Alapkritika 8: AXA Ázsiai részvényalap

Nem szeretem a kombinált alapokat – ezt már többször kifejtettem. Magam csak egyszerűen kutyulék alapoknak szoktam nevezni őket. Mi az oka az ellenszenvemnek? Igazából nem kiszámíthatóak, nem jól tervezhetőek. Nem tudom, mit lehet tőlük várni. Szeretem a tiszta dolgokat, ha tudom, hogy ebben az alapban kínai részvény van, abban meg nyugat európaiak, akkor tudom, melyiktől mire számíthatok.

Különösen igaz ez az “ázsiai” részvényalapokra. Ázsia marketing szempontból remek hívószó: ma mindenki tudja, hogy az ázsiai piacok fantasztikus lehetőséget rejtenek. Ugyanakkor Ázsia nagyon összetett: nagyon sokfajta méretű és növekedési ütemű gazdaság található benne. Így fordulhatott elő például, hogy a 2006-os évben az Uniqa Ázsiai alapja -3%-ot hozott, az AXA hasonlóan elnevezett alapja pedig 33%-ot.

Ennek ellenére az AXA ázsiai alapjával teljesen megbékéltem. Általában nem nehéz megbékélni az embernek egy olyan alappal, amelyik tartósan nagyon jó hozamokat hoz, különösen, ha jó sokat vásároltunk belőle, jó régen…

Be kell vallanom, elég rossz gyerek voltam – ritkán érték meg a karácsonyra kapott technikai jellegű dolgok az újévet, ugyanis mindig lázasan izgatott, hogy hogyan működnek a dolgok. Ez persze azzal járt, hogy szétszedtem a dolgokat – össze viszont a legritkább esetben sikerült raknom őket. Ennél az alapnál is az izgatott, hogy hogyan működik. Merthogy elég jól működik…

Az alap leírása elég szűkszavú: “Az Ázsiai részvény eszközalap célja a jelenleg a világgazdaságnál gyorsabban fejlődő ázsiai régió eredményeiből hosszabb távon való részesedés Kelet-Ázsia (Kína, Hong-Kong, Taiwan, Dél-Korea, Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld, Japán és India) vezető, növekedésorientált vállalataiba történő hosszú távú befektetéssel. A befektetők felismerték a régióban rejlő lehetőségeket, hiszen a térség kimaradt a 2003-2005-ös évek globális növekedéséből. Az eszközallokációs döntés az egyes gazdaságok és tőzsdék aktuális állapota, kilátása alapján kerül meghozatalra.”

Elég érdekes a 2007 első negyedéves jelentés szerinti alap összetétel:


Az AXA Ázsiai részvényalap összetétele

Rengeteg kérdés tolul fel bennem: Miért van ennyi készpénz benne? És miért ilyen kicsi Kína aránya? És miért éppen Dél-Korea van benne harmadiknak?

Az alapkezelők taktikája nagyon különböző lehet. Vannak szélsőségesen “lusta” alapkezelők. Ezek egyszer bevásárolnak aztán semmihez sem nyúlnak, akárhol, akármi történjen is. Bármilyen furcsának tűnjön nagyon sok szempontból ez a taktika, néha nagyon jónak bizonyul – már, ha nagyon gondosan válogattuk meg mibe is fektessünk az elején. Warren Buffet a világ talán legjobb befektetője iskolapéldája ennek a taktika alkalmazásának.

Mások hihetetlenül gyakran és intenzíven alakítják át a portfoliót. Ugyanakkor néha egyes alapok előre eldöntenek elveket – és ehhez körömszakadtukig ragaszkodnak. Akkor is, ha nyilvánvalóvá válik, hogy az eredeti elvek hibásak. Ilyen elv sok alapban, amikor előre lefixálják milyen arányban fektetnek egy-egy ország részvényeibe.

Pedig köztudott, hogy egy-egy ország részvényei nagyon gyakran együtt mozognak. Ennek az az oka, hogy ma már a világ tőzsdéin a fő befektetők a nagy alapkezelők. Ők meg nagy csomagokban adnak – vesznek. Gyerekkoromban, amikor bélyeget gyűjtöttem, kaptam ilyen csomagokat, hogy “100 kutyás bélyeg” vagy “250 sportolós bélyeg”. Nos, ilyen hatalmas csomagokban vonulnak be és ki az egyes országok piacára a nagy alapkezelők is. Az alapkezelésnek szigorú matematikai modelljei vannak, ezért aztán az alapkezelők egy-egy országon belül terítik a portfóliót, sok különböző részvényre. Mivel azonban mindenki hasonló modell alapján dolgozik, így az arányok is hasonlók lesznek. Szép példa erre a kelet-közép-európai tőzsdék együttmozgása. A cseh, szlovák, lengyel és magyar tőzsdék nagyon hasonlóan mozogtak sokáig, ugyanis a nagybefektetők egyben kezelték őket. Csak éppen nem 100 kutyás bélyeget vettek csomagban, hanem 100milliárdért “kelet-közép-európai részvényt”.

Mi a lehetőség egy innovatív alapkezelő számára, ha ázsiai alapot kezel? Az ázsiai gazdaságok némelyike együtt mozog, mások szinte ellentétesen. Ha nem határoznak meg kötött arányokat az alapkezelőknek, akkor ezt nagyon jól ki lehet használni. Mindig abba az országba lehet a legjobban súlyozni, amiben legjobbak a lehetőségek.

Mennyire különböznek az egyes ázsiai országok részvényei? Nézzünk meg az AXA alapjának három fő összetevőnek indexeit az elmúlt évben:


Kína


Japán


Dél-Korea

Mi látszik a három ábráról? A három görbe első látásra elég együtt fut. Ugyanakkor minden időszakban vannak karakteres eltérések. A 2006 május-júniusi visszaesés Kínában szinte elhanyagolható, a másik kettőnél elég jelentős. Különösen szépen látszik a különbség a 2006 júliusi izraeli-libanoni háború idejére. Ekkorra a Kínai index már régen túl volt a korábbi csúcson, bezzeg a japán és dél-koreai index majdnem a mélypontig nyomódott ismét.

Aztán nagyon eltér a július és február közti szakasz: Kína szinte egyenletesen száguld felfelé, Japán nagy hullámokkal és sokkal kisebb meredekséggel emelkedik. Megint más a 2007. február végi visszaesés menete. Japán és Kína is nagyot esik, de Kína jól tör ki belőle. Dél Korea viszont alig esett és elképesztő dinamikával megy azóta is felfelé.

Mindezek alapján az látszik, hogy ha elég nagy mozgástere van egy ázsiai alapkezelőnek és szabadon súlyozhat az országok közt, akkor megnőnek a lehetőségei. Nézzük meg mit alkotott ebből az AXA alapkezelője.


AXA Ázsiai részvényalap

Nyilván utólag mindenki okos, és nem várhatjuk el, hogy mindig a legjobbat tegyék a jövő ismerete nélkül. Márpedig szegény alapkezelők nem nagyon látják a jövőt – akárcsak mi. Egy dolog látszik – ami önmagában is nagyon szép teljesítmény: az alap kb. annyit hozott, mint a legjobb a három közül. Az alapkezelő szemmel láthatólag jól játszott az egyes összetevőkkel: néhol ez viszonylag gyengén sikerült, mint augusztustól októberig, máshol pedig elsöprően jól dolgozott, mint október és február közt. Ha rá akarok jönni, hogy is csinálta mindezt az alapkezelő, akkor azt kell látni, hogy itt bizony nagyon dinamikusan cserélte az egyes országok arányát a portfolióban. Ez meg is hozta az eredményét.

Összefoglalva: Ezt az alapot nagyon jónak tartom. Bár azt is el kell árulnom, még ők sem tudtak meggyőzni a kevert alapok előnyeiről – hiszen éppen majdnem annyit tudtak hozni, mint egy sima kínai alap. Persze azért meg kell mondanom, én sem támogattam volna egy olyan befektetést az elmúlt évben, ami 100%-ban csak Kínába fektet be. Egy szó, mint száz – ezt az alapot bátran tudom mindenkinek ajánlani közép- és hosszútávra.



82 hozzászólás

  1. -szem

    “Az alapkezelő szemmel láthatólag jól játszott az egyes összetevőkkel…”

    Ez azt jelenti, hogy az AXA-nak nagyon jo az alapkezeloje es mas alapjai is hasonloan jol teljesitenek?

  2. JohnSmith

    Az alap 20%-a keszpenzben van! Hogy ertek el ilyen hozamot, hogyha a toke 20%-an csak ultek? Vagy most gyult fel valamiert ez a sok love?

    Amugy AXA nem kenyeztet el informacioval, osszesen ennyi informaciot talaltam az alaprol mint amit Toth ur leirt. Gyakorlatilag semmi.

    Ki az alapkezelo, milyen ertekpapirokat tart jelenleg, koltsegek (akkor is ha UL) stb.. stb.. En ugy gondolom, ha az alapkezelo nemigazan akarja informalni a kedves befektetot, akkor jobb odebballni.

  3. Recluse

    Ez egy UL eszközalap, és hasonlóan a többihez tényleg szépen muzsikál, szerintem kellő információ van róla csak szét kell nézni

  4. JohnSmith

    En szetneztem, es megsem talaltam =) A cikk sem mond sokat,3 mondatban ossze lehet foglalni az informaciotartalmat.

  5. peter rim

    sziasztok!
    Egyes alapok készpénzes állományának nagysága a befektetési cél volatilitásától is függ. Nagy volatilitású indexeknél szükség van a gyors vételi pozició felvételére, ez meg csak kp-val lehetséges. Ezt csak a saját tőzsdei tapasztalataimból mondom, lehet itt másként van és nagyon mellé lőttem a hozzászólásommal. Mindegy.
    Sejtésem szerint ez is valami alapok alapja típusú befektetés lehet, mint a legtöbb ázsiai befektetés.
    Jó az axa (credit suissenek köszönhetően), viszont az biztos, h az axa nem a legközlékenyebb, sajnos elég rossz tapasztalataim vannak az ügyfélszolgálatot illetően is…
    Tanácsom: mindig nézzétek át részletesen az axás elszámolásotokat!

  6. Recluse

    akkor meg minek rola információ, ha 3 mondatban össze lehet foglalni, jó és kész

  7. Fekete Párduc

    Az AXA Unit Linked hirlevelét a befektetési alapok egység-
    értékeiről meglehet rendelni.
    Nekem erről április 02-től vannak információim.
    Az Ázsiai eszköz részvényalap egységértéke
    április 02-án: 1,377906 volt,
    junius 21-én: 1,557671

    A költségekről viszont nekem sincs semmilyen információm.
    Ezt személyesen kellene kivasalni belőlük.

  8. dr. Tóth András

    Alapkezelési költség tudtommal 1,7%. Ez beépül az árfolyamba. Ez után akár 40% is lehetne, ha nettó 13%-ot csinál két és fél hónap alatt…

  9. Fekete Párduc

    Ha kicsit nehezen is de leesett a tantusz, hogy az alapkezelési költség miért lehetne ezután akár 40% is.

  10. -szem

    FP!

    Volt ra ket orad! :)

  11. Fekete Párduc

    Kedves -szem!

    Légy szives már magyarúl is leírni, bármilyen negativ
    megjegyzés is legyen! Oké!

  12. Fekete Párduc

    -szem !

    Meddig várjak még?
    Így nem tudok reagálni, és teljesen egyoldalúan csak
    csak magaddal társalogsz!

  13. -szem

    FP!
    Semmi negativ megjegyzes, csak poen :)

    “Ha kicsit nehezen is de leesett a tantusz, hogy az alapkezelési költség miért lehetne ezután akár 40% is.”

    Toth ur es a Te bejegyzesed kozott 2 ora telt el, ezert irtam, hogy volt ra ket orad, hogy leessen a tantusz. :)

  14. JohnSmith__

    Aktivan menedzselt alapok statisztikailag rosszabb eredmenyt hoznak az indexkoveto tarsaikhoz viszonyitva. Raadasul minnel nagyobb az aktiv alap koltsege, annal nagyobb a valoszinusege, hogy jobban lemarad!

    Statisztikak sulyos tenyek, nehez veluk vitatkozni!

  15. Fekete Párduc

    -szem!

    Köszönöm, hogy jelentkeztél, de a 2 óra
    nemcsak ezzel telt el, az igaz, hogy kicsit későn esett le
    a tantusz és nemcsak a 40 % miatt, hanem amiatt is, hogy
    Te nem valamilyen idegen nyelven írtad azt az egy mondatot,
    hanem azért, mert még ” nem vettél egy új klaviatúrát a
    bontóban amit egy ezresért is megkapnál.” Lehet, hogy ez
    nem pontos idézet valakitől, amire Te úgy reagáltál, hogy
    Te már megszoktad, és mostmár szokjuk meg mi is. Amíg erre
    rájöttem, addig több mint két óra telt el, de én sohasem mondtam azt magamról, hogy zseni vagyok. Néha a számolás-
    sal, néha az olvasással van bajom, de igyekszem mindenből
    kupálódni,hogy utólérjelek Titeket “az önképzés rögös
    útján”. /Befektetőtől vett idézet és nekem nagyon tetszik/

    Üdv.:FP

  16. -szem

    FP!

    Elofordul, hogy kihagyok betuket, vagy elutok betuket ez billentyuzet problema is lehet.

    Amit viszont most tapasztaltal (szova tettel) az abbol adodik, hogy termeszetemnel fogva nem hasznalok magyar ekezetes karaktereket.

  17. Fekete Párduc

    -szem!

    A “Volt ra ket orad” kifejezésed megfejtéséhez én igénybe
    vettem angol, francia, spanyol szótárakat és mivel nem boldogultam vele /bár igen érdekes fordítást is kitudtam
    belőle hozni/, felhivtam ma a Nagyfaluban lakó kisöcsémet,
    aki ifjú közgazdász lévén angolul, németül, olaszul és spanyolul is tud,hát nem tudta megfejteni. Gondoltam is magamban, hogy ebből a közgazdászból sem lesz soha
    milliárdos!!! Én meg elképzelheted, hogy mennyit veszítettem anyagilag azzal, hogy mindezt úgy tudtam
    megoldani, hogy vezetékes telefonról hívtam mobil telefont.
    Ez kész anyagi csőd! Többe került nekem mint az a fránya
    hat üveg borsodi póló, amit már kiszámoltam, hogy 20 év
    mulva 10.000,- Ft-ot hoz a konyhára egy jó befektetéssel!
    Igy most a SPÓROLÁS ALAPTÖRVÉNYÉNEK gyakorlati alkalmazá-
    sára ismét vissza kell térnem!
    No de ezt a veszteséget befogja hozni nekem az AXA Ázsiai
    részvényalapja, amelyik eddig igen jóhozamot hozott azzal
    13 %-kal két és fél hónap alatt.

    A továbbiakban tiszteletben tartom sajátos “termeszetedet”.
    Ebből is tanultam!

    Üdv.:FP

  18. -szem

    FP(16)!

    Hol veszed az AXA Azsia-t biztositason kivul?

  19. Recluse

    szerintem sehol de lehet tévedek

  20. W.Tamás

    A HP-ben van olyan, ami “roppant módon” hasonlít rá…

  21. JohnSmith__

    Hello FP,

    Tudom, hogy ez privat kerdes, de mennyi penzedet (%-ban) biztad erre az alapra? Kinad van meg mellette?

    Nem sertodom meg, ha nem valaszolsz, vegul is semmi kozom hozza =)

  22. -szem

    Ki az a HP??

  23. Fekete Párduc

    T.-szem!

    AXA Ázsia-t biztosításon kívül? Hát bizony nem lehet!

    Ha elhagyod az AXA-t és csak ázsiai “pucér” befektetésre
    gondolsz, akkor nézdd meg az Erste Befektetési Zrt.
    ESPA Stock Japan Befektetési Alapot.
    Erről a következő információim vannak:
    Az alap portfóliója: Japán kibocsátók részvényei
    Az alap tipusa: nemzetközö részvény
    /az alap összetételéről semmit nem tudok/

    Koskázati szint :magas
    Magyarországi forgalmazás devizaneme:HUF
    Az alap magyarországi forgalmazásának kezdete:2006.márc.10.
    Elmult évek hozamai /EUR-ban/:
    2002: -24,32%
    2003: 8,72%
    2004: 4,50%
    2005: +47,O3%
    2006: – 5,24%
    Mindezek 2007.04.17.-i adatok
    Hogy hogyan fognak muzsikálni a javasolt legrövidebb 3évi
    időtávban, hát nem tudom!!! /Lehet, hogy úgy mint a kopott
    cigány NÁDI hegedűvel, vagy úgy mint a kopott cigány
    STRADIVÁRI hegedűvel???!!!/
    /Ja! Vételi árfolyama 2007.04.17-én: 23785,54Ft volt,
    és én mivel a mai nap folyamán diplomakiosztó ünnepségen
    veszek részt, ezért csökkenni fog a buxtárcám tartalma
    75.000,-HUF-al, emiatt most ide nem tudok befektetni./

    Kedves W.Tamás!

    Örülök, hogy ismét itt vagy!
    Hogy érzed magad az 55.hónapban?
    Légy szives -szövegértelmezési problémám miatt- tájékoz-
    tatni arról, hogy mi az a HP?
    Cserébe elmondok egy tegnap hallott viccet. /Lehet, hogy
    régi, de egy újszülöttnek minden vicc új./

    80 éves öreg néni gyónni megy a paphoz:Jaj! megcsaltam az
    uramat!
    Pap: Ejnye néni! Ilyen idős korban?
    Öreg néni: Nem most, hanem 40 évvel ezelőtt!
    Pap: Akkor meg miért most gyónja meg?
    Öreg néni: Mert olyan jó beszélni róla!

    Remélem sikerült egy kis derűt varázsolni az életetekbe
    ezen a vasárnapon!

    Üdv.:FP

  24. -szem

    FP(21)!

    A vicc tetszett. :)

    Befekteteskent azonban inkabb olyat ajanlj nekem, melynek hozama az elmult 3 evben 30-60% kozott meszelt es a 3-6 honapos mutatoi is jok.
    Bar csodak lehetnek, nem szivesen tennem a penzem egy alapba, ami ennyire lefele megy (2005: +47,O3%; 2006: – 5,24%).

  25. Fekete Párduc

    -szem!

    Eszembe jutott a középiskolai matematika tanárom, aki elmondta az Ő egyetemi professzorának a véleményét:
    A matematikát csak a Jóisten tudja ötösre, Ő mint professzor, legfeljebb csak négyesre tudhatja, a tanítvá-
    nyai ennek következtében maximum csak hármasra.

    Ha ezt a bölcsességet alkalmazzuk a pénzügyi befekteté-
    sekre is, akkor dr.Tóth Úr is csak négyes osztályzatot
    kaphat, az “önképzés rögös útját járók” , mint Te is meg
    én is, csak örülhetünk, ha nem bukunk meg!

    Érdemes tehát szakemberhez fordulnod, hiszen az első
    konzultáció ingyenes. Hogy melyikhez? Azt teljesen rád
    bízom !

    Üdv.:FP

  26. -szem

    FP(23)!

    Az en fizika tanarom altalanos iskolaban maskent fogalmazott.

    Idezet:
    “Otos evvegi osztalyzatot az kap fizikabol, aki annyit tud a 7. osztalyos fizika anyagbol, mint X.Y.”

    X.Y termeszetesen az o neve volt.

    Szerintem ez korrektebb, nekem jobban tetszett.

    Nem szeretem az isteni megkozelitest, mert ugy erzem tompitja az emberek felelosseg erzetet az, hogy Istenre hivatkoznak.
    Ennek a megkozelitesnek rengeteg hatranyat tapasztaljuk napjainkban.

    “En kis lehullo porszem, hogyan is tehetnek errol vagy arrol, illetve ezert vagy azert?” :)

    Nekem jobban tetszik az a megkozelites, hogy tegyek meg minden tolem telhetot, igyekezzem olyan jo lenni mint a tanarom (a legjobb).

    Nekem tetszik Toth ur gondolatvilaga, szemleletmodja, szerintem kapjon otost! :)

  27. dr. Tóth András

    JohnSmith: “Aktivan menedzselt alapok statisztikailag rosszabb eredmenyt hoznak az indexkoveto tarsaikhoz viszonyitva.” -
    Ez kb. akkora igazság, mint hogy a szép nők statisztikailag nagyobb százalékban csalják meg a férjüket, mint a szépek. Aki átlag felett akar keresni, az ezt kockáztassa be.
    Ugyanakkor tessék megnézni a jobb biztosítók UL-jeiben ha tartósan egy alap a referenciaszinthez képest gyengébben teljesít, azonnal kicserélik az alapkezelőt. Lásd pl. AVIVA indiai alapja…
    Ezzel szemben legnépszerűbb hárombetűs bankunk alapjai közt alig lehet referencia felett hozó alapokat találni. Biztos nagyon aktívak…

  28. Fekete Párduc

    JohnSmith!21

    Még semmit! És Kinám sincs mellette!

    Üdv.:FP

  29. JohnSmith__

    Kedves Andras!

    Azert ezt a tenyt ilyen egyszeruen nem lehet lesoporni az asztalrol =)

    Nezzuk meg mirol is van szo!

    index alap:
    – jellemzi az alacson koltseg, hiszen csak az indexet probalja lemasolni, tipikusan keves kereskedes a reszvenyekkel

    menedzselt alap (mint pl. amirol szo van a cikkben)
    – nagyobb koltseg, hiszen meg kell fizetni az alapkezelot (szekertot, tanulmanyokat stb)
    – tipikusan tobbet kereskednek a reszvenyekkel, ennek is van koltsege

    Azt gondolnank, hogy a menedzselt alapok sokkal jobban hoznak, miert is ernenk be ‘atlagos’ index-hozammal.

    Gondolni ezt nem eleg, ha a pezunkrol van szo!

    Rengeteg statisztika talalhato, ami osszehasoniltja ezeket az alapokat es a meglepo teny, hogy menedzselt alapok jelentos resze alulmulja az index alapokat!

    Nem is kicsit, hanem nagyon. Raadasul amelyikek jobban teljesitenek, azok sem komoly kulonbseggel nyernek.

    Nem szeretnek reszletes statisztikakba belemenni idom rovidsege miatt, akit erdekel utanajarhat.

    Igen kivancsian varom az erveket, hogy milyen indokok alapjan erdemes pont ezt az axa alapot kivalasztani.

    Udvozlettel,

    JS

  30. dr. Tóth András

    Ez mind így igaz. Ezért amikor kiválasztunk egy befektetési alapot, akkor az egyik igen fontos dolog a referenciához képesti teljesítmény. Igenis, vannak jó alapkezelők és vannak jó alapok! (Ezt tagadni olyan mintha azt állítanánk, hogy minden szép asszony csalja a férjét.)Pl:

  31. W.Tamás

    Köszönöm kérdésetek, már voltunk ultrahangon, de még nincs semmi :)

    Amúgy a HP, a hozamplázát jelenti, ahol mostmár 211 ing, credit suisse, aegon, espa, stb befektetési alapból válogathatsz eur/usd/huf/gbp/jpy/chf alapon. Közvetlen linket juszt se’ adok, így talán Tóth úr sem moderál ki:) Hogy tovább enyhítsem ebbéli szigorát, ez már az a kínálat, ahol elkelne egy tanácsadó. Már a választáshoz is, nemhogy a menedzseléshez.

  32. W.Tamás

    Biztos voltam benne, hogy a fenti benchmark nem jó. Ennyire nem “szokás” eltérni tőle.
    Kugliztam egyet és arra jutottam, hogy:

    - a Morningstar szerint “FTSE China International Index”
    - a fidelity szerint (ahonnan fenti ábra is származik?) “MSCI Hong Kong”
    - az onvista szerint “MSCI Hong Kong”
    - a finanzpartner.de szerint “FTSE China International Index”
    - a diba.de és az ing-diba.de szerint “MSCI China (gross)”
    - a finanztreff szerint “MSCI China (gross)”
    - a fondsvermittlung24.de szerint a “CLSA China World – Price Index”

    És ami a legautentikusabbnak tekinthető: az ABN AMRO Asset Management honlapján lévő információk szerint az alap benchmarkja az “FTSE CHINA INT`L INDEX (his. CLSA CHINA; 2005.06)” Mi tagadás, azt is felülteljesíti, de messze nem szakad el tőle annyira, mint a fenti grafikonon hongkongtól.

  33. dr. Tóth András

    Jó. Szóval igaz, hogy nem csalta meg, de gondolt rá…
    Nézzünk valami magyart:
    Mondjuk a Concorde magyar részvény alapját.
    Itt remélem a BUX megfelel benchmarknak…

  34. W.Tamás

    Pfff, mivel az ismertető szerint nem a BUX a benchmarkja, de mivel ma már nem akarok többet kötözködni, így elfogadom :) )
    De nem azért, mert a linkelt doksiban is láthatóan mennyire felülteljesítette a választott benchmarkját, hanem azért mert a bux valóban értelmesebb választás lett volna. Azt viszont nem teljesítette felül.
    Ez egy jó példa, hogy a benchmark választása mennyire marketing fogás :( (( (tud lenni)

  35. Gizella

    HOL lehet venni ázsiai részvényt?Nem biztosítónál esetleg? Mi a költsége?Különösen ha csak kedvező periódusokat kívánok megragadni!Portfóliókat tudok -e választani?Köszönettel ha valaki tudja.

  36. -szem

    JohnSmith__(14)(28)!

    Konkretumok? Konkretumok! Konkretumok!!!

    Nem igazan osztom a velemenyedet.
    Tapasztalatom kozelebb all Toth ur velemenyehez.

    Mindamellett meg kell jegyeznem, hogy vannak jobb, es rosszabb alapkezelok.

    A rosszabb alapkezelok indexkoveto alapjai is elmaradnak a valasztott index hozamatol (hogy miert? az egy erdekes kerdes, en nem ertem, mert tenyleg csak masolni kellene az indexet). Azutan vannak nem indexkovetok, de benchmarkot azert megjelolo alapok, akik szinten elmaradnak a valasztot benchmarktol. Erre olvastam valahol, hogyha ez a tendencia tartos, akkor jobb helyen lecsereleik a lanyokat a kupiban. :)

    Na es vannak a menedzselt alapok masik nagy csoportja (vagy nem is olyan nagy csoportja), akik notoriusan a benchmark felett teljesitenek. Szoval ok vannak kevesebben es oket keressuk penzugyi tanacsado segitsegevel, mert ezek az alapkezelok kaszaljak a nagy penzt maguknak (es nekunk).

    Azert mert nem talasz ilyet, az nem jelenti, hogy nincsenk ilyenek, csak lehet, hogy meg kell keresni (kerestetni) oket.
    Lasd Toth ur es nehany mas forumtars altal megadott forrasadatokat.

    Es meg egy eszrevelt engedj meg:
    “Nem szeretnek reszletes statisztikakba belemenni idom rovidsege miatt, akit erdekel utanajarhat.”

    Nem tudom Nalad mit jelent a reszeltes statisztika, de azert nehany peldat emlithetnel velemenyed alatamasztasara, mert anelkul csak mesebeszed amit irsz, es tovabbra is rafogunk szorulni a penzugyi tanacsadokra, ahelyett, hogy egyszeruen csak indexkoveto alapokba fektetnenk osszes megtakaritott penzunket. :)

  37. dr. Tóth András

    Gizella: “HOL lehet venni ázsiai részvényt?Nem biztosítónál esetleg? Mi a költsége?Különösen ha csak kedvező periódusokat kívánok megragadni!Portfóliókat tudok -e választani?” -

    Befektetési alapokat a biztosítókon kívül is sokfelé vehet, például a hozamplazaban, bankokban, stb. De ezt, hogy “csak a kedvező periódusokat kívánom megragadni” – ezt felejtse el. Ilyen nincs. Olyan, mintha azt mondaná: kitöltök egy lottószelvényt, de csak a jövő héten nyertes számokat fogom behúzni. Ha ezt tudja, szóljon. Miért? címmel írtam erről. Szerintem érdemes elolvasni…

  38. Fekete Párduc

    Amely hozzászólásom moderációra vár, azt kérem moderálni!

    Üdv.:FP

  39. JohnSmith__

    -szem 37

    Javaslom interneten rakeresni a topicra, peldaul itt egy link:

    http://www.travismorien.com/indexactive.htm

  40. JohnSmith

    Gizella (34)

    Mielott reszvenybe fektet, nagyon alaposan jarjon utana, hogy mire kolti penzet. Egy-ket rossz huzassal 5-10 ev megtakaritasat konnyen el lehet verni! Ha erre nincs ideje, forduljon (fuggetlen) penzugyi tanacsadohoz!

    Ha nem erti, hogy valami hogy mukodik, azt ne vegye meg!

    Udvozlettel,
    John Smith

  41. JS

    Kedves Andras!

    A (29) peldaja lenyugozo!

    Hol santit a fenti chart? A fenti bef. alap tokeje igen nagyreszt kinai ertekpapirokban van. Ezert valamilyen kinai indexhez kellene a benchmarkot megadni. Sajnos en nem tudok kepet beszurni, de aki utanajar, lathatja, hogy nagyon szepen koveti a MSCI China Free indexet, es csupan par szazalekkal __marad__ le tole.

    En egy szoval sem mondtam, hogy nincs olyan bef alap, ami jobb eredmenyt hoz mint az indexkoveto tarsa. Viszont ezen alapok jelentos resze alulteljesit, es csak igen kis resze ter el pozitiv iranyba.

    Jelentosebb kulonbseget hozo menedzselt alapot pedig igen nehez talalni.

    Udvozlettel,

    JS

  42. -szem

    JohnSmith__(38)

    Tudtam, hogy mar csak ez hianyzik :)
    Koszonom a linket.

    Soha, de soha ne vasarolj, csak indexkoveto alapokbol. :)

    Sok szerencset!

  43. JS

    Valamiert nem erzem, hogy nagyon meg szeretnel gyozni az ellenkezojerol =)

  44. -szem

    JS(43)

    Tenyleg nem szeretnelek meggyozni!
    Nezz korul es gyozd meg magad!

    2006.06.01-2007.01.01. idoszak

    Index eves novekmenye: ~33%
    Indexkoveto alap hozama: ~23%
    Menedzselt alap hozama: ~43%

    Mindket alapnak ugyanaz az index a benchmarkja (nem tevedes, ugyanabban a gazdasagi kornyezetben is vannak).

    Szoval, vasarold csak az indexkoveto alapodat, en maradok a menedzselt alapnal. :)

  45. -szem

    Bocs, most latom, hogy a vizsgalt idoszakot rosszul jeloltem meg.

    Helyesen: 2006.06.01-2007.06.01. – tehat egyeves idoszkra vonatkoznak a hozamadatok.

  46. JS

    -szem 44

    10 szazalek kulonbseg az indexhez kepest fel ev alatt?

    En szemely szerint ha egy alapkezelonel ilyen szamokat latnek, az osszes befektetesemet vinnem el, mert nem megbizhatoak. (Index koveto alapok koltsege minimalis, hiszen az ember ez alapjan valasztja ki az alapkezelot)

    Szerintem a bizalom a leglenyegesebb, ez pedig abbol (is) all, hogy a termek leirasanal minden lenyeges adatot jol lathatoan megadnak, es nem kell az aprobetuket olvasni atveres utan keresve.

  47. -szem

    JS (46)

    Errol beszelek mar tobbedik hozzaszolas alkalmava!

    Nem fel ev alatt, hanem egy ev alatt, de -10%-ot termelt az indexkoveto az indexhez kepest.

    Az elv: Az indexkoveto az indexet probalja kovetni, ami 100%-osan soha sem sikerul, annal csak kevesebbet termelhet.
    Ha mar tobbet termel, mint az index, akkor mar nem indexkoveto, valamit “rosszul” csinalt az alapkezelo (nem indexkoveto elveket alkalmaz es ekkor az alap mar nem indexkoveto).

    Az, hogy az indexet milyen mertekben sikerul megkozelitenie (alulrol), minositi az alapkezelot. A konkret pelda szerinti alapkezelo nem tartozik igazan a legjobbank koze, ez lathato. :)

    Az altalam leirt szamok tenyadatok, ezert nem is indexkovetobe fektetek, inkabb a menedzselt alapokat reszesitem elonyben.

    Innen indultunk ugye? (14,29,36-os hozzaszolasok) :)

  48. JS

    Kedves -Szem,

    Had ismeteljem meg magam ebben a hozzaszolasban, talan egy kicsit jobban osszeszedve a gondolataimat.

    Azzal a dontesunkel, hogy managelt alapot valasztunk, tovabbi kockazatot valalunk abban a remenyben, hogy nagyobb profitot erjunk el. Ezzel nincs semmi gond, de mielott dontenenk erdemes a kockazatot valamilyen objektiv modon megvizsgalni. Szerencsere ezt nem kell sajat magunknak megtenni, hiszen nagyon sokan szembesultek ezzel a valsztassal.

    En ezt a gondolatmodot talaltam szamomra erthetonek:

    Egy adott idotartomanyra minnel tobb managelt alap eredmenyet osszegyujtottek. Ebbol lehet latni, hogy vannak alapok amelyek jobbak az indexnel es vannak amelyek alul teljesitenek. Ezutan meg tudjuk hatarozni, hogyha veletlenszeruen kivalasztunk egy alapot, akkor az mekkora valoszinuseggel fog adott hozamot hozni. Szoval van egy abrank, valoszinuseg vs nyereseg. Azt tudjuk, hogy az indexnek mekkora a nyeresege az adott idotartomanyra. Ebbol a grafikonbol ha azt latjuk, hogy 50%-nal kisebb az esely hogy nyerunk, akkor nem eri meg kockaztatni. (miert is?)

    Mivel az befalapok eredmenyei nyilvanosak, interneten fel lehet lelni szamos ilyen grafikont, es igen meglepo modon azt lehet latni, hogy managelt alapok nagy resze igencsak az index alatt teljesit.

    Ezutan az egyetlen logikus ok, amiert az emberek managelt alapot valasztanak, az lehet, hogy kepesek kiszurni a ‘rossz’ managelt alapok egy reszet a valasztasbol ezzel novelve az eselyeiket a jo dontesre.

    Igen sokan probalkoztak valamilyen modszert talalni arra, hogy a rossz alapokat megkulonboztessek. Ilyen szempont lehet peldaul az alap koltsege, tranzakciok szama, alapkezelo manager neme/szarmazasa stb.

    Igen egyszeru ezt a szurest megtenni a meglevo adatainkon es megvizsgalni az eredmenyt. Nagyon sokan probalkoztak ezzel, es senki sem talalt meg olyan kriteriumokat, amely egyertelmuen novelte az eselyunket az extra nyeresegre managelt alapok altal.

    Nagyon vonzo az a gondolat, hogy az alapkezelo manager ejjel-nappal azon dolgozik hogy a mi nyeresegunket es persze sajat bonuszat novelje, de ez meg nem jelent azt, hogy a gyakorlaban mukodik is!

    Alltalaban erdemes mindent egy kicsit tavolabbrol megvizsgalni. Valaki nyer a lotton es azt allitja lottozni nyilvanvaloan nagyon kifizetodo hiszen O is nyert, meg nem jelenti azt, hogy lottozni mindenkinek megeri.

    Udvozlettel,

    John Smith

  49. -szem

    JS (44)

    Vissza a kalyhahoz!

    Az indexkoveto alap elmeleti maximumkent 100%-ban koveti az indexet.

    Raadasul meg azt sem lehet mondani, hogy minden indexnek azonos a hozama, vannak kozottuk is 50-100-200% hozamkulonbsegek, tehat az sem mindegy, hogy milyen index (kornyezet) korul olalkodik az ember.

    Termeszetesen (mint korabban is irtam) vannak nem indexkoveto alapok, melyek hozama kisebb (esetenkent sokkal kisebb) az indexenel, es ezekbol valoban nagyon sok van.

    EZT TUDOM, de….!

    Engem nem a sok rossz, vagy rosszul menedzselt alap erdekel, hanem csak nehany jo, es jol menedzselt alap.

    Ezert en nem indexkoveto alapokba fektetek, es nekem ezert index feletti a hozam. :)

    udv: -szem

  50. magyartarka

    Halló Szakemberek!

    Miután 1 szót sem értek a magasröptű eszmefuttatásaitokból, mondja már meg valaki, hogy milyen pénznemben és mibe kellene fektetni az életben először és utoljára a véres verejtékkel megkeresett és összekuporgatott money-t?

  51. JS

    Nem ismerem Toth Urat es szerintem az irasaiban sem bontja ki az igazsag minden reszletet. Ellenben ez a legmegyozobb oldal, amit eddig ebben a temaban talaltam.

    Szerintem mindenkeppen erdemes felkeresni egy tanacsadasra!

    Ha esetleg meg nagyon fiatal vagy, es van kedved utanajarni a dolgoknak, akkor indulj el sajat magad! Ha elbukod a penz egy jo nagy reszet, lesz meg idod potolni =))

  52. magyartarka

    Kösz JS 51!

    Most soroljam fel az összes ellenérvet?

    A tanácsadáson nem Tóth úr ül.

    Ha nem független a tanácsadó, akkor nincs független tanács + behatárolt a lehetőség.

    Van kedvem, sőt időm is utánajárni a dolgoknak, de ehhez a témához nincs igazán affinitásom.

    Ismétlem: “az életben először és utoljára”. Már nem lesz időm pótolni. De ha lenne is, inkább maradnék a hárombetűs pénzintézet inflációalatti betéti kamatjánál, mert nem adták ingyen.

  53. -szem

    magyartarka (52)

    “A tanácsadáson nem Tóth úr ül.”

    Ha kifejezetten Toth urat kered, akkor o all a rendelkezesedre – en igy tudom.

    -szem

  54. Alapos

    Egy másik aspektus: “Nem szeretem a kombinált alapokat … Igazából nem kiszámíthatóak, nem jól tervezhetőek. Nem tudom, mit lehet tőlük várni. Szeretem a tiszta dolgokat, ha tudom, hogy ebben az alapban kínai részvény van, abban meg nyugat európaiak, akkor tudom, melyiktől mire számíthatok.”.

    Én meg azt gondolom, hogy ez nem szeretet kérdése. (Jelzem az olyan alap azért ritka, amiben kínai és nyugat-európai részvény egyidejűleg van; kivéve a nyugaton jegyzett kínai cégeket. A legtöbb alap azért valamilyen-specifikus, még, ha nem is tiszta ország. Az egyéb alapok sokszor “tisztábbak”, de azért az sem mindegy egy luxusalapnál, hogy autó vagy gyémánt.)

    Az igazi kérdés (és ez se igazi, ld. alább), hogy azt gondolja-e az ember, hogy jobban tud működni a (tőke)piacon, mint egy alapkezelő. Ha ezt nem gondolja (és erre jó oka lehet), akkor megbíz egy alapkezelőt, hogy adjon-vegyen legjobb tudása szerint. Szerintem tehát egy alapot alapvetően az nem határoz meg, hogy “kevert”-e, sokkal inkább az, hogy kinek a kezében vannak a döntések (már persze az “orientáción” túl). Az alapkezelő alapesetben (de nem mindig) símán veri a “pucér” befektetőt, mert
    - több erőforrása (ember-ideje, technikája) van elemezni,
    - a számára hozzáférhető lényegesen több információt,
    - amihez ráadásul sokkal jobban is ért.

    (Az alapokat – a kezelőkön kívül – determinálja a jogi környezet is (pl. nincs short vásárlás, nincs bizonyos áttét fölötti üzlet, stb.); ezek miatt verhetők – elvileg – hosszabb távon is. Csak nagyon-nagyon kevés “pucér” befektető tudja megverni őket saját pályán. Más persze, ha nem a tőkepiacba fektet, hanem pl. a saját vállalkozásába — azzal azért már többen meg tudják verni, csak a kockázat is, ugye…)

    Ha az ember “tiszta” alapokat vesz, és azokból csinál magának “kevert” alapot, akkor valóban másképp is be tudja állítani pl. az országok közötti arányokat, mint ahogy a “gyári” alapban (aktuálisan) van. Ez ugyan szép elvi lehetőség, de három további buktató is van:
    1. Kérdem én: hány ember tudná megmondani kapásból, vagy akár normális mennyiségű utánajárással, hogy Szingapúrt és Indonéziát hogyan érdemes más arányban venni, mint egy Ázsiai alap?
    2. nincs is minden országnak (iparágnak, stb.) elérhető alapja…
    3. az “tiszta” alapon belül is felmerül a kérdés, hogy miért pont az a részvény-kötvény-kp arány, milyen részvények, stb. – és megint az alapkezelő kezében vagyunk.

    Marad tehát az, hogy a “pucér” befektető kiszalad a parkettre és megveszi a shanghai tőzsdén X, a dél-koreain Y, stb. vállalatok részvényeit, vesz még hozzá egy kis indonéz államkötvényt, meg japán jelzálog-hitel portfoliót, és már jó is neki. Mert ő aztán tudja, mit kell venni.

    Kis gond még mindig van: szinte minden nagyobb cégnek (pláne a Távol-keleten) a profitja jelentősen függ a pénzügyi befektetéseitől, úgyhogy még mindig ott tartunk, hogy mások hoznak helyettünk befektetési döntéseket, amiket nem tudunk aktívan befolyásolni. Lehet persze meghatározó tulajdonrészt venni és aktívan beleszólni a pénzügyekbe; aki ezt a Bank of China-ban és a Hyundai-ban egyszerre meg tudja csinálni és olvassa ezt a blogot, jelentkezzen nálam egy pohár Kőbányai Világosért :-) .

    Vagyis nem kérdés: ha ilyen módon fektetünk be, mindenképp mások döntenek arról, hova megy a pénzünk. Mi legfeljebb vezérfonalakat adunk. Nem hiszek benne, hogy az alap-befektetők 99.99%-a jobban tudná, hogy mit kell tenni, mint maguk az alapok. Boldog lennék, de tényleg, ha a magyar társadalomban legalább az majd’ mindenki számára világos lenne, hogy kockázat-hozam szempontjából különbség van egy svájci államkötvény és egy távol-keleti részvényalap között. De ez már egy másik mese.

  55. JS

    Hello,

    Ez egy nagyon jo hozzaszolas, es szamos ervet felhoz a kombinalt menedzselt alapok mellett.

    Sok ervet viszont tenykent allit be, nehany kozoluk:

    “Az alapkezelő alapesetben (de nem mindig) símán veri a “pucér” befektetőt, mert
    - több erőforrása (ember-ideje, technikája) van elemezni,
    - a számára hozzáférhető lényegesen több információt,
    - amihez ráadásul sokkal jobban is ért.”

    Tobb eroforras es tobb informacio nagyobb koltsegeket jelent. Kerdes, hogy ezt ki tudja-e termelni az alap. Ez nem magatol erthetodo!

    Ha egy dontest hozunk, az elerheto lehetosegeinket kell figyelembe venni. Ha van valakinek adata szamos kombinalt azsiai alaprol, en szivesen osszehasonlitom az eremenyeket ahhoz kepest, ha az indexeket megvettuk volna az adott oszagokra egyenlo sulyozassal. En tippem az, hogy nagy reszuk allulteljesit, es masik tippem, hogy itt senki sem tud olyan erveket mondani, hogy a jol teljesitok miert jobbak.

    Udvozlettel,

    John Smith

  56. -szem

    JS (55)

    “…masik tippem, hogy itt senki sem tud olyan erveket mondani, hogy a jol teljesitok miert jobbak.”

    A jol teljesitok azert jobbak, mert magasabb a hozamuk. :)

    A tobbi smafu.

    -szem

  57. -szem

    DB(64)

    En nem vagyok tanacsado (sem penzugyi, sem befektetesi).

    Igyekeztem korultekintoen osszegyujteni befektetesi informaciokat, de ettol meg nem mondhatom el, hogy ertek hozza.
    Csak befektettem egy alapba, mint egy hozza nem erto es eddig jonak tunik.

    Nem szeretnek senkit felrevezetni, sem rossz iranyba befolyasolni.

    -szem

  58. TEA

    Hello Mindenki!

    Valaki kérdezte, hogy hogyan lehetne hozzájutni ahhoz a bizonyos AXA-ázsiához biztosítás nélkül. Hát igenis lehet!

    Elvileg persze nem, mert 1szeres szorzósnak kell lennie minimum a biztosításnak benne ha jól tudom (eszerint legalább annyi a bizti mint az éves befizetésed) de egyénileg meg lehet beszélni ha furfangos kapcsolattartóra teszel szert….. (ismerek egyet-kettőt…)

    Amúgy nem értem a problémát, ha mondjuk havi 20000 ft-ot teszel be, az 240000 Ft biztosítást jelent…. az konkrétan semmi. És kb. annyiba is kerül.

  59. Bogi

    Üdvözlök mindenkit.
    Szeretném megkérdezni,hogy mi, a –szakértök– véleménye.Az UNIQA uj eszközalapokat inditott, UL-biztositáshoz. Itt amit mi választottunk ,–Latin-america 50%,Indiai részvény eszközalap 50%.Nemtudom jól döntöttünk-e.

  60. magyartarka

    Halló Alapos 54!

    Ugyan nem nekem válaszoltál, mégis köszönöm a választ, mert lassan kivilágosodik, hogy annak sincs sok beleszólása a dolgokba, aki állítólag ért hozzá. Mert ha jól értem, végül is nem ő keveri a lapot. Másrészről meg pontosan megfogalmaztad azt, ami legalább is szerintem már az élet minden területén eluralja a helyzetet: szinte naponta és majd mindenhol azt tapasztalom, hogy csakis mások döntenek helyetted, feletted, rólad, a pénzedről, stb. De nem merülök bele, mert mi akartuk, hogy így legyen.

    A kérdésem most az, mert erre nem találom a választ, hogy legalább ezen a pénzpiacon hogy vehetem én a kezembe a dolgokat? Bár már szinte belenyugodtam, hogy köztem és a dolgok között térben lesz még néhány tejszinfölöző.

    Jutalmul most hozzájárulok a boldogságodhoz, mert ez a svájci államkötvény és a távol-keleti részvényalap kockázat-hozambeli különbsége még számomra is világos. Csak éppen nem egészen úgy szól, ahogy itt többnyire olvasható, hogy kiskockázat -> kishozam és nagykockázat -> nagyhozam, hanem van olyan verziója is, hogy nagykockázat -> totálkár Casco nélkül pisztollyal. Utóbbi szellemességemet leszámítva kb. ugyanez olvasható az egyik legjobb svájci privátbank Julius Baer honlapján arra az esetre, hogy mi minden történhet a pénzeddel részvényvásárlás után. De ha valaki Kína helyett mégis inkább a svájci államkötvényt választaná, az legalább abban biztos lehet, hogy majd az ükonokájának a leszármazottai is megtalálják a betett pénzét (hasonlítsd össze: magyar bankok garanciavállalása), hacsak addig be nem üt a krach, amit úgy veszünk észre, hogy Svájc belépett az Európai Unióba és lesz 1 Big Crash. De addig is kap az államkötvényére kb. 2,5% kamatot, és ha bevállalja a kockázatot, akkor a részvényre meg már 4%-ot is. És ugyanezen bank figyelmezteti a polgárt, mielőtt annak eszébe jutna valami labilis népség államkötvényébe vagy részvényébe fektetni, hogy “Darüber hinaus unterliegen Anlagefonds, die hauptsächlich in aufstrebende Märkte (sog. Emerging Markets) und/oder in Aktien niedrigkapitalisierter Unternehmen und/oder in hochverzinsliche Anleihen investieren, grundsätzlich höheren Risiken.” Azért mégis volt 1-2 őrült, aki ezeket az intelmeket nem tette magáévá, de ez csak 2007.02.27.-én derüt ki, mikor hirtelen csak a Yangce-n lefolyt vagy 110 milliárd Euro értékű cseppfolyóssá vált hardware. De ugyan ez a halmazállapotváltozás néhány jobbmenő országoban is végbement egyenként kb. 30 milliárd Euró értékben. Most már csak abban reménykedek, hogy mindenki megfogadta a tanácsot és vett ebből a hirtelen lepukkadt részvényből jó sokat, mert a pánikban biztos bagóért árulták és nyugdíjas korában süttetheti a hasát a Bahamákon míg a többség csirkeszárnyért áll sorba a Nagycsarnokban.

  61. DoktorTraktor

    Szinte minden eddigi alapnál, amit valami oknál fogva követek, eléggé látványos bukás volt a márciusi amerikai esés. Érdekes módon, a fenti Dél Korea összetevőnél ez nem jelentős. Jelent ez valamit, vagy csak annyit, hogy ez a piac annyira rapszodikus/kockázatos, hogy más okok miatt is képes akármikor 10%-ot zuhanni?

  62. -szem

    DoktorTraktor(61)

    A februar/marciusi eses bukas volt?
    Hol tartanak ezek a bizonyos bukott alapok?
    Meg mindig -10%-on allnak???

    magyartarka(60)

    A kerdes ugyanaz:
    A februar/marciusi eses bukas volt?
    Hol tartanak ezek a bizonyos bukott alapok?
    Meg mindig -10%-on allnak???

    Mennyi volt azota a hozamuk?
    Nem lehet, hogy azota 30%-ot emelkedtek es most +20%-on vannak az eses elotti allapothoz kepest?

    Mennyit termeltek azota a hivatkozott svájci államkötvények?
    Hanyszoros hozamot termeltek azokhoz a bizonyos “bukott” alapokhoz kepest marcius ota????

    Kivancsian varom a korrekt valaszokat. :)

    -szem

  63. magyartarka

    Halló szem!

    Én nem tudok korrekt választ adni, mert fogalmam sincs róla. Én itt kb. azt írtam le, amit ott olvastam és személyesen tapasztaltam. Számomra az a lényeg, hogy a lehetséges verziókat leírják, nem csak a felét és úgy dönt a polgár ahogy akar. Magyarán nem kecsegtetnek előre milliókkal, hanem megírják, hogy nagy rizikóbevállalás esetén nyerhetsz sokat, ami persze relativ, de a tőkéd is elveszítheted. Akármennyit is termeltek a svájci államkötvények, az említett összeg az általánosságban a svájci viszonyokra vonatkozik és nem a februári Shanghai-i crash-re.

  64. -szem

    magyartarka(63)

    Hat ez a valasz kicsit gyengere sikeredett :)

    “…hanem megírják, hogy nagy rizikóbevállalás esetén nyerhetsz sokat, ami persze relativ, de a tőkéd is elveszítheted. Akármennyit is termeltek a svájci államkötvények…”

    Lassuk be, ez ennek kicsit mellebeszeles szaga van. :)

    Egyaltalan nem mindegy, hogy mennyit hozamot is termelnek a svájci államkötvények es mennyit a tavolketelti reszvenyek, (ha mar hivatkozunk rajuk).
    Itt ugyebar penzugyi befektetesekrol es azok hozamarol beszelunk, ugyhogy ha valami itt egyaltalan nem mindegy, akkor az a befektetesek hozama.

    Ha utananezel a feltett kerdeseimre adando helyes valaszoknak, akkor lathatod igazan, hogy az a bizonyos kockazat nem az a kockazat, amirol beszelsz, ez igy csak a szegeny polgarok megteveszetese, riogatasa.

    Kockazat van a reszvenyekkel, van a tavolkeleti piacokkal is, ezt egy percig sem vitatom, de a “kockazat” fogalmat nem art tisztazni mielott “farkast kialtunk”.

    Itt hivnam fel figyelmedet Toth ur eziranyu irasaira (pl. “Értékpapír alapú befektetések biztonságossága”), ugy gondolom hasznat venned Te is, es minden hozzam hasonlo laikus is, a korrekt tajekoztatas szellemeben.

    Udv: -szem

    DoktorTraktor(61)

    Varom korrekt valaszaidat is kerdeseimre(62), hatha megis rosszul latom a tenyeket. Remelem, Te tobb sikerrel jarsz.

    Udv: -szem

  65. Marci

    Mielott vegkepp elszallsz, olvass egy kis Nyilasit. (nem a digitfenykepezore gondolok)
    nyilasi.tozsdeforum.hu
    Olvasd gyakran, akar tobbszor is.
    Minden jot.

  66. -szem

    Na eszt asztan jolmegaszontad! :)

  67. -szem

    Marci(65)

    Azert valaszolhatnal a feltett kerdeseimre is, hatha azok mondanak valamit.
    Csak higgadtan, targyilagosan, korrektul.
    Tudod, ahogy az hozzaerto embereknel szokas is.

    Varom a konkretumokat.

    -szem

  68. magyartarka

    Szemnek

    Az előbb írtam egy jó nagy cikket, de csodák csodájára elszállt az űrbe. Már nincs kedvem megismételni. Szóval:

    1. Aszittem magyarul írtam.
    2. Ha farkast kiáltok ám legyen. Már volt rá példa, hogy
    lenyúzott birkabörkék lepték el a tájat.
    3. Vannak országok, ahol a riogatás elmaradásáért börtön-
    büntetés jár. Az igazi lehetőségek hazája már rég nem
    Amerika, hanem Kelet-Európa, mert nincs térség a
    világban, ahol különösen a szolgáltatók olyan jól
    tudnának aratni, mint mifelénk.
    4. Mielőtt bármit bevesz, kérdezze meg orvosát vagy gyógy-
    szerészét. De jobban jár, ha mindkettőt és utána
    konziliumot hív össze.
    5. Helyezze pénzét svájci bankba és meglátja mennyi hozamot
    meg kamatot kap rá, de a végén ne felejtse el levonni a
    költségek sem csak úgy tisztánlátás céljából.
    6. Kivétel erősíti a szabályt. Ezt az is alátámasztja, hogy
    volt idő, amikor nem csak tányérmosogatóból lett
    milliomos hanem gangsterből is. Utóbbiból már közeli
    tapasztalataink is vannak, nem kell állandóan Amerikával
    példálóznunk. Amit én látok annak úgy nagy átlagban
    sajnos az a képlete, hogy kisember kispénz, nagyember
    meg nagypénz. Bármennyi legyen is a kínai piac hozama
    február óta.
    7. Egy újszölöttnek minden vicc új. Biztos csak ezért
    találkozhat az ember Pesten a részvényeken és állam-
    kötvényeken milliárdossá lett honfitársaink hadával,
    miközben ezek a hülye nyugatiak, akiknél akkor is volt
    pénzpiac mikor mi a békekölcsönbe invesztáltunk, képesek
    a gyárba járni dolgozni ahelyett, hogy a millióikat
    forgatnák.

    Uff.

  69. -szem

    magyartarka(68)

    Ok, mar ertem a szoveget. :)

    Barmit is kerdezek, csak mellebeszelest, szubjektiv altalanossagokat kapok, meggyozo konkretumok helyett.

    Ez igy nem vezet sehova, feladom az erdeklodest, maradok a reszvenyalapoknal.

    Pedig mar-mar elgondolkodtam a svájci államkötvények lehetosegen. :)

    Udv: -szem

  70. Marci

    Legyszi ne vedd szemelyeskedesnek, ugy erzem nem reg kezdted el befektetni a penzed. Ezzel semmi gond, en is igy vagyok vele. Erzodik a lelkesedes, csak arrol feledkezel meg, hogy nem attol lesz nagyobb az ismereted ha sokat irsz, hanem ha sokat olvasol. Konyvek, forumok, blogok. Es nem csak egyfelet, mert akkor “mindent szognek nezel”. Idonkent persze fontos kerdezni, mert van, h az ember nem ert vmit.

    Hogy miert jobb a svajci allamkotveny, arra pontosan ott a valasz, amit irtam:
    A DAX index 8136 pontos millenniumi csúcsmagasságból 2188 pontig morzsolódott le, majd évekig tartott mire mostanra végre visszamászott oda, ahol már a hét éve is volt.
    Egyedi részvényeket tekintve persze még szánalmasabb a kép. Az egykori szupersztár Deutsche Telekom az összeomlást követően azota sem bírt talpra állni, és töredékét éri csak 7 évvel ezelőtti 100 eurót meghaladó értékének.
    Még hogy jó üzlet a részvény hosszú távon??? Ezt ugyan várhatják szegény bentragadt tulajdonosok az idők végezetéig, hogy valaha is visszamásszon 100 euró fölé. Pedig 2000-ben mindenki ezt akart venni 100 euróért is, merthogy úgyis legalább 200 euró lesz. Hát nem lett. Ma meg már 20-at sem ér.”

    (forras: nyilasi.tozsdeforum.hu 2007.07.14 vannak szep grafikonok is)

    Akkor 7 ev alatt mi a jobb befektetes? A 0% hozam, vagy az evi 7%?
    Azt felejted el (vagy nem is foglalkozol vele), hogy bika piac van nehany eve. Azon bosszankodsz, ha csak 30%-t hoz egy alap. Pedig van medve piac is, amikor az indexek esnek, csak ezt meg nem tapasztaltad. (Ezert kell olvasni!) Hogy mikor jon el, azt nem lehet tudni, meg akkor sem, ha vki megmondja a tutit.

  71. magyartarka

    -szemnek

    Megszeppentem a letolástól és utánajártam a dolgoknak. Ajánlom tanulmányozásra: http://www.cash.ch weboldalt. Itt az egész svájci pénzpiac rajta van.
    A svájci (és más) államkötvények a “Börse” címszó (szürke, fent)kinyitása után az “Obligationen” cím (fehér, balra) alatt találhatók.

    Ismétlem: a svájci államkötvények egy biztos, de szerény lehetőség az itt hallott szédítő hozamok mellett. Nagy hátrányuk, hogy évekre előre le kell kötni a pénzt (pl. 10 évre is és kapsz a vége felé 3%-os kamatot, úgyhogy ha hirtelen az ajtód előtt áll életed legnagyobb lehetősége, sajnos nem tudod megragadni, mert le van kötve a pénzed. Ezért nem ajánlatos minden pénzt ide befektetni.

    Szerény véleményem szerint azért nem hallasz meggyőző konkrétumot, mert a részvénypiacon olyan nincs. Ma ilyen, holnap meg olyan a helyzet állása. Mindenhol olvasható, hogy a múltbeli hozamok semmiféle garanciát nem nyújtanak a jövőre nézve. Ez az egyetlen konkrétum.
    Ma pl. köhintettek egyet Argentínában és az egész világon esett a piac, pedig a legtöbb résztvevőnek konkréten nincs köze az argentin inflációhoz.

    Szerintem is a legjobb előbb mindenhonnan “tanulni”, saját ismeretanyagot gyűjteni, valamiféle stratégiát a szükségletek szerint felépíteni, mert csak így tudja az ember még a legjobb tanácsot is valamelyest megítélni.

  72. -szem

    Marci(70)

    “A DAX index 8136 pontos millenniumi csúcsmagasságból 2188 pontig morzsolódott le,…”

    Hany perc alatt ment vegbe ez a “lemorzsolodas”?

  73. -szem

    magyartarka(71)

    Konkretumokat nem irtal, de amit irtal azt korrektnek erzem.

    Koszonom a valaszt.

    -szem

  74. -szem

    Marci(65)

    “Mielott vegkepp elszallsz, olvass egy kis Nyilasit. (nem a digitfenykepezore gondolok)
    nyilasi.tozsdeforum.hu
    Olvasd gyakran, akar tobbszor is.
    Minden jot.”

    Dicsekedni nem szeretnek olvasottsagommal, mert “A jo pap holtig tanul.” valoban es meg nagyon sokat szeretnek olvasni (tanulni).
    Mindazonaltal az eddig olvasottakbol megallapitom, hogy mar sokkal tobbet olvastam az altalad emlitett honlapon, mint Te itt.
    Korulneztem a hivatkozott nyilasi.tozsdeforum.hu oldalon es amit ott lattam az tobb mint elszomorito.
    Ha valaki korulnezett ezen a webhelyen is, megallapithatja, hogy egeszen masrol van szo ott es mas dolgokrol van szo itt (Te ezt elmulasztottad).
    Ugy gondolom elobb illene korulnezni ott, ahova azutan beszolok.
    Talan ezt diktalna a jolneveltseg es az inteligencia is.

    Igyekszem finoman fogalmazni:
    —————————–
    Ha valaki el van szallva, akkor a nyilasi.tozsdeforum.hu tartalmi szerzoje igencsak nem latja mar a vilagot “A Wall Street bikája” cimu fenykepetol. :)
    Arrogans, mindenkit leszolo suhanc, aki tiz ev mulva azon fog rohogni, hogy kimindenkinek lokte ott eveken keresztul a hulyeseget, amin elvakult olvasoi felbuzdulva, hulye megjegyzeseket tettek mas forumokon.

    Meg kell nezni azt a honlapot, azutan a fenykepet is a lapon, es ki-ki dontse el maga, hogy kettojuk kozul kire vonatkozik a kep cime. :)
    http://nyilasi.tozsdeforum.hu/ – Portré – A Wall Street bikája ;-)

    Helyedben a macskadat sem biznam ra, nemhogy a befekteteseimet.

    Mivel a cimzettektol nem kaptam konkretumokat leirom, hogy mit talaltam rovid tajekozodas utan a “bukott” reszvenyalapokkal kapcsolatban.

    HANG SENG INDEX
    —————

    - 2007.02.22-2007.03.05. idoszakban kb. -10%,
    - 2007.03.05-2007.07.23. idoszakban kb. +23%,
    - 2007.07.23-2007.07.27. idoszakban kb. -4%.

    Tehat a nagy “bukas” (2007.03.05) utan (a reszvenyidnexekre jellemzo volatilitassal) atlagosan 19%-ot emelkedtek azok a bizonyos reszvenyek (reszvenyalapok).

    Ugyanez az index a 2006.06.15-2007.07.27. idoszakban (szinten a reszvenyidnexekre jellemzo volatilitassal) kb. 34%-ot emelkedett!!!!

    (Ha rosszak a szamok, lehet korrigalni – de csak korrekten.)

    Grafikont sajnos nem tudok ide beszurni, ezert az URL-t adom meg.
    http://finance.yahoo.com/charts#chart17:symbol=^hsi;range=20060615,20070219;indicator=volume;charttype=line;crosshair=on;logscale=off;source=undefined

    Ezen belul termeszetesen lehetnek (vannak) ennel lenyegesen magasabb hozamu reszvenyek (reszvenyalapok) is.

    Ez nekem azt jelenti, hogy ha csak az elmult egy evre befektettem a HANG SENG INDEX-be, illetve a mogotte levo egy-ket befektetesi alapba, akkor az a svajci allamkotveny 10-20 eves hozamat mar meg is nyertem!!!

    Marci!

    Mielott a kovetkezo ures, mellebeszelo, gondolatodat megfogalmazod, a Nyilasi imadatod mellett olvass egy kicsit Toth ur weblapjarol es mas (korrekt) szerzok irasaibol is.
    “Olvasd gyakran, akar tobbszor is.”

    Ugy gondolnam, hogy e temat a (fenti adatok birtokaban) akar le is lehetne zarni, illetve lehetne folytatni is, de nem ilyen egyoldaluan, konkretumok nelkuli beszolasokkal (itt nem szokas, legfeljebb csak a Nyilasinal).

    Toth ur oldalanak “fogadatlan prokatorkodasat” itt be is fejezem.
    Ha Toth ur esetleg maskepp latja, majd megteszi szemelyes eszreveteleit is.

    udv: -szem

  75. Anna

    Tisztelt dr. Tóth András!

    Érdeklődéssel olvastam elemzését a kevert ázsiai alapokról. Kérdésem az lenne, hogy mi a véleménye a jelenleg az otp Garancián keresztül leköthető 5 és 10 éves futamidejű kevert ázsiai alapú portfóliókról? Ezek a (francia bankok) által kibocsátott alapok valóban hozzák a hallható “számított elméleti” 481%-os hozamot 10 éves futamidő alatt?
    Válaszát köszönöm!

  76. Petrécs István

    Csatlakozom Anna, 75./2007. 08.18. kérdéséhez.

  77. Bánhegyi Péter

    Tisztelt Tóth úr,

    mi a véleménye az ESPA Globar Emerging bef. alapról ?

    Tisztelettel: Bánhegyi Péter

  78. BP_SRAC_22

    Tény és való,hogy az Axahoz képest rosszúl hozott az Uniqa ázsiai eszközalapja. De egyet leszögeznék, nem árt ha azzal tisztában vagyunk hogy az első két évben a unit-linked befektetések esetében jobban járunk ha kevés hoztamot érünk el hisze ez mind kezdeti egységnek számít.Egy tanácsadó nem gondolkodik felületesen hanem ennél átfogobban ha meg már a hozam az egyetlen amitigazábol egy részvény alapnál 10éven beül LEHETETLEN OPTIMÁLISAN ÉRTÉKELNI akkor javaslom Tóth úrnak nézze meg az Uniqanál a B-rich alapokat!

  79. ricsike

    Sziasztok!

    Szakértők vélményét várom a napokban tapasztalt árfolyam visszaesésekkel kapcsoaltban. AXA Ázsiaiba fektettem kb féléve minden vagyonomat, mostani esés minek közsönhető és vajon meddig tarhat. Hatással van rá az olajár emelkedés, vagy az amcsik kamat csökkentése? Laikusként csak talágatok, de érdekel a hozzáértők, elsősorban Tóth András véleményét várom.
    Előre isköszönöm
    ricsike

  80. Józsi

    Tisztelt Tóth András úr!
    Pár éve volt Japánban az irtózatos erejű földrengés. Az atomerőművekkel azóta is gond van, ergo még nem álltak helyre. Van olyan hárombetűs (korábban kétbetűs) biztosító, amely ajánlgatta nekem a united liked biztosítását, amellyel a japán gazdaságba fektethetek be, de ebben a biztosítóban – épp az Ön tanácsai nyomán – nem bízom. Van-e olyan, JÓ MINŐSÉGŰ befektetési lehetőség a magyar piacon, amellyel közvetlenül a japán gazdaságba – különösen az újjáépítésbe fektethetek be? (nem feltételenül UL-biztosításokon, hanem befektetési alapokon keresztül – bár ha ló nincs, jó a szamár is.) (Private Banking ajánlatokkal kíméljenek, azért 35.000.000-40.000.000-ft-om nincsen a bankban :-(
    Várom válaszát szeretettel (akár emailben is): Józsi

  81. UL-mann

    Kedves Józsi!
    “Pár éve volt Japánban az irtózatos erejű földrengés”
    Hogy szalad az idő. Megvan az már vagy fél éve is: 2011. március

    “épp az Ön tanácsai nyomán”
    Tóth úr jelen írása 2007-es. Nem gondolja, hogy azóta esetleg megváltozhattak a dolgok?

    “közvetlenül a japán gazdaságba – különösen az újjáépítésbe fektethetek be?”
    Japán gazdaságba fektetni, mégha az újjápítés is, elég necces. Ott van a világ egyik legmagasabb államadóssága + csökkenő népesség. Kifejezetten japán építőipari részvényalapot nem találtam, de itt van egy japán általános: http://hozamplaza.hu/hozamplaza/befalap_info.php?id=43
    meg egy ázsiai infrastruktúra:
    http://hozamplaza.hu/hozamplaza/befalap_info.php?id=1462

  82. Józsi

    Kedves UL-mann! Köszönöm a javaslatait. (egyébként amióta nem ingázom nap mint nap, tényleg rohan az idő. :-) )
    Üdvözlettel: Józsi

Szóljon hozzá