Jövőképek - Bevezetés

Az emberek azt hiszik, hogy a jövőt megjósolni lehetetlen. Pedig a valóságban, a fontos dolgok egészen jól előre láthatók. Nyilván most nem a jövő heti lottószámokra gondolok… Elhatároztam, hogy egy cikksorozatot indítok, amiben leírom egy-egy kérdésben, a magam primitív módján, hogy látom, hogyan fognak a dolgok alakulni.

Jó-jó kérdezhetik, minek kell egy pénzügyi tanácsadónak jósolgatni? Igazából a hivatásos futurológuson, a meteorológuson és a jósnőn kívül nincs még egy szakma, ahol ennyit kellene a jövővel foglalkozni, mint a mienkben. Sőt a jósnőn biztos túlteszünk - a jósnőt a jövő a legkevésbé sem érdekli, csak az, hogy mit szeretne a paciens hallani…

Nálunk viszont a jövőbe látás kulcskérdés két szempontból is. Egyik dolog az ügyfél jövője: hogyan fog alakulni az élete és hogyan az a társadalom, ahol élünk. Ugyanis ez határozza meg mikor, mennyire lesz szüksége. Mondok egy példát: azt például már tudhatja, mikor fog meghalni, de mikor mehet nyugdíjba? És akkor majd mennyi nyugdíjat fog kapni?

Aztán a másik kulcs terület, hogy az egész világ jövőbeli fejlődésről kell egy képünknek lenni. Ez határozza meg a befektetés-politikát, amit majd ajánlanunk kell. Ha jó a jövőképünk, rendkívül jó hozamokat érhetünk el.

Hogy a jövőt azért nem nehéz előrelátni annak, aki akarja, elmesélek egy példát, egy átlagos lakótelep történetét. Az 1970-es években sorra épültek a hatalmas panel telepek. Mivel ebben az időben nagy volt a lakásínség, ide zömében a fiatal házasok költöztek. Született is rövid időn belül sok gyerek. Az illetékeseket teljesen váratlanul érte, hogy hirtelen rengeteg bölcsődei helyre lett szükség. Rohammunkában építettek is panelbölcsődéket. De mire felépültek, az illetékesek teljes megrökönyödésére hirtelen rengeteg óvodai helyre lett szükség. Honnan lett három év alatt ennyi óvódás a fene se tudja… No aztán, mire az óvodák felépültek, a semmiből rengeteg kisiskolás bukkant fel. Nem folytatom. A múltkor az egyik lakótelepen jártam - az óvodákat idősek otthonainak alakították át… Lehetett volna ezeket a dolgokat előre látni? Természetesen igen…

Szóval szerintem manapság, ha figyelmesen körülnézünk, nagyon jól megjósolható a jövő, sok számunkra nagyon fontos kérdésben. Ebben a sorozatban egy-egy részkérdést szeretnék majd bemutatni - hazai és világ tendenciákat.

Fontos kérdések például, hogy mire számíthatunk foglakoztatás és nyugdíj ügyben. Mit érdemes a gyerekeinknek tanulni, milyen munkahelyek lesznek majd? Mibe fog ez majd kerülni? Aztán, hogy mikor és milyen feltételekkel mehetünk nyugdíjba? Ja és mennyi lesz ez a nyugdíj?

A világgazdaság jövője is rejt egypár érdekes kérdést. Például milyen térségek, hogyan fognak fejlődni? Mi lesz a nyersanyagokkal? Mondjuk, aki erre a kérdésre nem tud jó választ adni, az ne vásároljon nyersanyag árakhoz kötött befektetési jegyeket…

Izgalmas kérdések ezek. Tudom, hogy ez felvágásnak tűnik, de ha egy pénzügyi tanácsadónak nincs egy jó jövőképe ilyen kérdésekben, akkor megette a fene a maga jövőbeli befektetéseit, amire vonatkozólag ő fog tanácsot adni…



17 hozzászólás

  1. Ferenczi Viktor

    Kedves András!

    Hát hallod, kemény fába vágtad a fejszédet!
    Kíváncsian várom a cikksorozatod részeit.

    Viktor

  2. V.A.

    Az volt a cél, hogy kiváncsian várd.
    Eddig nem mondott semmit.

  3. macropolo

    Kedves Mindenki!

    Azt gondolom, hogy nem a jövővel kell foglalkozni, arra ott vannak a jósnők! (Ha valaki már volt egynél, vagy hallott róluk, tudhatja, hogy semmi konkrétumot nem mondanak.) A jelen mindig sokkal, sokkal izgalmasabb, hiszen csak ott tudunk beavatkozni bármilyen folyamatba. Vagyis a jövőt tényleg nem lehet megjósolni, csak alakítani. A jövő abból a szempontból érdekes csak, hogy tudjuk: a céljainkat majd ott érjük el. Ehhez a stratégiánkat, a pénzügyi eszközöket, a fegyelmezettségünket, stb. a jelenben teremtjük meg és választjuk ki. Mindent, mindent amivel beavatkozhatunk.
    Egy pénzügyi tanácsadó semmivel sem ért többet a jövőhöz, mint bárki más, csak jobban ismeri a pénz és a pénzügyi megoldások természetét az átlagosnál.
    macropolo

  4. ambers

    Nagy érdeklődéssel és elismeréssel szoktam olvasni dr. Tóth András cikkeit. Mondhatom nyugodtan, sokat tanultam egyes cikkeiből.
    Ezúttal viszont nagyon nagy túlzásba esett. Talán hihető is lenne amit itt leír - azaz, hogy a jővő ennyire kiszámítható lenne, bármilyen szempontból,- ha pld. egy kedves USA-beli állampogár lenne, aki azt hiszi, hogy az egyetlen igazság az, amit maga körül lát és amit az amerikai sajtóban olvas.
    Mi viszont, és szerintem kedves dr. Tóth András is, éltünk már más rendszerben is, amikor teljesen más igazságok voltak az igazságok, és akik “jóslatokba” bocsátkoztak, azok teljesen más jővőt jósoltak.
    Legyünk már őszinték, legalább saját magunkkal. Nem láthatunk a jővőbe!
    Azzal természetesen egyetértek, hogy takarékoskodni kell, és a megtakarított pénzt befektetni, talán pont úgy lesz, ahogy azt most elképzeljük. De erre sajnos nagyon kcsi az esély. Ez persze akár jó, akár rossz irányba is változhat jelentősen.

  5. macropolo

    Kedves Ambers!
    Ismerve a pénzügyi megoldások természetét (vagyis, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy egy befektetés nagy biztonsággal hozza azt, amit tud) a jövőbeli viselkedésük jól “megjósolható”. Persze ebben semmi jóslás sincs. Csak tudás. Ezek az “igazságok” nem függenek semmiféle politikai irányzattól és rendszertől.
    macropolo

  6. bibibop

    Elolvasva András cikkét,úgy vélem nem arra gondolt,hogy 10-20év gazdasági,pénzügyi történéseit látja előre,hanem hogy mindenki jelenlegi terveit, befektetéseit úgy válassza meg és folyamatosan úgy változtassa az évek folyamán,hogy számára tervezhető,és rossz szó de jobb most nem jut eszembe önbeteljesítő legyen a jövő.

  7. Platon

    Tisztelt dr. Tóth András!
    Önnek nagyon is igaza van. A jővőt (a tetteink következményeit) józan ésszel és tájékozottsággal (információkkal)nagy valószínüséggel “megjósolhatjuk”.Ehhez persze az is szükséges, hogy a dolgokat és a jelenségeket olyannak lássuk amilyenek és nem ahogy látni szeretnénk. Persze a “tégla effektus” közbeszólhat, de ennyi kockázatra mindig számítani és gondolni kell tervezéskor.
    Üdvözlettel,
    Platon

  8. Kopek

    Kedves Hozzászólók!

    A következő mondatot egy általam igen nagyra becsült embertől hallottam. Lehet, hogy nem ő találta ki, de a mondat nagyon igaz.
    Valahogy így hangzik:
    “…A saját jövődet legkönnyebben úgy tudod megjósolni, ha TE magad alakítod azt…”
    Persze itt is lehet “tégla effektus”, ahogy már Platon is jelezte, de ha már TE magad alakítod… akkor igyekszel ennek valószínűségét a minimumra csökkenteni. ;)

    További szép napot!

  9. nemtom

    Tóth András úr példája nagyon jó, mert banálisan egyszerű dolgokat nem látunk előre.
    Egyszerűen azért, mert érzelmi alapon, reklámoktól,politikától, manipulálva dönünk, illetve döntenek helyettünk.
    Sokszor félünk szembenézni a tényekkel.
    Pl.:
    Látható e, hogy a foszilis energiahordozó készletek egyszer csak kimerülnek?
    Ezen anyagok ára egyre feljebb megy?
    Tudható e, hogy a kibocsátott szédioxid globális felmelegedést okoz?
    A kőolaj forgalmazók profitja arányos a termék árával?
    Miből kell aránytalanul többet felhasználni egy kWh energia előállításához?
    Mi ellen tiltakoznak többet a “Zöldek” a szénhidrogén erőművek, vagy az atom erőművek ellen?

  10. Danisné Meleg Éva

    Üdvözlök mindenkit ! kezdőként olvasgatok és én is jövőbe tekintek . Nagyon sok mindent előre lehet látni ugymond jóslatokba is bocsátkozhat az ember . De nagyon igaz ,a magyarok nem előre gondolkodnak , érzelmesek, és okosak.
    Ebből adódik érzelmi döntéseket hoznek. kézzelfogható dolgokban, okos és ügyes a magyar de mindig a pillanatnak
    él.

  11. Robi

    Üdv mindenkinek!

    Azt hiszem a világgazdaságot nézve a jövő egyik vonzó befektetési formája az alternatív energiahordozókban van. Napenergia, bio-üzemanyagok stb… Javítson ki valaki, ha nem így látja. Mindig szívesen tanulok.

  12. Gábor Zsolt

    Sziasztok!

    A jövő olyan lesz, mint a Madmax-ben. –Ez a rémisztő alternatíva nem hagy aludni.

    Mire megyünk akkor a pénzzel?

    Egy önfenntartó ház kellene, amiben nem függök semmitől. Van villany, víz, gáz és kommunikáció.

    Tudom, hogy komolytalannak tűnök, de tényleg félek ettől.

    Azután megrántom a vállam: akkor vége. Ám ha mégsem így lesz, és nincs tartalékom, akkor az biztos, hogy nincs miről dönteni.

    Zsolt

  13. Mészáros Attila

    Tisztelt Toth Úr
    Nagyra becsülülöm Robi “optimizmusát” Nem akarom kijavítai,
    mert tökéletesen igaza van,de! A közelmultban bemutattak egy-két alternatív energiahordozót. Tapasztalhattuk, hogy
    egyikből sem lett (lesz) semmi. meggyőződésem, hogy amig a
    klasszikusok egy-két multi kezében vannak, nem fogják “meg-engedni, hogy bármiféle újat piacra lehessen dobni, az Ő
    ellenőrzésük nélkül, ami az én véleményem szerint az árak
    változatlanságát hozza magával,pedig ennek a csökkentése
    lenne az egyik, /talán a legfonosabb/ cél.
    Most pedig elnézést a pesszimizmusomért.

    Attila

  14. ambers

    “Ismerve a pénzügyi megoldások természetét (vagyis, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy egy befektetés nagy biztonsággal hozza azt, amit tud) a jövőbeli viselkedésük jól “megjósolható”. ”

    Na ja, de néha a dolgok nem pont úgy sülnek el, ahogyan értelemszerűen kellene. A nemrég kipukkadt dot.com lufi erre nagyszerű példa - előtte a legtöbb “jós” az Internet cégek szárnyalását “igérte”, “new economy” és egyéb ilyen dolgok. Tudjuk, hogy mi történt.
    A legújabb “divat” a távolkeleti piacokon befektetni, pontosabban Kína, kínai alapok, stb. De feledjük, hogy ott nem a kapitalista rendszer van, miért gondolnánk, hogy úgy fog viselkedni, mint ahogy egy kapitalista gazdasággal rendelkező állam tenné. Persze, egy darabig úgy viselkedhet, na de hosszútávon? 20-40 év múlva??
    (Ne értsetek félre, én is vettem anno Internet részvényeket és most is van pénzem kínai alapban, ugyanis egy dolog nem változik, az ember természete. Csak ne gyártsunk rá idealisztikus képet…)

  15. leviatán

    Nos a COCA COLÁBAN lévő buborék valójában fing :)

  16. tamás

    Ez a cikk elég jó! :-) Bár én is tudnék ennyit. Én is próbálok valamennyire a jövőbe nézni de sokszor a múltat is kapcsolom hozzá. A tőszdézés véleményem szerint úgy van mint az élet. Elmondok egy sajátos verziót: Pl. nemrégiben sok szakmával rendelkező fiatal ember volt mint diplomás. Tehát diplomásokból kevesebb volt. Ezért általában a diplomásoknak több volt a fizetésük. Most meg épp fordítva. Mindenki diplomát akar (én is majd pár év múlva) de szakmunkásból kevés van pl(festő,asztalos stb.) és most nekik elég jó a jövedelmük. És ezt nézve a tőzsdén olyankor vegyél részvény mikor mindenki elad és olyankor adj el mikor mindenki vesz!
    Szóval én azt akarom ezzel mondani hogy a tőzsdét bizonyos módon rá lehet építeni az életre. Lehet hülyeséget írok de akkor elnézést kérdek mindenkitől és csak próbálom gondolataimat megosztni mindenkivel akivel csak lehet:-)
    B.Ú.É.K. mindenkinek!

  17. dr Votisky Péter

    Szóval jó (lett volna ) látni ezt a jövőt - a múltból. Most itt állunk a legteljesebb vörös mackó kellős közepén. Milyen jó is lenne most egy kis biztos, unalmas 10-12 %-os befektetés.
    Petersen

Szóljon hozzá