A céltalanság veszélyei

2010. február 6.

Én réges-régen fizikusként diplomáztam és szereztem doktori fokozatot. A fizikusoknak – ha nem tudnák – azt tanítják, hogy az egyetlen lényeges dolog a világon, a látható és mérhető anyagi valóság. Aztán ahogy öregedtem és pláne amióta hosszú pénzügyi tanácsadói pályámat futom – rá kellett jönnöm, hogy a dolgok nem egészen így áll. Tovább »

Lesz-e forradalom 2013-ban?

2010. január 14.

Anyukám történész, így különös vonzalmat érzek a történelem iránt. Legutóbb egy nagyon érdekes elemzést hallottam a forradalmak kitöréséről. A szakemberek elemzése alapján visszatérő szabályok vannak. Azt hinné az ember, hogy forradalmat a nyomorban élők csinálnak. Ez nem így van. A forradalmak akkor törnek ki, amikor nagy népcsoportoknak huzamosan kezd egyre jobban menni, és egyszer csak valami miatt hirtelen a jövedelmük legalább 30%-ot esik. Ilyenkor elszakad a cérna, kimennek tüntetni, és kapát, kaszát ragadnak. Tovább »

Milyen újévi fogadalmat tegyünk?

2010. január 1.

Barátom nagy látogatója az edzőtermeknek, és ő mondta: “Január első két hete egy rémálom – dugig vannak a termek. Aztán a harmadik hétre visszaáll minden: eddig tart egy átlagos újévi fogadalom.” Tovább »

Zseléscukorka teszt mindenkinek

2009. december 26.

A régi mondás szerint a lovat elvinni a folyóhoz, nem nagy ügy, de ha arra is ráveszed, hogy háton ússzon, akkor már tettél valamit! Ez arról jutott eszembe, hogy a pénzügyi tanácsadók monomániások. Kizárólag egy dolog jár a fejünkben: hogyan tegyük gazdaggá az embereket. Ezzel ellentétben az emberek jelentős része mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Igazából az embereket gazdaggá tenni egyáltalán nem nehéz dolog. De arra rávenni őket, hogy ezt meg is valósítsák, no, ez a nagy mutatvány! Tovább »

Összeomlásmentes karácsony

2009. december 19.

Nemrégiben egyik ismerősöm felsóhajtott: Bár csak túl lennénk már a karácsonyon! Ami azért valljuk meg elég durva: hiszen elvileg a karácsonynak kellene lenni az év legszebb időszakának. A gyerekek még ezt nagyon jól érzik és minden évben nagy örömmel várják. Hol rontottuk el ezt mi felnőttek? Tovább »

Igazából mi kell egy gyereknek?

2009. szeptember 12.

Amikor gyerekünk lesz, az minden másnál nagyobb felelősség kezdetét jelenti. Egy gyereket, ha megszületik, nem lehet meggondolni, nem küldhetjük vissza, még csak ki sem dobhatjuk! És szerintem ez a legjobb dolog az egészben. A gyerekvállalás életünk legnagyobb teljesítménye, és hatása messze meghaladja az életünk végét is. Persze, ha jól csináljuk. Tovább »

Íróasztalt a mosolygós gyilkos ölébe!

2009. szeptember 4.

Vannak a hétköznapi pénzügyeknek olyan rejtélyei, amelyek újra és újra megdöbbentenek. Egyik ilyen: miért van az, hogy ha megvizsgálunk tíz embert, aki azonos munkahelyen, azonos fizetésért dolgoznak, akkor van köztük olyan, aki kifejezetten gazdag, és van, aki nagyon szegény. Mitől lehet ez? Tovább »

Út a csirke farháthoz

2009. augusztus 30.

Kezdjük a dolgokat az elején. Mit jelent az, hogy jó nyugdíj? Az attól függ. Van, akinek havi 60 ezer forint már remek lenne, van, akinek az 500 ezer forint is kevés. Szerintem egyetlen dolog számít. Mielőtt nyugdíjba vonulunk megkaptuk utoljára a fizetésünket. Aztán a következő hónapban először csenget a postás a nyugdíjunkkal. A kérdés a következő: hogy aránylik a kettő egymáshoz? Mennyivel kevesebb (vagy több) az első nyugdíjunk, mint az utolsó fizetésünk? Mert mindenki kialakította az életét egy bizonyos jövedelmi szintre és ahhoz hozzászokott. Ehhez képest fogja mérlegelni a nyugdíját, mennyire kell visszavennie a korábbi életszínvonalából? Tovább »

Akar-e gazdag lenni?

2009. augusztus 25.

Komoly gondok vannak. Ebben az országban nincsenek gazdagok – és ez nagy baj. Nagyon sokan úgy érzik, hogy gazdagok. Még többekről gondolják a szomszédjai, hogy gazdag. Pedig a gazdagnak látszók többsége egyáltalán nem gazdag, sőt. A szegénynek látszók közül pedig néhányan gazdagok. Muszáj látni, ki a gazdag, mert gazdagnak lenni jó – manapság meg egyszerűen létszükséglet. Tovább »

A pofára ejtett nemzedék

2009. május 30.

Több mint harmadik éve írom a blogom, de még soha ennyi reagáló emailt nem kaptam, mint a legutóbbi hírlevelemre. A múltkor ugyanis Fájni fog címmel írtam a gyökeresen átalakuló nyugdíjrendszer várható személyes hatásáról. Sokan most döbbentek rá, hogy mi is zajlik most a nyugdíjakkal kapcsolatban. Nem egy átmeneti szigorításról van szó, hanem egy tartós és teljes átalakításról. De nem ez volt a legnagyobb felháborodást kiváltó dolog a múltkori cikkemben. Tovább »