Igazából mi kell egy gyereknek?

Amikor gyerekünk lesz, az minden másnál nagyobb felelősség kezdetét jelenti. Egy gyereket, ha megszületik, nem lehet meggondolni, nem küldhetjük vissza, még csak ki sem dobhatjuk! És szerintem ez a legjobb dolog az egészben. A gyerekvállalás életünk legnagyobb teljesítménye, és hatása messze meghaladja az életünk végét is. Persze, ha jól csináljuk.

Nem tudom mennyire tudják: én nem vagyok gyereknevelési szakértő vagy pszichológus – én egy egyszerű pénzügyi tanácsadó vagyok. Éppen ezért nem tudok tanácsot adni a testvérféltékenység, vagy az éjszakai ágybavizelés ügyében. Viszont el tudom mondani, hogy milyen pénzügyi vonzata van, több száz évre előre, egy gyerek felnevelésének.

Kezdem egy jó hírrel: általában a gyerekek felnevelési költsége nem annyira hátborzongató, mint amennyire ezt hiszik. Az esetek többségében, a középiskola végéig, egy középosztálybeli család költségvetésébe simán beleférnek a gyerekek kiadásai. Éppen ezért sokkos az ezt követő időszak.

A gyerek 18 éves kora után két nagy költséggel kell szembenéznünk: a felsőoktatás és a gyerek életkezdési költségeivel. Ez utóbbi például annak ára, hogy a gyerek megvehesse első független lakását.

Nézzük először a felsőoktatás költségeit! A Haszon Magazin három éve széleskörű felmérést végzett és ez alapján megállapította, hogy egy átlagos államilag finanszírozott képzésben résztvevő egyetemista havonta 69 ezer forintba kerül a szüleinek. Ez évente közel egymillió forint. Hadd tegyem hozzá, hogy ez az érték nagyon nagy szórást mutat, mert láttam olyan gyereket, aki teljesen önfenntartó módon járt egyetemre és olyat is, aki ennek az összegnek a tízszeresébe került – igaz őt egy neves amerikai egyetemre járatták a szülei. De az átlag az már csak ilyen átlagos. Nekem momentán a hat gyerekemből kettő egyetemista és az átlag stimmel. Igaz, hogy (mivel családi kontrolling rendszert vezetek) pontosa látom azt is, hogy az egyik egyetemistám pont háromszor annyiba kerül, mint a másik.

A helyzet azonban ennél rosszabb. Ma Magyarországon 380 ezren tanulnak a felsőoktatásban, és költségtérítést a diákok közel negyede fizet. A tandíj intézményenként félévente jellemzően 90 és 600 ezer forint között változik. (Persze egy fogorvosnál vagy sebésznél ez többmillió forint is lehet félévenként…) Ez az arány és az összegek messze elmaradnak a fejlett országok értékeihez képest: ott sokkal nagyobb arányban tanulnak fizetős szakokon és sokkal-sokkal többe kerül egy szemeszter. Egy dologban biztos vagyok, ebben a vonatkozásban hamarosan utol fogjuk érni a fejlett nyugatot. Mindezért átlagban egy gondos szülőnek alsó hangon a következő tételeket kell beterveznie gyermeke felsőoktatási költségeire:

  • Ha a gyermek 14 és 18 év közt van, akkor 1 millió Ft/év.
  • Ha a gyerek 10 és 14 év közt van, akkor 1,5 millió Ft/év.
  • Ha pedig gyerekünk 10 év alatt van, akkor számolhatunk 2 millió Ft/év-vel.

Mindezek alapján a gyerekünk egyetemi tanulmányaira – kortól függően – 5-10 milliót kell majd áldoznunk. Gondolom, ennél a pontnál sokan hördülnek fel: menjen inkább dolgozni a büdös kölyök! Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Ma már banki pénztárosnak sem vesznek fel diploma nélkül senkit. Ha nem adunk a gyerek kezébe piacképes tudást, akkor élete végéig (de legalábbis a MI életünk végéig) anyagilag a nyakunkon fog lógni. Mondjuk ez is lehet egy kis jóérzés, ha biztosan tudhatjuk, hogy az öregek otthonában is legalább havonta egyszer meg fog minket látogatni – nyugdíjfizetés napján egy kis pénzt kunyerálni.

A másik nagy tétel felnövő gyerekeink esetében az önálló életkezdés támogatása. A Pénzügyi Tervezési Műhelygyakorlaton rendszeresen megkérdezem a közönségtől, ki hogyan szerezte az első lakását. Az arányok eddig a következők: vékony harmada készen kapta (vagy örökölte) felmenőitől, a döntő többségnek, ha nem is vették meg az egészet, de komoly összegekkel hozzájárultak a vásárláshoz a szülők, és csak kevesebb mint 20% az, aki teljesen szülői támogatás nélkül vette meg élete első lakását. Mindenki eldöntheti, mit szeretne, de foglalkozni kell a kérdéssel. Mert még elképzelni se nagyon tudok szörnyűbbet, mint ha a gyerekem az Üvegtigris Csokijához hasonlóan még harminc felett is a nyakunkon lógna! Szerintem egy lakásnak – ha nem is vesszük meg, de az induló részét (kb. 5 millió forintot) mindenképpen be kell terveznünk, legkésőbb a diplomaosztóra.

Tőkefelépítés gyerek tanulmányaihoz és életkezdéséhez.

Paksy Kati ábrája

Rendben, most már tisztán látunk, de hogyan csináljuk? Egy nagyon fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet: az időre. Ugyanis ha teljesen váratlanul, és minden előjel nélkül hirtelen 18 éves lesz a gyermekünk, és ekkor kezdünk gondolkodni, hogy hogyan finanszírozzuk a fentieket – akkor már megette a fene az egészet. A gyerekek felnövekedése a legpontosabban tervezhető dolgok egyike. Az első pozitív terhességi teszttől kiszámítható mikor kezdi majd gyerekünk felsőoktatási tanulmányait. És mivel az ember minden állatfaj közül a leglassabban éri el felnőttkorát, van időnk ezt a bizonyos 15 milliót felépíteni. Így ha a gyerek születésétől indítunk egy jó minőségű konstrukciót, akkor 18 év alatt évi 300 ezer forintból, azaz havi 25 ezer forintból megoldható. De ezzel nagyon sietnünk kell, mert ha a gyerek ötödik szülinapján indítjuk el, akkor pont a duplájára, havi 50 ezer forintra van szükség. Ilyen ravasz dolog ez a kamatos kamat! (Persze még azt sem felejteném el, hogy a piacon árult ilyen befektetések közt hatalmas különbségek vannak: teljesen normális (?!?), hogy a rosszabb konstrukciók csak a harmadát hozzák, mint a legjobbak. Ezért nagyon legyenek résen!)

A gyerekeknek felépített tőke jelentősége nem csak egyszerűen az, hogy a tud majd miből egy jó minőségű egyetemen piacképes tudást szerezni, vagy hogy reménye lehet egyetem után egy saját lakásra. A dolog sokkal fontosabb dologról szól: a szülők felelős szeretetéről. Kiírom még egyszer nagy betűkkel, annyira fontos: FELELőS SZERETET. A gyereknek abban kell felnőnie, hogy a szülei szeretik, felelősséget éreznek irántuk és minden erejükkel azon vannak, hogy megadják majd a lehetőséget a teljes önálló életre. Ezért nem csak el kell indítani egy ilyen konstrukciót, de el kell mondani a gyereknek. Tudnia kell, már kisgyerekkora óta, hogy a szülei ezt a tőkét neki építik, hogy tanulhasson majd. Be kell kereteztetni a kötvényt és ki kell akasztani a gyerek szobájában az ágy fölé.

Tudomásul kell venni, a pénzel való felelős – vagy felelőtlen - bánást a gyerekek otthon a konyhaasztal mellett tanulják meg. Ha azt látják kisgyerekkoruktól kezdve, hogy a szüleik megtervezték a pénzügyeiket, felelősen döntöttek – akkor ők is majd így fogják csinálni és az ő gyerekeik is hetedíziglen. Ezért olyan fontos ez. Sokan azt hiszik, hogy a gyereknek az a fontos, hogy mindenből a legjobbat kapja, szuper gyerekbútor, márkás ruhák, mérhetetlen mennyiségű játékot, és hosszan sorolhatnám. Pedig a hosszú távú biztonság minden másnál sokkal fontosabb egy gyereknek. A gyerek nem hülye: pontosan látja, mi zajlik a családban – és ebbe a pénzügyek is beletartoznak. Ezért tartom én annyira fontosnak a gyerekeink életkezdéséhez nem csak, hogy felépítsük nekik a pénzt, de hogy beszéljünk is róla.

Mert van egy nagy titka, hogy hogyan lehetünk gazdagok öregkorunkra: meg kell tanítani a pénzzel bánni a gyerekeinket!



8 hozzászólás

  1. Vakmacska

    Szinte mindenben egyetértek, kivéve:

    - még a gyerek kedvéért sem veszek unit-linked biztosítást, még egy ilyen szenzációsan író, logikus tanácsadó és blogger se tud rábeszélni.
    - Nem tolok a gyerekeknek a feneke alá feltétlenül full lakást, nekem se toltak, mégis van (egyikük örökölheti a nagymamáét persze, én pedig legkésőbb a felsőoktatási tanulmányaik kezdetekor a nagy házunktól szabadulnék, némi plusszal segítve így akár tanulást, akár életkezdést)
    -ahhoz a nemzedékhez tartozom, akik nyugdíj szempontjából a kedvezőtlen események mindegyikébe beleestek (40 évesen), tehát bizony erre is gondolni kell, inkább minthogy két lakást is finanszírozzak a kölyköknek (a taníttatás az igen, a segítség az igen, az élethosszig mamahotel az nem)
    -márpedig mindez együtt (fizetős egyetem, kistafírozás, saját nyugdíj) még az én viszonylag kedvező alkalmazotti fizetésemből SEM megy, tehát muszáj rangsort csinálni.

    Az viszont számomra is világos, hogy a szuper gyerekbútornál ez fontosabb, a születése óta van számára dedikált, félretett pénz.

  2. Nic

    Sajnálhatod, hogy nem tud rábeszélni, a pénzt teljesen mindegy, hogy mire gyűjtöd, csak gyűjtsd! Ott és akkor majd úgyis el fogod dönteni, hogy mi a fontosabb, hogy ne halj éhen nyugdíjasként, vagy a gyereked ne haljon éhen egyetemistaként…
    A pénz, amit összegyűjtöttél és jó helyre tettél, az biztos. A ház eladás kevésbé, nem olyan mobil… ráadásul arra várni, hogy majd valaki meghal a családból és abból lesz majd pénz… hát ez elég MORBID!!!

  3. Kombany

    Egyetértek a cikkel.
    Egyetlen baj van. Egy hónapban összesen nem költünk 25.000 Ft -ot étkezésre + ruházkodásra + szórakozásra összesen. Egyszerűen nincs miből félre tenni. Saját lakást sem tudunk venni, nemhogy a gyerek majdani egyetemére takarékoskodni..

  4. Tamás

    Egyetértek Niccel. Ha valaki a ház eladásából akarja majd megoldani a gyermeke jövőjét, az lehet hogy kockázatos.

    Főleg családi háznál. Lehet hogy több évig nem sikerül eladni az ingatlant, akkor mihez kezdünk?

    Szerintem a cashflow a lényeg.

  5. Lacus Pleso

    Kedves András!

    A gyerekeknek szeretet kell, és kész. Nem tudom elképzelni, hogy ha valaki ezt megadja azon bánkódna, hogy nem gyűjtök a lányom esküvőjére.
    Mert tudod, a legjobb befektetés a gyerek. Aki viszont szeret, aki segít, aki ápol, aki ott van veled, ha beteg vagy.
    Nekem is vannak befektetéseim. Azért azt nem szeretném, ha mondjuk a Generali üzletkötője odaülne a betegágyamra. Én sem szeretném, és biztos vagyok benne ő sem vállalaná.
    Hát ez egy új szempont.

    Apropó, gratulálok a TV2 karácsonyi bevásárlásához. Ez profi PR.
    Jó helyzetben vagy, hogy a céged engedi ezt a magánakciót, mert nálunk még egy internetes levélért is balhé lehet.

    Sok sikert!

    Lacus

  6. Szabó Zsolt

    Egy fotos dolgot azért ne feledjünk el, aki valamiért keményen megküzd az jobban is értékeli, tartást ad az élethez.
    Az élet nem leányálom, de normálisan is lehet alakítani.

  7. Zseléscukorka teszt mindenkinek - dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó

    [...] állam sok mindent megoldott, de most már a saját befektetett pénzünkből kell megoldanunk gyerekeink jövőjét vagy az öregkorunk anyagi biztonságát. Itt már szó szerint a saját és gyerekeink [...]

  8. Mona

    Kedves Lacus, a szeretet kell és kész sajnos nem elég, ezt a bőrömön tapasztalom, hónapok óta… amikor az ember azzal küzd, hogy minden estére legalább valami vacsorának valót varázsoljon az asztalra, az bizony rányomja a bélyegét az ember lelkére, testére, hangulatára és a gyerekek felé közvetített érzelmeire is, így a szeretetet már nem feltétlen tudjuk úgy átadni ahogy kellene és megérdemelnék…. se a szavak, se a tettek nincsenek annyi boldogsággal átitatva, mint amikor az ember anyagi biztonságban tudja magát és családját, amikor nincs rettegés, hogy csak nehogy megbetegedjen valamelyik gyerek, mert nem biztos, hogy lesz pénz az orvosra, nemhogy még a gyógyszerre!Amikor a legkisebb lányom odabújt karácsony előtt és azt mondta, hogy: nem baj Anya, ha most nem veszel ajándékot, tudom, hogy nincs pénzed…Na ez nagyon motiváló tud lenni, ahhoz, hogy jövőre, ha törik, ha szakad, összekapjam magam és már év elejétől fogva tudatosan törekedjek a pénzügyi döntéseimnél/ki-és bevételeimnél a józan viselkedésre! Lehet, hogy nem tudok azonnal befektetni a számukra lakásra, vagy erre-arra, de az első lépést már a fennt említett dolgokkal is meg lehet lépni.

Szóljon hozzá