Ponzi tulipánjai
dr. Tóth András
Az első történet 1637-38-ban játszódott le Hollandiában, ahol az emberek szó szerint megőrültek a tulipánokért. Ebben az időszakban a békés hollandok hirtelen ritka tulipánhagymákat akartak venni, és az árak pár hónap alatt a háromszázszorosukra emelkedtek. Egy-egy különleges tulipánért egy szakmunkás 10 évi bérét vagy akár házat, malmot adtak. Majd az egész mánia napok alatt összeomlott, és a drága tulipánok visszatértek az eredeti árukra. Ez volt a történelem első jól dokumentált befektetési buborékja, amit aztán számtalan követett. Az akkor spekuláló hollandok jó része csődbe ment, de Hollandiában azóta is nemzeti virág a tulipán és azóta kötelező minden turistának legalább egy csomag tulipánhagymát vennie.
A másik történet egy amerikai olaszról, Charles Ponziról szól. 1918-ban az USA-ban felfedezte, hogy Olaszország és az USA közt 4 szeres eltérés van a nemzetközi postautalványok árában. Erre aztán mai pénzben átszámolva 20 milliárd forintos üzletet alapított. Az emberek tódultak hozzá, mert fél év alatt megduplázta a pénzüket. Természetesen, mint minden ilyen üzlet, ez is azon alapult, hogy a kivevők pénzét az új befizetők pénzéből fizette ki. És amíg egyre többen jöttek, addig egyre jobban ment az üzlet. Majd egyszer csak egy újságcikk nyomán fordult a trend és az egész légvár összeomlott. Hat bank ment csődbe és Ponzi öt év börtönt kapott. Bár nyomorban halt meg, elnyerte a halhatatlanságot: ő lett minden piramis és pilótajáték atyja. Az angolban minden ilyet Ponzi séma néven emlegetnek azóta is. A világrekordot egyébként piramisjátékban Albánia tartja, ahol 1997-ig a nemzeti GDP 70%-át fektették be a csalóknál, és az összeomlást forradalom követte, ahol 2000 szervezőt öltek meg. Végül az ENSZ békefenntartóknak kellett rendet csinálniuk.
Miért írom le mindezt? Hogy nevesünk az ostoba balekokon? Nem – manapság Magyarországon tömegesen szaladgálnak a Ponzik és mindenütt csak tulipánokat adnak-vesznek. Nézzük néhányat.
Az egyik a klasszikus pilótajátékok. Az ember azt hinné, hogy mindenki tudja, hogy ez csalás (megjegyzem konkrét törvény van ellene, a BTK 299 paragrafusa szerint 3 évi börtönnel büntethető). Ennek ellenére boldog-boldogtalan szervezi. Mindössze pár százezer- millió befizetése és még egy csomó ember rábeszélése szükséges. A legmulatságosabb az volt, hogy az egyik vesztes a múltkor elmondta nekem, azért vette ki a pénzét a bankból és adta be inkább a hálózatba, mert nem bízott a bankban…
Klasszikus Ponzi séma nagyon szép álruhában a Forex robotokba fektetett pénz. A Forex a különböző valuták adásvételével foglalkozó hely, ahol ma már főként számítógépprogramok adják-veszik a valutákat. A cél, hogy az árfolyammozgásokkal sok pénzt keressünk. A hiszékeny befektetőknek azt ajánlják, hogy az ilyen szuper robotnál forgattassák a pénzüket, ami legalább évente duplázza a pénzüket. Ha jól megvakarjuk a dolgot, ezek a robotok igazából a jövőt akarják meglátni. Hm. Ezzel az erővel a jövő heti lottó ötöst is megjósolhatnánk. Természetesen még senki sem látott olyan programot, ami folyamatosan és biztonságosan pénzt termel. Még a bankok szakemberei is rendszeresen lenullázzák az ilyen ügyletekben a pénzt. Persze igazából a Forex robot csak mese – a kasszánál Ponzi ül. (Megkérdeztem az egyik ismerősömet aki valóban ilyen ügyletekkel foglalkozik egy nagybanknál. Ő csak ennyit kérdezett: ha tényleg lenne ilyen gépünk, akkor nem mi használnánk a saját pénzünk fialtatására? Egyébként meg ilyen csodamasinák nincsenek.)
Aztán ott vannak a Carbon Creditek. Nehéz eldönteni, hogy tulipánról vagy Ponziról van szó, én az utóbbi mellé raknám a voksom. (Bár megjegyzem annak idején Ponzi 500 dollárra perelte az egyik szakértőt, aki kimutatta a csalását – és meg is nyerte.) A történet itt csodás (megjegyzem, a Ponziknak MINDIG remek történeteik vannak…) A Föld felmelegedése elleni küzdelemben vezették be az országok közt a széndioxid kibocsátási kvótákat. A rendszer szerint magánemberként is ilyenekbe fektethetünk és hogy-hogy nem az árfolyamok folyamatosan és rohamosan emelkednek. Igazából nem a kvótákba csak ennek az ígérvényébe – de akkor is milyen remek dolog ez, munka nélkül mennyit lehet keresni. Természetesen a végén mindenki elveszti a pénzét – még szerencse, hogy Magyarország nem Albánia és nem szokták tömegesen felakasztani a szervezőket. Megjegyzem a PSZAF ismét nem áll a helyzet magaslatán, hasonlóan, mint korábban Tribuszerné, a Baumag vagy az Il Ferro kapcsán…
Aztán persze virágzanak klasszikus tulipánok is. Az elmúlt évtized bővelkedett a lufi jellegű befektetésekben. Először a technológiai, majd a dotkom lufi, ezt követte az ingatlan és most éppen az arany tűnik nagyon lufi jellegű befektetésnek. Lufik mindig is lesznek, mert az emberek velük született ösztönös mohóságán, mint a meleg trágyán tenyésznek. Amikor egy befektetés árfolyama elindul felfelé, az emberek elkezdenek tódulni és egyre feljebb, és feljebb verik az árfolyamot. Aztán elérkezik a pont, ahol már nincs tovább – és akkor az árfolyamok lezuhannak. Az okosak addigra már kiszálltak, a még okosabbak meg bele sem szálltak.
Nagyon érdekes, hogy több befektetés-pszichológus történelmileg végignézte, hogy időszakonként milyen az egyes befektetés fajtáknál a közvélekedés a biztonságról és aztán milyen lesz a valódi biztonságuk. Az eredmények azt mutatják, hogy a később teljesen biztonságosnak bizonyuló befektetéseket általában bizonytalannak tartják az adott korban, míg a később teljesen bizonytalannak bizonyult dolgokat teljesen biztonságosnak. A mai korra vetítve: például ma közvélekedés szerint a részvény befektetések nagyon bizonytalanok. Ugyanakkor lényegében a megszokott áruk feléért szerezhetők be. Mások szerint, viszont az arany, ami megháromszorozódott az elmúlt öt évben, teljesen biztonságos. Nyilván a fák nem nőnek az égig, egyszer minden kiegyenlítődik – és megint mindenki rájön utólag, mi is lett volna a legjobb.
Manapság nem könnyű biztonságban megtartani a pénzt. Ezért nagyon fontos, hogy ne bízzuk Ponzikra és ne fektessük tulipánokba. Mindenképpen csak olyan befektetések javasoltak a mik a PSZAF szigorú kontrollja alatt vannak! Ha mégis lépre mentek – akkor ebben a pillanatban szálljanak ki! Már ha még lehet…


“Nekem bejött a Sciennet! Abból fizettem az IL-Ferro-s Szuzukimra a MÁV-os kötelezőt!”
Jó a cikk, azt leszámítva, hogy az ingatlan lufi lenne. Ez őrületes marhaság. A válság, chf hitel, végtörlesztés, etc. miatt tartanak ott az ingatlan árak ahol.
Ha hosszú távon (nem 4-5 év!) nézzük akkor egy jó helyen lévő ingatlan áremelkedése mindig hozza az inflációt, de inkább fölötte van. A beszedhető bérleti díjról pedig még szó sem esett.
A sok hülye Ny-Európai milliomos is viccből tartja a pénzét lakásokban és adja ki 400-1000 Euróért havonta…
Már bocsánat, de pont ön javasolta egy korábbi cikkében a forex robotokat, sőt az aranyat is befektetésre.
@Bromden
Ne felejtsük el, hogy nincs olyan, hogy valami jó vagy rossz vétel. Van olyan időpillanat, amikor venni kell valamit, máskor meg eladni. Tehát aranyat valóban érdemes volt venni a közelmúltban, szép növekedést produkált. Ugyanígy a forex is jó lehetett — igazából a piramis nagyon jó befektetés, de csak nagyon az elején.
@Gery
Lehet, hogy pont most van az a pillanat, amikor az ingatlanbizniszbe beszállni kell, amikor mindenki kiszáll belőle és átmegy albérletbe. Ha ez most egy túlkompenzáció, akkor itt is várható növekedés. Ha a demográfiai adatok + bevándorlás ingatlankereslete nagyobb csökkenést indokolnak, mint a haldokló intalanfejlesztés + ingatlan elhasználódás együtt “ki tud elégíteni”, akkor további csökkenés várható az árakban.
Ez az, amit senki nem tud, de a fizikai falak valamennyi biztonságot/értéket valóban adnak, bár ez az érték nagymértékben függ a környezet állapotától. Ha “csikágó” lesz egy városrészből, akkor ott hamar értéktelenné válnak azok a falak.
Mennyi lehet legfeljebb egy ponzi élettartama?
Ismerek ugyanis egy befektetést, ami hozamait tekintve ponzinak tűnik, viszont 4. éve működik. Én sajnos (vagy szerencsére? ) nem vagyok benne, mert nagyon magas a minimálisan befizethető összeg.
A mai gazdasági helyzetben ( még nem is indultunk meg felfelé!! ) nincs az az Isten, hogy UL-t kössek.
((
A minap épp azon gondolkodtam, hogy megérné e bebukni a hitelt. Mert most annyit kell hozzátenni, hogy SOKKAL kevesebbet tudna a bank a fizumból letiltani!!
Pl 100.000 a hitel, de a bank csak 50.000-t tilthat.
Életem végéig fizethetem, az igaz, de minden hónapban marad 50.000 a kezemben!
Ez a rabló banda Zsidesz éhesebb farkasnak bizonyult, mint a szocik.
Az a kevés pénz, ami 8000 forintot kamatozik havonta, az pont arra elég, hogy az árfolyam emelkedést kipótolja….
A NYESZ és az önkéntes mnyp-ba már be sem tudtam tavaly fizetni, mert duplájára emelkedett a törlesztő…
Szóval ha a közszolgáknak nem adnak segítséget, hiába is hívogat a UL üzletkötéssel bárki is
Arra azért kíváncsi volnék, hogy a tényleges adatokkal számolva a pénzügyi szakember mit mondana…. hiszen ha havonta azt a 30-50.000 forintot félre tudom tenni ,akkor abból már UL-t is lehetne kötni….
Kedves Tóth Úr!
Sajnos nem tudtam máshogy elérni ezért így teszek önnek egy javaslatot a könyvesboltja kiegészítéséhez.
T Harv Eker ” A milliomos elme titkai”
Mindenkinek ajánlom4
Szívesen olvasnék még néhány szót a Carbon Creditekről! Alaposan körülnéztem, mielőtt jelentősebb összeget erre a célra fordítottam. Az általam választott cég minden tekintetben megbízhatónak és leinformálhatónak bizonyult és – nem mellékesen – a banki kamat többszörösét hozta számomra, 5 hónap alatt.
Nem egészen értem, mi lehet mindezzel a probléma. Kérem, segítsen megérteni. Azt is tudjuk, hogy más cégekről is megjelennek időnként negatív állítások az interneten, de ha az ember körültekintő, nem lehet nagy gond.
“A minap épp azon gondolkodtam, hogy megérné e bebukni a hitelt. Mert most annyit kell hozzátenni, hogy SOKKAL kevesebbet tudna a bank a fizumból letiltani!!” Tisztelt Uram! Milyen hitele van magának?! Nincs zálogjog az ingatlanán? Ugyanis ha van, akkor az ingatlanát is elárverezi a bank… Vagy fedezet nélküli személyi kölcsönt vett fel? Akkor váltsa ki egy ingatlanfedezetes kölcsönnel és mindjárt alacsonyabb lesz a kamat! (De ha nincs is zálog az ingatlanán, akkor is elárvereztetheti a bank, ha már előtte az összes bankszámlapénzt+ingóságát elárverezték!) Mi köze az egészhez a kormánynak?! Egyébként ha magának annyi pénze van, hogy havonta 8000-Ft-t kamatozik a bankban, akkor igazán nincs oka panaszkodni…
Ha nagyon megvakarjuk, akkor a tőzsde és a FOREX is lufi.
A lufi = spekuláció!
Nem véletlen, hogy egyes országokban tiltják az árfolyam esésre való fogadásokat.
A tőzsde és a FOREX is befolyásolható, csak kellő tőke kell hozzá. Ha a nagybefektetők elkezdenek felvásárolni, akkor az árak felfelé kezdenek mozogni és a kisemberek is elkezdenek vásárolni, mert azt látják, hogy érdemes most venni. Amikor a nagybefektetők elkezdik realizálni a nyereséget, akkor zuhanni kezd az árfolyam, és a kisbefektetőknek tele lesz a nadrágjuk és ész nélkül követik a trendet, azaz igyekeznek ők is megszabadulni a befektetéseiktől, akár veszteség árán is. Eközben a nagybefektetők már rég az árfolyam esésre játszanak és így még egy bőrt lehúznak a rókáról. Ezután a folyamat kezdődik előröl.
Érdekes, hogy míg a köznapi életben az emberek akkor vásárolnak jobban, ha 20%-70%-os akció van valahol, addig a tőzsdén és FOREX-en akkor mikor az árak felfelé mennek.
A FOREX robot (amit én ismerek )miért lenne Ponzi-séma?
Persze kellő hozzáértés nélkül könnyű annak nevezni.
A pilótajáték vagy piramisjáték elég idétlen megfogalmazás, hiszen se nem piramis, se nem pilóta, se nem játék. A Ponzi séma a szakszerű kifejezés.
Természetesen vannak olyan hálózatok, ahol érdemes pénzt befektetni, és többet is lehet keresni velük, mint egy unit-linked biztosítással.
A baj az, hogy az emberek nem igazán tudják megkülönböztetni egymástól a legális hálózatokat a Ponzi féléktől.
T. DurLaDur!
“Nem véletlen, hogy egyes országokban tiltják az árfolyam esésre való fogadásokat.”
Ha már lufi, miért éppen a shortolást tiltják, ami éppenhogy fékezné féktelen növekedést?
“nagybefektetők elkezdenek felvásárolni”
Ahogy mondják, Chuck Norrisnak nem kell óra. Ő mondja meg mennyi az idő. Akinek annyi pénze van, hogy befolyásolja a tőzsdét, nem kell megnéznie, hogy trend van-e, mert ő mondja meg, hogy trend van-e
Viszont, ha ez teljesen igaz lenne, akkor szinte minden nagybefeketető nyereséges lenne, és szinte minden kisbefektető pedig veszteséges. De ott vannak pl. a hedge fundok, több tízmilliárd dollárt kezelnek. És miket olvasni? Tavaly döntő többségük rossz évet zárt. Mégsem a pénzen múlik?
A shortolást a támadások kivédésére és a kisbefektetők védelmében tiltják. Ebből következik, hogy nem érdemes mesterségesen fújni a lufit hiszen annak kipukkadásából nem lehet nyereséget realizálni, és így viszonylag reális marad az árfolyam növekedés. Természetesen itt is bekövetkezhet árfolyam esés, de ennek mértéke lényegesen alacsonyabb, hiszen nem alapvetően spekuláció eredménye. A növekedési ütem is alacsonyabb a fentiekből fakadóan.
A hedge fundok sokkal kockázatosabb befektetési stratégiát követnek, mint más alapok és egyéb stratégiák, pontosan azért, mert alkalmazzák az árfolyam esésre spekuláló short pozíciókat, és egyéb megoldásokat. Ennek az az eredménye, hogy nagyobb nyereséget ill. veszteséget is elkönyvelhetnek.
A piac befolyásolása a pénzen múlik alapvetően. Ettől függetlenül a hedge fundok is követnek el hibákat, mint bár ki más.
“Viszont, ha ez teljesen igaz lenne, akkor szinte minden nagybefeketető nyereséges lenne, és szinte minden kisbefektető pedig veszteséges.” Nem állítottam, hogy minden nagybefektető nyereséges és azt sem, hogy minden kicsi veszteséges, azonban a nagybefektetők általában kevesebb veszteséget szenvednek ( nagyobb a mozgásterük ) mint a kicsik.
Egy biztos, a nagyok után mennek a kicsik, és nem fordítva.
“A shortolást a támadások kivédésére és a kisbefektetők védelmében tiltják.”
A fedezetlen short tényleg nem szép dolog, hiszen akár többet is lehet shortolni, mint a részvényállomány, vagyis blöff. De a fedezett shorttal mi a baj? Ha valamiről úgy ítéljük meg, hogy csökkeni fog az ára, mert túl van értékelve, miért baj, hogy azon is nyerni szeretnénk? A kisbefektető védelmére pedig használjon stop-losst.
Azt is mondják, hogy a shortos a legjobb vevő, hiszen az ügylete lezárásaként vásárolnia kell, szó szerint bármi áron (akkor viszont ő már a vételi oldalt erősíti).
“A növekedési ütem is alacsonyabb a fentiekből fakadóan.”
A növekedési ütem szerintem nem attól függ, hogy tiltott-e short vagy sem, hanem a letéti követelménytől. Nagy tőkeáttétellel nagy volatilitást lehet generálni.
“árfolyam esésre spekuláló short pozíciókat”
Olyan vajon miért nem hallani, hogy árfolyamnövekedésre spekuláló gaz spekulánsok?
Síró szemű vállalatigazgatók csak az eséskor szidják a spekulánsokat és shortosokat. Egyszer már ilyet is bejelentést is szeretnék olvasni: “Vállalatunk értékelése messze elszakadt a fundamentumoktól, árfolyamnövekedésre játszó spekulánsok játékszerévé vált. Nyomatékosan megkérek minden befektetőt, hogy ne dőljön be a magas részvényáraknak, tartsa magát távol a cégünktől, hiszen vállalatunk értéke messze nem ér ennyit.”
“Kisbefektetők ezreit tette többszörös milliomossá az árfolyamemelkedésre játszó gonosz spekuláns. A PSZÁF és a rendőrség kiemelt erőkkel nyomoz.”
A spekulánsokat csak akkor szidják, ha éppen a mi pozícióink ellen spekulálnak. Ha pedig éppen a mi oldalunkon állnak, csak annyit mondunk, hogy milyen jól működik a piac.
Kedves Block !
(és további érdeklődők)
A BOTANOO elve az, hogy az első szakaszban (pénzgyűjtés) összegyűjtenek sok pénzt, amiből majd a második szakaszban nyomott áron CO2 kvótákat vesznek, amit nagy nyereséggel adnak tovább. A bökkenő az, hogy az első szakaszban a jutalékok miatt a befizetett tőkének több mint a fele elvész, plusz még amit a szervezők tesznek zsebre, tehát a második szakaszban a pénzt legalább megháromszorozni kellene, hogy egyáltalán az eredeti pénzüknél legyenek a belépők. Sok buta embert sikerült beszervezniük (“Nagykövetnek”, és “Karbon Trader”-nek), akik azt hiszik, hogy munka, és tudás nélkül tudják a pénzüket megtöbbszörözni. (Az ilyen ígéreteknél eleve meg kellene hogy szólaljon a fejekben a vészcsengő!!)
Mindenesetre a második szakaszra (azaz a pénzgyűjtést követően a karbon kredit kvóta kereskedelemre) a mai napig nem került sor, azaz nem adtak el külsősnek karbon kreditet; nehéz is lenne, mert a válság miatt a kötelező kvóták nagy része is kihasználatlan maradt.
A Botanoonak az volt az utolsó nagy dobása, hogy megjelentettek a HVG fenntartható fejlődés különszámában egy két oldalas fizetett hirdetést, amire aztán a tagok beszervezésekor hivatkoztak. (“Lám, a HVG is elismer minket..”) A HVG szívja is a fogát emiatt veszettül..
Mellesleg megtörténtek a Botanoo ellen (illetve a konkrét beszervezők ellen) az első feljelentések, azaz kezd bedőlni a piramis..
T. UL-mann
Sokat gondolkodtam, hogy reagáljak e az írásodra vagy sem.
Azért döntöttem, hogy írok, mert már tele a hököm, hogy folyton mást magyaráznak bele az általam leírtakba, mint amiről szól. ( Ezért nem is írtam ide jó ideje. )
“De a fedezett shorttal mi a baj? Ha valamiről úgy ítéljük meg, hogy csökkeni fog az ára, mert túl van értékelve, miért baj, hogy azon is nyerni szeretnénk? A kisbefektető védelmére pedig használjon stop-losst.”
Addig nincs is semmi baj ameddig normál mederben folynak a dolgok, a gond akkor kezdődik, amikor egy igen tőke erős “csoport” elkezdi a piacot befolyásolni a tőke erejével, mert ekkor borulnak az addigi játékszabályok. Gondolom nem vagy hedge fund, és épp ezért nem értem, hogy miért próbálod meg védeni a mundér becsületét. ( A hedge fundok közé bekerülni elég nehéz, ahhoz dollár milliárdosnak kell lenni.) Amennyiben elég pénz áll rendelkezésre, akkor simán fel lehet fújni a lufit, és utána a visszaesésből is lehet nagy nyereséget kaszálni, persze leginkább a kisbefektetők kárára. Az, hogy Te eközben nyersz/vesztesz, az nem befolyásolja a piacot. A baj ott van, hogy az ilyen spekulációkkal, akár országokat is tönkre lehet tenni. Erre persze lehet azt mondani, hogy dögöljenek meg ott ahol vannak, miért nem stopp-lossoltak. Igen ám, de az egyik rántja magával a másikat, és ami esetleg pár embernek növeli a vagyonát, az közben százezreket taszít a nyomorba.
A vicces megfogalmazásodat értem, azonban ez szélsőséges viszonyok közt már cseppet sem vicces. Érdekes, hogy mindenki a folytonos növekedéstől várja a megoldást, pedig rá jöhettek volna már, hogy véges gazdaságban nincs végtelen növekedés.
Egyébként a spekuláció akár a növekedésre, akár a csökkenésre játszik, nem termel semmit, pusztán pénzt, ami önmagában nem jelent növekedést.
A növekedési ütem nem az adott tőzsdei pozíciótól függ, ( Azaz nem a részvény értékén alapszik )hanem a tényleges vállalati eredménytől. A részvény növekedhet vagy csökkenhet, miközben a vállalat akár stagnálhat is.
Mondok hazai példát is. 3-4 éve, pont így február elején az otp részvények 1265 forintot értek, szemben az előző év hasonló időszakában jegyzet 6-8 ezres árfolyamához képest.
Az otp nem küldött el alkalmazottakat, a részesedését közben növelte is a nemzetközi piacon, sőt nyereséget is produkált. Akkor mi indokolta az árfolyam ilyen mértékű zuhanását? A magyarázat egyszerű: támadás érte. ( Nem a kisbefektetők részéről. )Soros Györgyöt meg is büntették pár dolcsira. Nyolc hónap múlva, ugyan ez az értékpapír elérte a 6000 forintot is. ( Bár azóta ismét csökkent. )
Tehát aki akkor vásárolt, az 4X-es hasznot is realizálhatott akár 8 hónapon belül.
Nehéz ezt a témát politika mentesen taglalni, mert a politika réges-régen szabad kezet adott a pénzvilágnak, gondolván, hogy azt majd kézben tudja tartani. Nem sikerült, és most már szembe kell nézni ennek az eredményével.
Gondoljunk itt az Euro Unio válságára akár. Ez nagyban hasonlít ( szerintem ) a Rotschildok tündöklésére, aki képesek voltak akár háborúba is taszítani országokat a minél nagyobb profit érdekében.
“Gondolom nem vagy hedge fund, és épp ezért nem értem, hogy miért próbálod meg védeni a mundér becsületét.”
Viszont vannak olyan magyar alapok, akiknek jogukban áll shortolni és meg is tették, hónapokon keresztül shortolták a forintot és nyertek is rajta (OTP Supra, EMDA, G10). Nem őmiattuk volt erős vagy gyenge a forint, de meg tudták a lovagolni a hullámot.
“Érdekes, hogy mindenki a folytonos növekedéstől várja a megoldást, pedig rá jöhettek volna már, hogy véges gazdaságban nincs végtelen növekedés.”
Éppen emiatt lehet, hogy már nincs értelme a hosszú távú befektetésnek (buy&hold), azaz marad a rövidtávú befektetés, azaz a spekuláció. (Sajnos.)
“Az otp nem küldött el alkalmazottakat, a részesedését közben növelte is a nemzetközi piacon, sőt nyereséget is produkált. Akkor mi indokolta az árfolyam ilyen mértékű zuhanását? A magyarázat egyszerű: támadás érte.”
2008-ban minden bankrészvény esett. Akár nyugaton volt, akár kelet, akár északon, akár délen. Az össze-vissza át-ki-be-újracsomagolt ABS-ek miatt az elemzők nem tudták, hogy kinél van a “forró krumpli” (a behajthatatlan adósság), jobbnak látták, hogy MINDEN bankrészvénytől gyorsan megszabadulnak. Erre persze lehet mondani, hogy Gonosz Gyuri, de ha a többi bank is esett, akkor kár egyedileg kipécézett támadásról beszélni. A válságban éppen a rossz, ha esik, akkor minden korreláltan esik.
Pl. Az Erste ára 60 euróról 7-re csökkent.
http://finance.yahoo.com/echarts?s=EBS.VI+Interactive#symbol=EBS.VI;range=5y
A Raiffaisené 120-ról 15-re.
http://finance.yahoo.com/echarts?s=RBI.VI+Interactive#symbol=RBI.VI;range=5y
Tehát két magyarázat lehetséges.
1. Az OTP mindenkinél szuperebb bank, amit aztán a Gonosz Gyuriék megspekuláltak.
2. Olyan elemzés született Soros alapjánál, hogy most (2008. ősze) válság van, ami leginkább a bankok árfolyamára hat ki. Mivel mindegyik bank valószínűleg korreráltan fog esni, ezért még a jobb fundamentumú bankok árfolyama is csökkenni fog. A csökkenésen pedig shortolással lehet nyerni. Vagyis nem ők okozták az árfolyamesést, csak kihasználták, hogy MÁSOK hogyan fognak cselekedni.
Ezt adták el aztán a politikusok spekulációként.
Érdemes lenne átnézni a bécsi lapokat, hogy az osztrák bankok esését ráfogták-e valakire.
Kedves Fazekas László!
Köszönöm a válaszát!
Tudna egy kicsit segíteni? Érdekelne, hogy hol, melyik ügyészségen történtek feljelentések és milyen vád alapján.
Sokat keresgéltem, de nem találtam sehol erre vonatkozó hírt.
Illetve arra sem, hogy bárki egyetlen forintot is bukott volna ezen.
Köszönöm a segítségét!
Bukott már el bárki pénzt ebben?
Tudom, még csak alig több, mint 1 éve működik, de úgy tudom, hogy NEM.
Lehet, hogy hosszú távon 5-10 év már nem fog menni, de addig bőven ki lehet használni.
A fél családom ebből él, így jó rálátásom van a dologra. Én vagyok az, aki minden ilyen rendszer ellen szól, de ebben sehol se találtam buktatót.
(Pedig kitartóan próbáltam keresni – miután bele is fektettem eleinte egy kevés, később minden pénzemet.)
Az elején léptem be az egésznek, akkor 3 hónapra ígértek ~20% növekedést, gondoltam, hogy hosszú távon milyen jó lesz. 3 hónap elteltével, amikor már kivehettem volna, 84%-ot nőtt a pénzem (kuponom) (~kb 70% növekedés a tényleges pénzemnek). Hülye lettem volna kivenni.
Most, ~9 hónap után 283% plusznál járok (úgy, hogy nem lépett be alám senki se a rendszerbe), és még ÉN SE vásároltam ebből krediteket, ami minimum (az egészre) +80%-ot ígér.
Néhány kommentben azt írják, hogy rögtön elbukod a pénzed felét. Valójában csak ~13%-át, ami megy a jutalékokra, bankkártyádra és a webirodára és csak a pénzed 87%-a fog “kamatozni”.
Van pár negatívum benne, például az adózás.
A nyereséged után, (és nem a befektetett pénzed után) 16% “Külföldről származó egyéb jövedelem” SZJA-t kell fizetned.
Szerintem bőven le lehet nyelni.
Én konkrétan azt szeretem benne, hogy nem muszáj vele foglalkozni, akkor is jól jársz.
(Persze tényleg ingyen jött pénz, ha csak megsúgod valakinek, hogy mivel foglalkozol. Érdekli az embereket, a dolog könnyen el tudja adni magát.)
Eddig 1 ember volt, aki elégedetlen volt, ő is csak azért, mert 3 hónapra kötötte le a pénzét, és 1 hónap után már kellett volna neki. (Végül megoldottuk, megvásároltuk tőle a kuponjait, a profilját.)
Miért nincs senkinek kreditje (kvótája)?
Mert eddig nem is volt a cégnél, mától lesz elérhető.
Én is szörnyen utálom a rámenős “ügynököket”, zavar is, hogy a családom néhány tagja ilyenné vált.
Ehhez születni kell, és eladni a lelkedet a cégnek. Nekem ez nem megy, ezért csak a saját pénzemből profitálok, nem is agitálok be senkit, csak baráti körben elmeséltem nagyjából, és ők jöttek érdeklődni érte…
És egy tökéletes mondat, amit egy jóbarátom mondott az egészre, hogy miért jó ez a Botanoos MLM, miért nem másik?
“Itt nem fogkrémet kell árulni”
Laikus szemmel ez a véleményem a dologról.
Lehet szidni, lehet szeretni, nem kötelező!
sempron07@gmail.com
Kedves Sempron07!
Hogy hol van benne a buktató; te is látod, hogy nem jön be pénz “kívülről”, csak az újonnan belépettek pénzét osztják szét. Hiszen te sem vettél karbon krediteket, amiknek az ára felmehetett volna, amiből elvileg a nyereség lenne. Mit gondolsz, miből lett 9 hónap alatt 283% plusz ? (A semmiből nem lesz pénz.) Az újonnan belépettek pénzéből. Mit gondolsz, mit fognak ezek szólni, ha rájönnek, hogy elveszett a pénzük ?
Mit gondolsz, ha borul a bili, akkor veled mi lesz ? Azt tudod, hogy a BTK mely paragrafusa vonatkozik a piramisjátékokra, és mennyi a büntetési tétele ?
A Wikipedián fenn van a piramisjáték definíciója. Nézd meg. Szállj ki, amíg nem késő.
Kedves Block,
a GYőr-Moson-Sopron megyei RFK-ágon történt a feljelentés, csalás bcs. miatt. Anyit tudok még, hogy a feljelentés után megkeresték a sértettet, hogy visszafizetik a pénzét, ha visszavonja a feljelentést. Ebbe bele is ment volna, csak egy büntetőfeljelentést nem lehet “csak úgy” visszavonni, mint egy polgári keresetet. nem tudom, azóta hol tart az ügy.
A fogkrém eladásánal legalább valóban képződik nyereség.
Itt csak egymás pénzét osztjátok.
A HVG mindenesetre jól beszívta, amikor a Fenntartható fejlődés különszámban megjelentette a fizetett Botanoo hirdetést.. annyi eszük nem volt, hogy rákeressenek..?