Akar-e gazdag lenni?

Komoly gondok vannak. Ebben az országban nincsenek gazdagok – és ez nagy baj. Nagyon sokan úgy érzik, hogy gazdagok. Még többekről gondolják a szomszédjai, hogy gazdag. Pedig a gazdagnak látszók többsége egyáltalán nem gazdag, sőt. A szegénynek látszók közül pedig néhányan gazdagok. Muszáj látni, ki a gazdag, mert gazdagnak lenni jó – manapság meg egyszerűen létszükséglet.

Először nézzünk egy vérlázító példát: az egyik “nagymenő” vállalkozó, korábban fűnek-fának dicsekedett, hogy havonta átlag tízmilliós a nyeresége. Most, miután beütött az ő szakmájában is a válság, neki is veszteségei lettek, derült ki, hogy nagyon nehéz helyzetben van, mert nem hogy vagyona és tartalékai nincsenek, de adósságai vannak! Ez az ember, havi tízmilliót úgy élt fel, hogy nemhogy nem halmozott vagyon belőle, de még tartalékokat sem képzett! Erre mondja apukám: “Mindenkinek az élete lehet példa, legfeljebb elrettentő!”

Egy ember, aki havonta tízmilliót költ, mindenki számára gazdagnak látszik. Pedig igazából csak egy esztelenül sokat költő ember – és nem gazdag. A gazdagok nem költenek sokat (legalábbis a bevételeikhez képest). Azért gazdagok.

Akkor ki a gazdag? Elmondom szerintem ki az. Gazdag az, akinek legalább akkora vagyona van, hogy képes ellátni. Olyan működő tőkéje, ami ha kell fedezi minden kiadását, sőt még e mellett önmagában nő is. Húúú. Ez egy kicsit bonyolultnak tűnik…

Mondok egy példát: Van egy középkorú család, akinek a havi költségvetése 300 ezer forint. Számukra, ha adott kb. 45 millió forint jól elosztott működő tőke, akkor képes kitermelni azt a havi 300 ezer forint családi költségvetést, sőt emellett nőni is fog. (Nyugdíjas kor előtt a finanszírozó tőke nagysága a havi jövedelem 150-szerese. A pénz nagyon fontos, hogy a működő tőke formájában van. Ha valaki egy 45 milliós családi házban lakik, akkor az nemhogy nem termel neki semmit, csak iszonyú költségeket.)

Miért fantasztikusan jó gazdagnak lenni? Gondoljon bele – azt csinálhat, amit akar. Ha akar, dolgozik, ha nem akar, nem. Nincs a bevételekhez, főnökhöz, előléptetéshez kötve – olyan munkát kereshet, amit szívesen csinál. A gazdagság szabaddá tesz. Nem véletlen, hogy – kissé elcsépelten – “anyagi függetlenségnek” is hívják.

Gondoljon bele, mit érezne:

  • Ön egy nagy multinál dolgozott középvezetői állásban, egész jó fizetéssel. Egy napon hívatják és közlik a cég felmondott Önnek. Túlkoros. Egy fiatalember foglalja el a helyét. Milyen érzés lenne átvenni a felmondását?
  • Össze kell pakolnia a holmiját egy nagy dobozba. Közben a kollégák részvét teli pillantásokat vetnek önre. Hogyan érezné magát? Megismerné milyen egy kitaszított, megbélyegzett embernek lenni? Pedig egyetlen bűne hogy már lassan ötven lesz?
  • Haza kell mennie és elmondani otthon a családjának. Hogyan fogadnák a hírt? Dühöngenének, hogy nem mehetnek a tengerpartra nyaralni? Vigasztalnák? Szidnák a céget?
  • Hogyan keresne munkát? Milyen érzés szembesülni, hogy ma Magyarországon 45 felett alig lehet vezetői állást kapni? Hogyan viselné a felvételi interjúkat?
  • Hogyan osztaná be a pénzét? Mire költene, pontosabban mire nem költene? Milyen érzés egy hirtelen töredékére esett pénzt beosztani?
  • Milyen érzés lesz szembenézni a sárga csekkek hadával, ami érkezik? Eddig elbirkózott vele, de milyen érzés most, munkanélküliként szembenézni velük?
  • Mekkora tartalékai vannak? Meddig képes megélni belőle a család? Milyen érzés visszaszámolni a napokat addig, amíg minden tartalék el nem fogy?

De nem biztos, hogy ez a forgatókönyv. Lehet, hogy Ön gazdag. Nem gazdagnak látszik, hanem tényleg gazdag. Egyszerűen van annyi működő tőkéje, ami bőségesen kitermeli a családi költségvetést. Milyen érzés:

  • Milyen érzés biztonságban lenni? Tudni, ha nem akarok akár nem is kell dolgoznom? Teljes nyugalommal végezheti a munkahelyén a dolgát, mert biztonságban van.
  • Milyen érzés megszabadulni a főnöktől? Nem kell elviselnie egy elviselhetetlen főnököt. Bármikor szabadon a nyakába boríthatja az íróasztalt: Ön független ember.
  • Milyen érzés körbenézni a kollégáin? Szegények, bármit mond a hajcsár főnök, szó nélkül megteszik. Nem csoda. Egyik sem kockáztatja, hogy kirúgják. Otthon hónapról-hónapra várja őket a sok sárga csekkek áradata. Tartalékaik meg nincsenek. Rabszolgák.
  • Milyen érzés szabadnak lenni? Oda megyek, azt csinálom, amihez kedvem van. Nem kell mérlegelnem, hogy tízezer forinttal nagyobb-e a fizetés.
  • Milyen érzés sokkal többet keresni? Mert ha ráér, válogathat, és olyan állást találhat, ami igazán tetszik Önnek: kihívás, jó munkahely és magas fizetés. Megvan a szabadsága, és a lehetősége, hogy akár fél évig is keresse az igazit.
  • A gazdagság remek dolog. Kivétel nélkül minden ember vágyik arra, hogy szabad legyen. Nagy valószínűséggel, Ön most még nem gazdag – de most van az időpont, hogy eldöntheti akar-e gazdag lenni.

Ön most két dolgot tehet, ha idáig jutott.

  1. Eldönti, hogy önként és dalolva örökre rabszolga lesz. Ilyenkor nem kell csinálnia semmit – már most is ebben van.
  2. Eldönteti, hogy szabad és gazdag ember lesz. Ez, ha elég idő áll rendelkezésre, szinte mindenki esetében megoldható. Rá kell szánnia egy órát az életéből és leülni egy szakemberrel, hogy az Ön konkrét esetében ez hogyan oldható meg (Hozzánk kapcsolat oldalunkon jelentkezhet egy ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásra.) Nem kerül semmibe – és akkor tisztán láthat és dönthet.

Most nagyon elrontom a napját. Nézzen a naptárra, hányadika van. Megteheti, hogy nem dönt. De akkor majd később, ha bármi is ezekből megtörténik, jusson eszébe, hogy én ma szóltam.

Akkor van bármi akadálya annak, hogy egy órára leüljünk beszélgetni?



2 hozzászólás

  1. Zsolt

    Kedves András!

    A 150 szeres szorző csak évi 8 % kamat esetén igaz. Ezért a helyzet rosszabb.
    Ma a teljes portfolióra 8 % nettó hozamot elérni nagyon nehéz. Ahogy csökken a jegybanki alapkamat, úgy válik még nehezebbé.
    Aki nem válik befektetővé és nem tanul, az nem tudja megcsinálni.
    4% esetén, ami megvalósítható már sokkal nagyobbak a számok.
    Mondjuk egy magyar közép bér havi 150 000 Ft.
    Ehhez 45 millió Ft kell, amit lekötünk évi 5%-on- kamatadó.
    Akárhogy is számolom előbb megöregszem, mint gazdag leszek.
    Valahogy gyorsítani kellene.
    Tudom most jön az értékpapír alapú befektetés… Ezzel azonban több gondom van.
    Magas a költség, magas az alapkezelési díj, ráadásul nem is kommunikálják a befektető felé.
    A tözsdei mozgás követésére, gyors adás-vételre a befalapok nem alkalmasak.
    Marad a vállalkozás és a tőzsde.
    Abban azonban igaza van, hogy minden hónapban a 10%-ot ki kkell venni, és be kell fektetni.
    SSajnos az emberek alulbecsülik hosszútávon a lehetőségeiket.Amikor elmondom, hogy már az is klasz dolog, ha havi 5 000 Ft kamatjövedelmük van, nem értékelik. Mindjárt milliókban akarnak gondolkodni.

    Üdvözlettel:

    Zsolt

  2. Csordás Norbert

    na igen

    hasonló okfejtések a pénzügyi tervezés műhelygyakorlaton is voltak

    köszönöm Andrásnak a lehetőséget,hogy részt vehettem rajta…

    nehéz dolog amúgy a gazdagság…egyrészt függetleníti és megnyugtatja az embert
    másrészt szorongással tölti el,mivel mások iriígykedve néznek rá és pusmognak az ember háta mögött…még az addig legjobbnak hitt barátok is…

    ugye ismerős az okfejtés?:)))

Szóljon hozzá