég. Mint tudjuk a jutalék minden esetben költségnövelő tényező. Ezért nem hiszem el, hogy a bróker az ügyfelei érdekeit képviseli, mert akkor ez a módozat is beleférne a portfóliójukba.
    Én függő ügynökként minden esetben az ügyfeleim érdekeit nézem és képviselem, mert egy elégedett vevő hosszútávon elkötelezi magát.
    A vagyonbiztosításokra utalt valaki a hozzászólók közül, akivel maximálisan egyetértek. Azért változtatják évente a biztosítókat a brókerek, hogy minden évben megkapják a kötési jutalékot. Ez egyáltalán nem biztos, hogy az ügyfél érdeke, mert lehet, hogy sokkal rosszabb feltételekkek köt újabb biztosítást.
    Szintén tapasztalatból tudom, hogy nem képviselik az ügyfél érdekeit a biztosítóknál, (tisztelet a kivételnek, mert az is előfordúl) hiszen nem győzzük az elszúrt szerződéseket, a panaszokat korrigálni, rendbetenni, melyet sajnos empátiából, mindenféle fizettség nélkül teszek.
    Ez nem tetszett az oldalon, hogy “leszóljuk” a biztosítókat.
    Én eddig soha nem vezettem félre egy ügyfelemet sem, ezért van belőlük sok évtizedek óta. A brókernél és a biztosítónál is vannak olyan ügynökök, akik csak a saját érdekeiket nézik és nem számít, mit akar az ügyfél.
    A kárkifizetésnél a bróker sosem garancia, ebben biztos vagyok. Abban is, hogy a cégem teljesen korrekt módon, minden esetben kifizette és kifizeti a jogos igényeket, akár bróker, akár a saját ügynöke kötötte a biztosítást.

  15. Szerényi Csilla

    Tisztelt dr. Tóth András Úr!

    Függő biztosítás közvetítőként dolgozom egy biztosító társaságnál. Mélyen fel vagyok háborodva fenti cikkén, amivel próbálja félrevezetni az embereket, pontosabban brókercégek felé irányítani őket minden áron. Elfejtette azt a puszta tényt közölni, hogy bizony a brókercégek azoknak a társaságoknak a termékeit “szeretik” értékesíteni, ahonnan a legtöbb jutalékot kapják (hiszen ebben a szakmában jutalékért dolgozunk), és azt gondolom, hogy melyik termék a legjobb, nem biztos, hogy az elsődleges szempont. Nem szeretném, ellentétben Önnel lealacsonyítani a brókercégek munkáját, de én azt gondolom, hogy mindannyiunk nevében, akik tisztességgel és hitelességgel dolgozunk az ügyfél felé, mint függő biztosítás közvetítők, meg kell cáfolnom az állítását.
    Őszinte tisztelettel:

    Szerényi Csilla

  16. petrobol

    Mária!

    Csak nem Generalis vagy?

  17. réka

    A tisztán kockázati életbiztosításnál milyen különös ördöngősségek lehetnek? Ha a biztosított bármiben meghal, akkor a biztosító fizet. Úgy gondolom ilyen biztosításnál nem kell különösen nagy ügyet csinálni. A legalacsonyabb díj nyer. Én 33 évesen most kötök 13 millóra - és ebben benne van a baleseti rokk. és a baleseti halál is - kockázatit 5 évre havi 6 ezerért. Volt olyan, ahol a duplája volt ugyanez.

Szóljon hozzá